Vidámpark és Zoo 1. rész

+7 komment után hozom a következőt

Miután Nath lenyugodott egy kicsit a sokkos álmától, én felmentem és lezuhanyoztam, majd átöltöztem. A lépcsőn felfelte úton Siva-val találkoztam.

- „Reggelt Siva! Mi a mai program?” – kérdetem tőle.
- „Ömm állatkert és vidámpark?!” – válaszolta.
- „Tényleg? Az tök jó. A többiek tudják már?” – kérdeztem vissza.
- „Még nem. Most fogok nekik megmondani.” – mosolygott.
- „Oké.”

A Siva-val való beszélgetésem után, oda indultam, ahova készültem; megzuhanyozni és átöltözni.

Épp Nath ment el a folyosón, amikor mentem ki a szobámból.

- „Hej. Jobban vagy?” – kérdeztem tőle halkan, de aggódva.
- „Hát, egyre jobban. Köszi.” – mondta majd magához húzott.
- „Biztos?” – kérdeztem tovább.
- „Ühüm.” – dünnyögte.

A csendben zajló ölelésünket a hasam korgása zavarta meg. El is pirultam kicsit. Szinte éreztem.

- „Én… most… megyek és reggeliztek, mert már a hasam jelzett.” – mondtam nevetve, de pirulva.
- „Semmi baj.” – nevetett – „Én is megyek, és átöltözök, mert ma vidámpark és állatkert.” – tette hozzá.
- „Alig várom.” – mosolyogtam, majd kaptam egy homlok puszit és ment mindenki a maga dolgára.

Lementem a konyhába, hogy egyek, de láttam, hogy Tom és Max ott vannak. Tom a telefonján keresztül zenét hallgatott, ezért meg akartam ijeszteni. Mutattam Max-nak, hogy SHH, mire ő csak bólogatott és vigyorgott. Tom leült az asztalhoz enni. Pont szerencsém volt, mert arra az oldalra ült háttal, ahogy pont be lehet menni a konyhába. Odalopóztam és hátulról olyan szinten megijesztettem, hogy az asztalt majdnem felborította annyira megijedt, meg sikított.

- „Ki az? Hol van? Sam?! Mit művelsz?” – kérdezett vagy húszat egyszerre.
- „Sam. Érted Tom? Sam vagyok.” – nevettem.
- „Ilyet még egyszer ne.” – mutatott rám, majd kapkodta a levegőt.
- „Jó jó.” – bólogattam, majd elmentem és a fényképezőmet kerestem, mert azért szeretnék jó képeket készíteni.

Hála az égnek kb. másfél óra múlva mindenki kész lett. Én csak néztem, mikor megláttam a srácokat azokban a ruhákban. (Nathan / Siva / Jay / Tom / Max)

- „Akkor mehetünk?” – kérdezte Max miközben a kulcsokat, kereste.
- „Aha. Igen. Persze.” – jöttek az „Igen” válasz több félében.

- „Jó, hogy hatan vagyunk, de öt személyes a kocsi.” – szólaltam meg.
- „Majd ölt a barátod ölébe.” – bökött oldalba Siva.
- „Nekem jó.” – jött mögülem a hang (Nathan).
- „Ha beférek úgy, akkor miért ne?” – próbáltam visszavágni, de nem jött össze, mert a fiúk „HUHUHUHUHHUUU”-gásba kezdett.

Mindenki befért a kocsiba, még én, úgy, ahogy a drága Siva mondta; Nathan ölébe öltem egész végig, a többiek meg csesztettek minket.

Először az állatkertbe mentünk.

- „Majd mi fizetjük a részedet.” – mondta Tom mosolyogva rám.
- „Tényleg? Köszönöm szépen.” – mosolyogtam vissza.
- „Semmiség.” – Siva

Beléptünk a kapunk és az állam a földön volt. Egyszerűen gyönyörű volt. Főleg amilyen nagy állatszerető és állatvédő vagyok, nekem nagyon tetszett már az elején a hely.

Nathan-nel már egymás kezét fogva mentünk, mivel az engedélyemmel a világra hoztuk a kapcsolatunkat.

Rengeteg képet csináltam róluk is, magunkról már most. Készült sok közös kép. Na az nagyon vicces volt, mikor a fiúk vettek egymásnak lufit, és átváltottak olyankor 5 éves korba.

Egy idő után egy ilyen főtt kukorica, sima pattogatott kukorica. Szóval ilyen kis kajálda és ékszer standnál álltunk meg. Egyedül Siva, Tom és Max vettek kaját, pontosabban főtt kukoricát. A séta további részében néha - néha találkoztunk pár olyan emberrel, aki ha meglátta a fiúkat nem kapott szinte levegőt, Tom még meg is ölelt egyet, de lehet nem kellett, volna, mert a lány kicsit túlzásba vitte.

Tovább mentünk, 10 percen át annyit lehetett hallani, hogy Tom csámcsogja a kukoricát.
Egy pingvinekkel teli részhez értünk, ahol megbeszéltünk, hogy szétválunk, kettesével; Max Tom-mal, Siva Jay-jel és Én pedig Nathan-nel.

Épp egy olyan helyhez tartottunk, ahol egy nagy jegesmedve volt, akit, hogyha lentebb megyünk azon a lépcsőn, ami előtte volt akkor az egész medencét alulról és maga a medvét látni lehetett. Szóval odatartottunk, amikor egy lánycsorda, ami olyan 8-9 fős lehetett elkezdtek sikítozni. Nath-tel egymásra néztünk, majd lassan megfordultunk. Oké. Most élem át ezt először, és fogalmam sincs, hogy mi fog történni.

Megfordultunk, és pedig egy kis mosolyt erőltettem az arcomra. Egymás után kérdezték Nath-től, hogy lehet-e vele közös képet csinálni. Addig, hogy ne zavarjam őket én addig lementem ahhoz a lépcsőhöz, ahol a macit lehet látni. Azon járt az agyam, hogy azok a lányok biztos, hogy megutáltak engem, vagy nem tudom.

A gondolkodásomból az zökkentett ki, hogy két fotózkodó lány jött oda hozzám.

- „Szia. Te vagy Nathan barátnője ugye?” – kérdezte a kisebbik félénken.
- „Sziasztok. Igen én, én lennék az.” – válaszoltam szintén félénken.
- „Nyugi, mi nem negatív szándékkal jöttünk. Hanem pozitívval.” – mosolygott a nagyobbik. Amikor ezt a mondatot meghallottam, nagy kő esett le a szívemről. – „Mi, csak egy képet szeretnénk veled is, ha nem gond.” – tette hozzá szégyenlősködve újra a kisebbik.
- „Hogy velem?” – mutattam meglepve magamra.
- „Igen.” – vágták rá egyszerre majd elmosolyodtak.
- „Jó persze. Miért ne?” – válaszoltam, majd azt gondoltam, magamba: „wáo”
- „Szerencsés vagy ám.” – mondta a kép elkészültével a nagyobbik, mire én csak mosolyogtam.

A két lány ki is ment ott, ahol bejöttek, majd én továbbnéztem a jegesmacit ahogy, ott úszkál. Olyan megnyugtató volt számomra. 5 perc elteltével csak azt vettem észre, hogy valaki egy bagoly alakú nyakláncot tesz a nyakamba, majd megölel hátulról.

- „Már te is híres vagy.” – szólalt meg.
- „Hogyne” – nevettem el magam.
- „Figyeld meg. A közös képed fent lesz az Interneten. Fogadjunk?” – incselkedett.
- „Mibe?” – jó lehet nem kellett, volna visszakérdeznem, mert Nath egy kicsit furán nézett rám. – „Ja. Jó. NEM.” – miután leesett a tantusz Nathan csak vigyorgott, én, pedig oldalba bökdöstem.

”@NathanTheWanted: @FlowerSam Bökdösni facebook-on kell, nem állatkertbe. :D”
”@FlowerSam: @NathanTheWanted: … ezért még kapsz ;D”
”@NathanTheWanted: @FlowerSam: jójó ;D várom xx”

A macinézelődés után még jó pár állathoz elnéztünk. Találkoztunk a többiekkel a megbeszélt helyen, majd indultunk a következő megállóhoz: a vidámpark…

Ugye ez csak álom?!

+7 komment után hozom a következőt

Egy pillanatig azt se tudtam, hol vagyok, amikor kinyitottam a szemem.
Tulajdonképpen arra keltem, hogy dörög az ég, de nem lehetett olyan sötét odakint, mert attól, hogy vihar volt, még világos volt.

Majd észre vettem, hogy a fejem, valakin rajta van, mert ahogy vette a levegőt a mellkasa fel és le mozgott, és a szíve dobogását és hallani lehetett.

Épp, hogy annyira mozdítottam fel a fejem, hogy lássam kin, vagyok. Természetes Nathan volt. Pár perc múlva leesett, hogy miért is voltunk itt. A fejemet visszahelyeztem, és egy kart ölelt át balról.

Mindketten visszaaludtunk úgy 2 óra hosszára, majd arra keltünk fel, pontosabban kaptunk frászt, hogy Tom fut a házon keresztül és röhög, mint valami nem normális.

- „Na jobb, ha felkelünk, mert ebből már nem lesz semmi.” – szólalt meg rekedtes hangon Nath.
- „Egyetértek.” – értettem vele egyet. – „Most megyek és megfürdök.” – tettem hozzá, majd adtam neki egy puszit.

Felmentem a fürdőbe, bezártam az ajtót, belenéztem a tükörbe, amint megláttam magam, elkezdtem sírni és …

*Nathan szemszög*

- „Tom, neked mi a frász bajod lelt?” – vágtam oldalba.
- „Mindenki aludt és én akartam felkelteni mindenkit.” – húzott vállat.
- „Sikerült. Gondolom.”
- „Látom a vihar kicsit elcsendesedett, most megyek és elnyomok egy cigit.” – amint kimondta már indult is ki az udvarra.

A konyhába tartó Siva jött be majd rákérdeztem;

- „Várj kitalálom. Tom?” – kérdeztem rá
- „Az. Ugye milyen ötletes?” – majd ásított, én pedig csak bólogattam a gabonapelyhes tálammal.

*Sam szemszög*

Kisírt szemekkel ültem a kába. Ruhástól. Nem zártam el a csapot, így már teljes folyt kifelé a kádból is a víz. Bőven ment az ajtón túlra is. Nem érdekelt semmi, egyszerűen meg akartam fulladni. Egyik pillanatról a másikra elhomályosult majd elsötétült minden.

*Nathan szemszög*

- „Nathan, Siva gyertek gyorsan!” – kiabálta Max az emeletről. Siva-val csak néztünk egymásra, majd rohantunk is felfele.

Felértünk és Max mutatott a földön lévő hatalmas víztócsára. Felkaptam a fejem majd az ajtót kezdtem ütni.

- „Sam! Sam!” – kiabáltam. Épp Jay jött ki a szobájából, hogy mi ez a hangzavar. Siva elküldte Jay-t a tartalék kulcsokért, mert az ajtót magára zárta. Jay rövid időn belül már itt is volt a kulcsokkal, amiket ide is adott nekem, majd bejutottunk a fürdőbe. Kicsit számomra sokkos képet láttam, legalábbis számomra; eszmélet vesztve, félig fejjel a vízbe volt ruhástól.

- „Siva segíts! Jay te hívd a mentőket.” – adtam az utasításokat.

Max kiszúrta, hogy a fürdővíz színe nem olyan, mint kéne lennie, hanem ilyen kicsit pirosas. Mikor kiszedtük Sam-et tudtam, hogy miért olyan. A jobb kezén volt egy hatalmas mély vágás.

Ezalatt a mentőket Jay híva és Tom-mal is beszélt, hogy mi a szitu.

A mentők 2-3 perc múlva nálunk is voltak. Sam-et hordágyra tették, és már vitték is. Én, pedig kiabálni és csapkodni kezdtem.

Mind az 5-en gyorsan kocsiba szálltunk és a kórházba mentünk.

Beléptünk az ajtón és az információs pulthoz rohantunk. Kérdezgettem a hölgyet, aki ott volt, majd azt válaszolta, hogy a folyosó végén jobbra és a második ajtó. Odarohantunk, megálltunk az üvegablak előtt, majd láttam, ahogy ott fekszik bekötött kézzel, pár kábellel a testéhez kapcsolva.

Ott ültünk a szoba előtt, vagyis a többiek. Én fel alá járkáltam, míg egy orvos meg nem jelent.

- „Doktor úr, jól van?” – kérdeztem aggódva.
- „Ön a hozzátartozó?” – kérdezett vissza.
- „A barátja vagyok.” – válaszoltam.
- „Tudja, hogy cukorbeteg?” – kérdezősködött.
- „Persze, de azt mondta, hogy csak fürödni megy.”
- „Ne tessék aggódni, mindent elrendeztünk, egy kicsit sok vizet nyelt, de megoldottuk, a vércukorszintet stabilizáltuk, a kezét is elláttuk, és ha nem történik semmi más dolog, akkor holnap délután haza is mehet. Most csak alszik, nincs kómában.” – nyugtatott az orvos.
- „Hálásan köszönöm.” – fogtam kezet az orvossal. – „És be lehet hozzá menni?” – kérdeztem utólag, mikor már félúton volt az orvos.
- „Csak egy embernek” – válaszolta.
- „Srácok, köszönöm nektek is a segítséget, de hazamehettek, majd én itt maradok vele. Ha van valami, akkor hívlak titeket.” – fordultam hozzájuk, mire ők egy-egy bíztató ölelést adtak és már mentek is.

Mély levegőt vettem majd bementem hozzá. Leültem az ágya melletti székre, majd lassan megfogtam a kezét. Miközben alszik is olyan szép. Ám egyszer a szeméből egy könnycsepp folyt le az arcán, amitől az én szemem is könnybe lábadt. De nem csak attól, hanem attól is, ahogy azok a kábelek rajta vannak.

Hírtelen a szívritmust mutató gép elkezdett élesen sípolni és pittyegni, és egy vízszintes vonal jelent meg rajta. Az orvosok már ott is voltak, majd valaki a nevemet kezdte el kiabálni…

***

- „Nathan! Nathan!” – kiabáltam
- „Úristen, te élsz?” – tágra nyílt pupillája, majd hírtelen fekvésből felült majd szorosan magához ölelt, én, pedig csak néztem.
- „Héj. Nyugodj meg. Rosszat álmodtál?” – simogattam a hátát fel - le, ő csak bólogatott a vállamnál.
- „Észre vettem, mert nagyon kiabáltad a nevemet. Nincs semmi baj.” – próbáltam nyugtatgatni.
- „Nagyon, nagyon rossz volt.” – látszott rajta, hogy kicsit sokkba került.
- „Shh! Nyugodj meg, itt vagyok veled.” – könny szökött a szemembe, ahogy szegénykém kisebb sokkot kapott, ahogy a szíve vert, ahogyan szorosan ölelt magához, és ahogy lihegett.

Eltoltam magamtól egy kicsit, hogy a szemébe tudjak nézni, majd lassan és lágyan megcsókoltam.

- „Na, jobb?” – mosolyogtam rá.
Vett egy mély levegőt, majd kifújta és azt válaszolta;
- „Igen, jobb egy kicsit.” – majd ő újra visszacsókolt.