Igen vagy nem?

Sziasztok. Tudom, hogy várjátok (már ha várjátok) az új részt, de a téli-szünetig egyáltalán nem fogok tudni hozni újat, mivel az iskola most nekem fontosabb, mivel jövőre érettségizek.

Plusz nem tudom, hogy megérné-e folytatni ezt a blogot vagy nem. Ha lehet írjatok IGEN-t vagy NEM-et, és írhatok hozzá okot, hogy miért. Köszönöm. x x

A rossz és a jó 3.

+7 komment után hozom a következőt

 (ui: megint nem tudom mikor tudom, hozni a legújabb részt, mivel, ez a rész előre meg volt írva a pendrive-omon, és ami a füzetbe volt 3 fejezet = 20 füzet lappal: összetéptem apró kis darabokra, mivel kaptam nemrég az előző fejezetre egy szép 7. kommentet ami nekem nagyon fájt, mivel engem nagyon hamar meg lehet bántani, szóval, ne haragudjatok)

*Másnap reggel*

Az eseménydús nap után, reggel kivételen senki és semmi nem keltett fel. Magamtól keltem. A Nap is sütött szépen.

A fejemet jobbra fordítottam és láttam, ahogyan Nathan ott fekszik, és gondolom, alszik szépen, mint egy aranyos kiskutya. Elmosolyodtam majd a bal-oldalamra fordultam.

Lecsuktam a szemem, hogy kicsit visszaaludjak még. Ez lehetetlen volt, mivel Valaki egy puszit adott az arcomra.

Feléfordultam, majd megszólalt;
- „Jobban vagy már?” – kérdezte meg az a reggeli, mély rekedtes hangjával.
- „Jobban, mint tegnap.” – mosolyodtam el, majd a mellkasára tettem a fejem, ő pedig a hajamat simogadta/babrálta.

- „Figyelj, ha nem haragszol, meg akkor most nekem mennem kell most lezuhanyozni, mert ma mennünk kell fotózásra délután.” – nézett rám kiskutya szemekkel.
- „Miért haragudnék meg? Nyugodtan, megértem én.” – mosolyogtam rá.
- „Biztos?” – húzta fel a szemöldökét, de viccesen.
- „Biztos.” – nevettem el magam.
- „Jól van. Lent találkozunk. Gondolom. Ja.” – igen, mire kimondta ezeket a szavakat, eltelt majdnem fél óra. Amúgy nem. Csak irónia.
- „Biztosan.” – mondtam hozzátéve. – „Mindjárt lent leszek.”

A beszélgetés után, kimásztam az ágyból, hogy egy hajgumit keressek. Kénytelen voltam átmenni a szobámba egyért. Majd észrevettem, hogy Nathan pólója és egy kis nadrág van rajtam. Fogtam magam, és lementem a konyhába reggelizni, de a következményekkel nem számoltam. Tom-mal és Max-szel.

- „Miért van rajta Nathan tegnapi pólója?” – mutatott a pólóra Max.
- „És mi az a kis piros folt a nyakadon?” – mutatott Tom arra a helyre a nyakamon, ahol ezek szerint Nathan aktív volt.
- „Szóhoz juthatok? Akkor szóval az első válasz: ez volt közelebb. Kettő: szúnyog. Tudjátok, megcsípett egy szúnyog.” - próbáltam mentegetőzni.
- „Télen meg kék hó esik. Azt akarod, hogy most ezeket higgyük el?” - Tom

És ami fokozta a hangulatot az volt amikor Nathan megjelent.

Mikor Nathan leült mellém Tom és Max sugdolózni kezdtek.

- „Mi a téma?” – ez hiányzott az életemből. Csak ez, hogy Nathan megkérdezze, hogy mi a téma.
- „Az, amit ti ketten műveltetek.” – mutatott ránk Max és Tom.
- „Mert? Mit csináltunk?” – kérdezte Nathan „értetlenül”, mint aki nem tudja, de persze tudta.

Remek. Tom és Max úgy ültek le elénk, mintha valami kihallgatáson lennénk.

- „Csak valljátok be. Gyerünk.” – Tom.
- „Jó. Bevallom.”
- „Ez az Nathan. Ez az.” – gondoltam magmban.
- „Bevallom. Süt a Nap az égen.”
- „Haver. Ha ezt nem tudod full hülyén halunk meg mindketten.” – mondta Tom, mivel Max éppen reggelizett.
- „Ajjj, de mondjátok már eeeeeeeeeeeeeeeel. Nem fogok tudni aludni.” – vágta be a mű-durcát Tom.

A következőt viszont már nem kellett volna megtenni; ránéztem Nathan-re, aki elkezdett vigyorogni, pontosabban mosolyogni, majd megfogta a kezem.

- „TUDTAM, TUDTAM!” – ordibált Tom.
- *khm* - Max
- „Akarom mondtani TUDTUK, TUDTUK!” – javította ki Tom.
- „És ha igen akkor miért nagy baj?” – kérdeztem karba tett kezekkel az asztalnál.
- „Dehogy baj. Csak végre nyugodtan fogunk illetve fogunk aludni.” – mondta Tom, miközben magára és Max-re mutatott.
- „De ha lehet ne, mondom NE írjátok ki sehova és NE mondjátok el. Oké?” – mutogatott Nathan.
- „Hülyék azért nem vagyunk.” – mondta Max aki végre megszólalt.
- „Remélem.” – mondtam.

A négyes beszélgetés után lejött Siva és Jay is.
Amint megláttam őket rögtön felálltam és kimentem a konyhából a nappaliba, hogy TV-t nézzek, mert nem akarom hallgatni a nagy Témát.

A fiúk kb 20 perc múlve jöttek ki a konyhából, nagy vigyorral az arcukon. Kapásból gondoltam, mi a helyzet.

A fiúk megkérdezték, hogy megyek-e velük a fotózásra, de most nem mentem velük. A fiúk elfogadták a válaszomat és mentek készülődni. A srácok 30 perc készülődés után lejöttek majd elmentek. Az a nagy ház most az enyém volt. Teljesen az enyém. Bármit csinálhattam volna, de helyette felmentem a Vámpírnaplók könyvemért és a nappaliban olvastam.

A ház urai 2-3 óra múlva hazajöttek és mindenki a nap hátralévő részében, amit akart.