Ustream 2. rész

+7 komment után hozom a következőt

A reakcióm… bólogatás volt. Vagyis azt jelentette, hogy jelentse ki nyugodtan, hogy van valakije.
A szívem a torkomban dobogott, annyira féltem.

- „Nos, igen. Igen van barátnőm. Nem érdekel, hogy kt mit mondd, én szeretem őt, tiszta szívemből.” – felénk fordította a camera részét, de csak vigyorogni tudtam, mást nem. – „Természetes a vörös hajú, aki bal oldalt ül.” – tette hozzá. Visszafordította a kamerát, a többiek, pedig csak tapsoltak Nath mögött. Miután visszafordította én, vagyis mi Maya-val a kommenteket kezdtük el olvasgatni.

A háromnegyed nép véleményéből azt szűrtük ki, hogy örülnek nekünk, de volt egy pár rossz akaró vélemény, amire Maya azt mondta, hogy ne foglalkozzak.

Megkönnyebbülés fogott el, de nem 100%-osan. Mi van, ha majd meg akarnak engem fenyegetni majd?

Rápillantottam a twitter-emre és láttam, hogy a követőim száma egyre nő.
5 perc múlva elkezdett rezegni a telefonom. Lily neve volt a kijelzőn. Mondtam Maya-nak, hogy mindjárt jövök, csak telefonálnom kell.
Felvettem és egy ordításba hallottam, hogy; - „GRATULÁLUUUNK!” – azt hittem ott süketülök meg.
- „Ezek szerint láttátok a Ustream-et.” – vágtam le köszönő szövegként.
- „Mióta? Mióta? Mióta?” – Klau-nál beakadt a szalag
- „Most lesz egy hónapja.” – válaszoltam
- „Na, majd mindent szépen elmesélsz. Mert ha nem…” – fenyegetőzőt Lily
- „Mi lesz?” – nevettem
- „Nem tudom, valami.” – nevetett ő is
- „Jójó. Majd. Talán. Egyszer. TALÁN.” – adtam egyszavas mondatokat. – „Most le kell tennem majd, később beszélünk, sziasztok.” – búcsúztam el.
- „Sziaaa.” – jött kórusba

Miután a telefonbeszélgetés után visszamentem a házba, épp le akartam ülni vissza Maya mellé, szól nekem Nathan, hogy üljünk oda melléjük. Tom és Jay elültek onnan, hogy oda tudjunk ülni. Mindkettőnkről mondtunk egy-egy rövid bemutatkozó szöveget.

Ahogy olvastuk a chat-et, már ki is szúrtuk azt, hogy nekem és Nath-nek adtak becenevet. Mégpedig azt, hogy „SaThan”. Nem is volt rossz név. Maya már twitteren el is kezdte híresztelni. Jól esett az is, hogy az emberek többsége elfogadott, mert azért engem egy jó ideig utáltak és mindig is azt éreztem még most, hogy utálnak.

Fél óra múlva vége is lett a chat-nek. Maya egyfolytában a telefonját bújta és nézte, hogy a követőink száma nő nő és csak nő.

Maya 18:30-kor el is ment, mert dolga volt.

Eljött a 19:00 óra vagyis, kezdődött a Castle. Siva-val egyszerre rohantunk a TV elé. Siva a telefonjával készített egy közös fotót, majd felposztolta twitterre; „@SivaTheWanted @flowersam –mel CASTLE nézés ;)” – egyből kapott rá +50 RT-t.

Én csak kiírtam, hogy; „@flowersam castle nézés @SivaTheWanted –dal, YO =)” én is kaptam rá 50 RT-t.

- „Imádom, amikor akkor van reklám, amikor a legizgibb rész van.” – háborodtam fel.
- „Dettó!” – Siva

A Castle után, mindenki csinálta a maga dolgát. 10 órakkora (este) mindenki aludni tért, mert mindenki fáradt volt. Én kint ültem a szobám teraszán, és a laptopomon az eddig fényképezett képeimet szerkesztgettem. Közbe zenét hallgattam a telefonomon keresztül.

A kedvenc zeném után jött a következő kedvenc zeném, de az után egy számomra nagyon -nagyon szomorú zene jött. A laptopom tetejét lecsuktam, majd kimentem a medencéhez és leültem annak szélére. A lábamat a medencébe lógattam, majd a víz tükrében láttam, ahogy a csillagok az égen csillognak.

Olyan rossz érzés az, amikor hiába nem arra az időre gondolsz, mégis ott kötök ki. Elegem van belőlük.

A zene újraindult, nem bírtam tovább és elkezdtem sírni. Nem tehetek róla, hogy érzékeny lélek vagyok, de ez nekem nagyon rossz.

Egy idő múlva valaki odajött mellém, a füleseket kivette a fülemből, majd magához húzott és nyugtatni próbált.

- „Nyugodj meg! Ne sírj.” – simogatta a hátam fel – le.

Én megszólalni se tudtam a sírástól és a könnyeimtől, már ki se láttam.
Két kezet éreztem az arcomon, ami maga felé irányít. Majd egy pár barna szembe néztem (amennyire a medence lámpánál látni lehetett), amelyekből ki lehetett olvasni, hogy aggódik és, hogy … szeret.

Letörölte mindkét kezével a könnyeimet, majd megcsókolt.

- „Mi a baj?” – kérdezte, miközben magához ölelt.
- „Az a sok emlék. Hiába akarom őket elfelejteni, nem tudom. Egyszerűen nem megy. Belém égett.” – válaszoltam, miközben egyszer, kétszer elcsuklott a hangom. – „Sajnálom.” – tettem hozzá.
- „Nem kell bocsánatot kérned, ha neked így könnyebb, hogy kisírod magadból, akkor nyugodtan. Ha szeretnél róla beszélni, akkor meghallgatlak ahányszor, csak akarod, vagy bármiről. Itt vagyok. Csak az olyan rossz látni, amikor sírsz, mert a szívem olyankor fáj, hogy esetleg én tehettem valami rosszat.” – adta a lelki támaszt – „Csak szólj. És segítek, ha tudok.” – tette hozzá.
- „Köszönöm.” – törtöltem meg könnyes szemeimet.
- „Egyet viszont ne feledj, mi 5 fiú és Maya, mi 100%-osan szeretünk téged, és nem zavarsz itt senkit se. Te már családtag vagy, és az is maradsz.” – lelkizett – „Még azt ne feledd, a rajongók akármit mondanak rólad vagy rólunk és akkor is szeretni foglak!”- „Én is .. szeretlek, köszönöm, hogy itt vagy velem.” – bújtam bele a pulcsijába.

Felállt a földről, majd engem is felsegített, bementünk a nappaliba, ahol szorosan egymás közelségében a kanapén aludtunk el.

Ustream 1. rész

+7 komment után hozom a következőt

Reggel elég furcsa volt arra kelnem, hogy leesek az ágyról. Felültem a földön. Nathan észre se vette, hogy ledübbentem.

- „Jézusom, jól vagy?” – vagy mégis
- „Már igen.”

- „Megütötted magad?” – pattant ki az ágyból aggódó arccal.
- „Persze, csak a bal kezemre este, de semmi komoly. Mindjárt jobban lesz. Nyugi.” – néztem rá mosollyal az arcomon.
- „Biztos? Ha nincs semmi baj, akkor elmegyek és megzuhanyzok. Mindjárt jövök.” – mondta az ajtóból.

Amíg ő elvolt, én addig azt a pólót, ami rajtam volt azt levettem, és felvettem helyette a lila Stewie Griffin-eset. Igaz, egy kicsit bő meg nagy volt rám, de szeretem, ha egy póló bő.

- „Na ne.” – jött belőlem a hang. Ránéztem, és rájöttem, miért mondta. Mindkettőnkön Stewie-s póló volt, csak rajta fehérbe.
- „Remélem nem baj.” – pirultam el – „Én is szeretem a Family Guy-t”
- „Miért lenne baj?” – jtt oda hozzám, majd megölelt.
- „Sapka nem kell?” – kérdeztem tőle
- „Uh tényleg.” – rohant el egy sapkáért, pedig csak viccből kérdeztem.

Lementünk reggelizni, amikor a lépcsőnél jártunk és Max megszólalt; - „A két Stewie Griffin.” – Majd pakolta tovább a reggelihez a palacsintákat.
Leültünk az asztalhoz, de Tom és Jay sehol se volt.

- „Tom és Jay?! Hol vannak?” – kérdezte Nath.
- „Tom-ot most küldtem fel Jay-ért.” – kapott választ Siva-tól.

Negyed óra múlva már jött is le a két hiányzó ember.

- „Az mosogat el, aki utoljára ül le.” – kiabálta nekik oda Max.
Jay és Tom el kezdtek rohanni lefele a lépcsőn át a nappaliba majd be a konyhába. Tom hamarabb odaért egy kicsivel, mint Jay, de Tom kicsit hamar örült. Tom amikor épp le akart ülni Jay meg fogta a széket és kihúzta alóla, Tom pedig a szék helyett a földön ült. Jay elfoglalta a széket.

- „Ezek szerint Tom mosogat.” – beszélt magáról E/3-ik személyben.
- „Ma amúgy Ustream-elnünk is kell, ne felejtsétek el.” – figyelmeztette a srácokat Nath.
- „Még jó, hogy hoztam az én laptopomot, majd arról nézlek titeket. Mellesleg nagy baj lenne, ha áthívnám Maya-t?” – mondtam közbe.
- „Hehe, jó ötlet. És nem, nem baj, hívd csak át nyugodtan.” – Jay.
- „És.. hánykor lesz?” – kérdeztem még egyet.
- „4-kor miért?” – Max
- „Mert 7-kor kezdődik a Castle, amit imádok.” – válaszoltam.
- „Azt én is imádom.” – szólalt meg Siva.

Mindenki befejezte a reggelit, amikor Max mondta Tom-nak, hogy; - „Mosogathatsz Tom háziasszony.” – vágott rá egy gúnyos mosolyt is.
- „HAHA, nagyon vicces vagy.” – vágott hozzá egy törölközőt Tom Max-hoz.

Felálltam az asztaltól, majd kimentem az udvarra, hogy akkor áthívjam Maya-t.
Egy pár kicsörgés után fel is vette a telefont.

- „Szia Maya, itt Sam.”
- „Szia Sam, mizujs?”
- „Nincs semmi új. Öhm, azt szeretném megkérdezni, hogy nincs-e kedved 4 körül átjönni?” - tettem fel neki azt a kérdést, amiért felhívtam.
- „Persze, hogy van.” – örült a meghívásnak.
- „Okés, akkor hamarosan.”
- „Jaja, sziaa.” – majd letette a telefont.

- „Hé Sam, nincs kedved tollaslabdázni?” – mutatta a két tollasütőt, és egy labdát.
- „Dehogynem. Imádom.” – örvendeztem, majd kaptam egy ütőt.

*15 perc múlva*


- „Én játszok a győztessel.” – jött ki Nathan aki leült a napozóágyra.
- „Mennyi az állás eddig?” – kérdezte

- „13 - 4” – válaszolta Jay
- „És kinek van 13?”
-  „Sam-nek.” – mutatott rám az ütővel Jay.

*10 perc múlva

- „Miért nézel?” – kérdeztem a játék közbe háttal a napozóágyon fekvőnek.
- „Ki? Mi? Hol? Mikor? Mert?” – játszotta az értetlent
- „A nagyanyám, otthon.” – válaszoltam nevetve
- „Honnan tudtad, hogy a nagymamád otthonról néz?” – látszott rajta, hogy nagyon unatkozik.
- „Nem tudom, de valamiért én érzem, ha néznek.” – válaszoltam
- „Ez igaz, mert…” – Jay elmesélte, a tegnapit, mikor nézett és az asztalba beverte a lábát.
- „NYERTÉL! NYERTEM!” – vágtuk rá egyszerre Jay-jel.
- „Én jövök.” – pattant fel Nathan.
- „Sok sikert haver.” – adta oda az ütőjét Jay Nath-nek.

Le is játszottuk a játékot. 18 – 20 – ra nyertem.
- „Nem játszol rosszul.” – dicsértem meg Nathan-t
- „Te se.” – dicsért vissza
- „Tudom.” – ego-skodtam
- „Ego-s. Megint.”
- „Az biztos.”

Bementünk a házba, amikor Jay éppen a nappalin keresztül ment át, és megkérdezte, hogy melyikünk nyert.
- „Na? Ki nyert?” – kérdezte, mire én magamra mutattam, Nath pedig szintén rám.

20 perc múlva csengettek.
- „Kinyitom!” – kiabálta Max.
- „Szia Maya, gyere be.” - Max
- „Hey Max, hogy vagy?”
- „Jól köszönöm, és te?”
- „Én is jól.”

- „Sam, itt van Maya.” – kiabálta nekem Max, én pedi úgy rohantam lefele a lépcsőn, hogy majdnem elestem, de nem.
- „Szia Maya.” – üdvözöltem, mire ő üdvözlésképpen egy ölelést adott.

10 perc múlva megjelent az 5 fiú egy webkamerás laptoppal a kezökben.

- „Szóval, itt lesz az ustream, ha akarjátok, nézhetitek.” – Tom
- „Nézni akartuk a Sam laptopjáról.” – mutatott a laptopomra Maya.

4 óra volt és az Ustream el is kezdődött. Előszőr csak 1000 néző volt, majd 10ezer és végül a számláló 40ezernél megállt.

Nézegettük a kérdéseket, hogy miket kérdeznek a rajongók tőlük. Egyszer, nem is egyszer vagy 100szor láttam egy barátnősdi kérdést Nathan-től.

- „Mi lenne, ha bevallanátok? Így is félig híres vagy már, mert a sztájliszjuk vagy velem együtt. Csak nyugodtabb lenne az egész nem?” – kérdezte tőlem halkan.
- „Pont ezen gondolkoztam én is.” – válaszoltam neki szintén halkan.

Nathan felolvasta azt a bizonyos kérdést, majd rám nézett és a reakciómat várta, hogy mit mondjon.

Mély levegőt vettem és a reakcióm…

Rendezvény

+7 komment után hozom a következőt

*11 óra*

- „Sam! Sam!” – hallottam, hogy valaki fel akar próbálni kelteni, de nem tudtam, hogy álom-e.
- „Fent vagyok. Most már.” – válaszoltam, és lassan kinyitottam a szemem, majd megláttam Max-et és Nathan-t.
- „Szeretnénk tőled kérdezni valamit.” – kezdte el Max.
- „Kérdezzétek.” – nyújtózkodtam
- „Ma délután 4-kor lesz egy megjelenésünk, és azt szeretnék megkérdezni, hogy velünk tartnál-e?!” – kérdezte Nath miközben leült az ágyamra.
- „Persze, hogy vetek tartok, ha nem zavarok sokat, de hogy…” – mire a végére értem a mondatna, Max félbeszakított és folytatta
- „…rájönnének? Egyszerűen. Beállítunk téged, mint fotós és öltöztető. Egy; egész jól fotózol, kettő: jó a stílusérzéked. Szóval a másik öltöztető-lány mellé már be is vagy téve. Hivatalosan is két sztájliszt-unk van.”
- „Nem is rossz ötlet.” – másztam ki az ágyból, hogy keressek magamnak valami értelmes ruhát.

Hallottam, hogy valaki kimegy a szobámból, de azt nem tudtam, hogy Nath bent maradt.
A ruhakeresgélés közbe két kart éreztem összefonódni a derekamnál és egy állat a jobb vállamnál.

- „Jó reggelt vörös.” – olyan halkan mondta, hogy a hideg is kirázott
- „Neked is.” – mondtam, feléje fordultam és megöleltem, mire ő elindult a fal fele irányult majd nekitámasztott, és csókolgatni kezdett.
- „Hupsz! Egy szerelmespár!” – nevette magát el Jay aki a szoba előtt ment el és pont benézett.

Mindketten elpirultunk, majd elmosolyodtunk. Adott még egy puszit és hagyott átöltözni.

Felöltöztem, rendbe tettem magam és lementem reggelizni.
- „Hello mindenki, akivel még ma nem találkoztam.” – köszöntem nekik oda
- „Szia.” – jött egyszerre a válasz.
Fogtam és leültem közéjük enni. Névszerit: Jay, Max és Tom.

Mivel szokásom érezni, hogyha valaki figyel, ezért reggelizés közben is éreztem. Ám amikor hírtelen bal ránéztem Jay olyan hírtelen kapta el a fejét, hogy a térdét be is vágta az asztalba, de úgy, hogy az asztal szabályosan berezonált. Mindenki hatalmas nevetésbe tört ki. Max majdnem megfulladt a kajától.

- „Ez azért volt, mert néztél.” – mutattam Jay-re a kanalammal.
- „Jó van, na.” - vágta be az áll durcát Jay.

*5 perc múlva*

- „Fel tudja esetleg jönni az öltöztető?” – jött az emeletről a hang, úgy, hogy az „öltöztető” szón volt a hangsúly.
- „Megyek. Futok. Rohanok. De nem ma.” – kiabáltam vissza.

Felértem az emeletre, ahol látom, hogy Jax és Siva egy szál boyerben állnak.

- „Ez most komoly?” – nevettem el magam – „Mi kéne?”
- „Esetleg ruha?!” – Siva
- „Ez az.” – indultam meg a közös nagy ruhaszekrény felé.

Nathan kapott egy fekete farmernadrágot, egy lila pólót és egy fekete bőrfélekabátot. Meg persze egy fekete cipőt.

Siva kapott egy sötétkék V kivágású rövid ujjú pólót, egy sötétbarna nadrágot, napszemüveget és persze ő is kapott cipőt.

- „Na nézzétek meg, én lent leszek.” – odaadtam nekik az összeállított ruhákat és mentem.

*15 perc múlva*

- „Nem is olyan rossz öltöztető ez a Sam.” – „Jajaja, tudja, hogy kinek milyen ruha illik.” – jött le a lépcsőn Siva és Nathan.
- „Köszönöm. Süket még nem vagyok.” – kacsintottam rájuk miközben a fényképezőmet szereltem össze.

Eljött a 3 óra, amikor hallottuk, hogy a limuzin itt van értünk.

- „Biztos mehetek akkor?” – kérdeztem Tom-tól.
- „Persze, már minden el van intézve. Nyugi.” – kaptam meg a választ.

Kiléptünk mind a hatan az ajtón, és aki utoljára jött ki a zárta. Az utolsó most Max volt. Kinyílt a kocsi ajtaja, majd beszálltunk szépen sorban. (Max > Siva > Jay > Én >Nathan és Tom). Az út alatt kaptam egy hivatalos sztájliszt és VIP kártyát, amit a nyakamba akasztott Siva.

Mikor odaértünk olyan 15:45 körül, megláttam azt a hatalmas tömeget, és elkezdtem félni, mert nem tudtam, hogy mit fognak hozzászólni, ha meglátnak. A kocsi elkezdett lassítani, majd megállt. Ahogy beszálltunk, ugyanabban a sorrendben szálltunk ki. Mikor én szálltam ki, egy pillanatra néma csend lett. Természetesen miattam, de hála, hogy a testőr ott volt, aki bemutatott engem az ott lévő lányoknak, hogy aggodalomra semmi ok, mert én vagyok a hivatalos második sztájliszt-juk a fiúknak. Miután a bemutatás megtörtént, tapsolni majd örülni kezdtek. Nagyon nagy kő esett le a szívemről, hogy nem téptek szét.

Bekísértek engem és a srácokat az öltözébe/sminkes szobába.
Kicsit még azért paráztam, hogy mit fog szólni az első számú sztájliszt.
Odajött hozzám a fiúk legelső öltöztetője, akit úgy hívtak, hogy Maya. Tudta, hogy én is ott leszek vele, illetve velük. Próbaképpen odahivatott egy közelben lévő lányt, hogy milyen ruhákat adnék rá. Ki is választottam őket, majd elment a próbafülkébe, hogy felvegye őket.
Egész jól állt a lányon a ruha. Maya még meg is dicsért, hogy tényleg értek a ruhákhoz. Ha már vele kell „dolgoznom” akkor már tudta, hogy én meg Nath járunk, de megigérte, hogy nem mondja el. Jól összebarátkoztunk egymással.

Egy kis csúszással, de 16:15-kor jöttek a srácok, először előadták 1-2 számot majd csak utána dedikáltattak.

- „Sok sikert.” – mondtam Nathannek mosolyogva, amikor mentek kifele az ajtón.
- „Meglesz.” – ő pedig visszakacsintott rám.

- „Kijössz megnézni a srácokat? Úgyis képeket kell készítenem róluk.” – kérdeztem Maya-tól az öltözőbe.
- „Persze, hogy megyek.” – miközben mentünk és leültünk a VIP helyre, közbe megkérdezte tőlem, hogy; - „Fotós is vagy amúgy?”
- „Csak amatőr szinten csinálom, de egész jól.” – válaszoltam neki, miközben a fiúkat fényképeztem.

A második és az egyben utolsó számukat adták elő a rendezvényen, a Gold Forever-t. Alap volt az, hogy a dalok előadása közben Nath ha 100-szor nem nézett rám akkor egyszer se.
Amikor Nathan a második versszakához ért, akkor végig engem nézett egy bizonyos soroknál; „Butterflies, butterflies..we were meant to fly, You and i, you and i..colours in the sky…”

A fal vége fele én meg Maya visszamentünk az öltözőbe, hogy összedobjuk a fiúknak a dedikáláshoz a ruhákat. Maya választott Max-nek, Jay-nek és Siva-nak ruhát, én Nathan-nek és Tom-nak.

- „Na, tetszett?” – kérdezték tőlünk az 5 srác, mire Maya-val egyszerre rávágtuk; - „Na ná!”
- „Maya-val kivágattuk nektek a dedikáláshoz való ruhákat.” – mutattam az 5 kiterített ruha-összeállításra.

Fel is vették a ruhákat. Fiú léttükre lélegzetelállítóan néztek ki a ruháikban, amiket összeállítottunk nekik. Megköszönték a ruhákat és már mentem is dedikálni. Most is mint az előbb, Maya-val mentünk ki a srácokhoz, de most a testőr is ott volt velünk, velük, mert a sort azért meg kellett alakítani a lányok között. Rengeteg képet készítettem most is.

Elég meglepő volt számunkra, hogy hozzám meg Maya-hoz idejött 3-4 lány, hogy a szájliszt-okkal is szeretnének képeket készíteni. Természetesen elkészítettük a közös képeket, utána a fiúkra néztem, amikor Jay egy LIKE jelet mutatott nekem, amit még le is fényképeztem, mi pedig visszamutattam a LIKE jelet.

Mi addig időközben Maya-val közbejártuk a Plázát (mert a rendezvény egy plázában volt). Magunkról is csináltunk pár közös képet. Megbeszéltük, hogy majd valamelyik nap átjön hozzánk.

A dedikálás olyan 8-9 óráig tartott. Maya-val nagyon jól elbeszélgettünk. Összepakoltuk a cuccokat, majd hazaindultunk.

Hazaértünk, és mindenki aludni tért. Én nem, mert még kimentem a szobám teraszára levegőzni egy kicsit, mert a fejem így is fájt.

- „Azt hittem már alszol.” – szólalt meg egy ismerős hang a teraszajtóból.
- „Nem tudok, mert borzasztóan fáj a fejem, így kijöttem levegőzni, hátha jobb lesz.” – válaszoltam neki. – „És te? Hogy-hogy nem alszol?” – kérdeztem vissza.
- „Túl vagyok pörögve. Ilyenkor nem tudok aludni.” – mellém állt, majd egy szál rózsát nyújtott felém.
- „Köszönöm.” – csuklott el a hangom, mikor megláttam, majd mindketten fogtuk az egy szál rózsát, és magához ölelt.
- „Fáj még a fejed?” – kérdezte
- „Nem. Már nem.”
- „Mennyünk aludni?” – tette fel az ajánlatot.
- „Aha.”
- „Hozzád vagy hozzám?” – álltunk meg az ajtónál, mikor feltette a kérdést.
- „Hozzád.”

Megfogta a kezem, majd maga után húzott a szobájába. Befeküdtünk az ágyba, Nath magához húzott, kaptam még egy jó éjt puszit a homlokomra és összebújva aludtunk el.

Mozi

+7 komment után hozom a következőt

A tűzijáték után mindannyian bementünk a házban, amikor hírtelen Jay megszólalt;

- „Mi lenne, ha megnéznénk egy horrorfilmet?” – tette fel érdeklődve a kérdést
- „Jó! Rendben. Benne vagyok.” – hangzottak el egyszerre a válaszok
- „Sam? Benne vagy?” – kérdezte tőlem Max aki már a DVD tokban, kereste a megfelelő filmet.
- „Egyértelműen igen.” – vágtam rá
- „El is felejtettük neked azt mondani, hogy a ház alatt, van egy hatalmas nagy moziterem, tele székekkel stb stb.” – jutott eszébe Nathan-nek.
- „Jó tudni.” – nevettem el
- „Na akkor induljunk.” – terelt minket Siva.

A földszíntől 10 lépcsővel lejjebb már ott is voltunk a mozi terem ajtaja előtt. Beléptem, én meg csak néztem, mint borjú az újkapura. Hihetetlen volt.
A kivetítő panel kb. 3x2 méter lehetett.

Míg leültem a terem közepén lévő székre, ami mellesleg fekete és bőr volt, én láttam, hogy ott elől Tom és Max szerencsétlenkednek egy sort a DVD-vel. Öröm volt nézni. Siva és Nathan nem volt bent. Egyszer valaki megpöckölte a jobb vállamat, amitől szabályosan frászt kaptam. Oldalra néztem és a mögöttem lévő székben ülő Jay volt az.

- „Jézusom. A frászt hoztad rám.” – pattantam fel egy kicsit
- „Nem akartam. Nem direkt volt.”
- „Semmi baj, az én hibám, hisz én gondolkoztam el.” – mosolyodtam el
- „És min? Már ha szabad tudni.” – érdeklődött
- „Ezen az egészen, hogy itt vagyok, hogy itt vagyok veletek, és, hogy…”
- „… Nathan barátnője vagy?!” – fejezte be a mondatomat.
- „Igen” – vágtam rá
- „Azért kerültél ide, mert amikor először meglátott téged Nathan, azonnal megtetszettél neki, és nagyon is szeret téged. Nem úgy viselkedtél, mint gondolom, akkor láthattad, akik amikor meglátnak egyből olyan visításba kezdenek, hogy megsüketülsz. Egy szépen ott álló átlagos lányként álltál ott. … Meg hallottam Nath-től a szomorú történetet az eddigi életedről. Ezért is megérdemled. Hidd el.” – adta ki a magyarázkodó választ Jay, mire elgondolkoztam egy kicsit azon, amit most mondott, és megköszöntem tőle. Ismét.

5 perc múlva meg érkezett Nathan és Siva 4 csomag krumplisszirommal és popcorn-nal.
Max és Tom sikeresen be tudta tenni a DVD-t a lejátszóba. Már csak el kellett indítani.

Nath beült mellém, Jay egy pár sorral hátrébb ült, aki mellé társult Siva. Tom és Max pedig a legelső sorba ültek be.
A 4 csomag ropogtatnivalóból egyet előre, és egyet háta dobtam. A másik két csomagot magunknak hagytuk.

- „Indul!” – kiabálta Tom, mintha vagy százan lennék a terembe. A film címe; A Tükrök. Remek ötlet volt mondhatom, mivel már egy párszor belenéztem, de az is épp elég volt, ráadásul ilyen nagy kivetítő még jobb lehet. Gondoltam magamban.

Hátulról hírtelen egy hatalmas zacskórecsegésre megijedtem, vagyis szívrohamot kaptam. Majdnem. De csak azért, mert már bele voltam mélyedve a filmbe.

- „Jól vagy?” – kérdezte nagyon halkan a mellettem ülő.
- „Persze, csak a hátsósorban két személy zacskórecsegtetéséről frászt kaptam, mert már bele voltam mélyedve a filmnézésbe.” – válaszoltam szintén halkan, mire észrevettem, hogy valaki vagy valakik popcorn-nal dobálóznak hátulról.
Nathan lazán hátranézett és a jobb kezén lévő középsőujját felemelte feléjük.

- „Majd én megvédelek.” – mosolygott (már amennyit láttam belőle), majd megfogta a kezem.

Nagyon jó film mondhatok, tuti, hogy nem fogok aludni semennyit. Sőt az is biztos, hogy az 5 fiú valamelyike vagy mindegyike, valakire/valakikre frászt fog hozni. 100%

Úgy fél óra múlva, elől Tom és Max akkorát sikított, hogy nem igaz.

Később megszomjaztam, mivel az egész sós burgonyaszirmot megettük. Szerencsére volt nálam egy üveg Cola. Beleszürcsöltem, direkt úgy, hogy legyen hangja, majd hírtelen az előttem lévő szék mögé tettem. Tom hátranézett, hogy ki volt az, én meg úgy tettem mintha semmise történt volna. Ezt követően Nath megkérdeztem, hogy;

- „Kaphatok?” – mutatott az összekulcsolt kezünkkel a Cola-s poharamra. Én csak szimplán bólogattam rá, majd a szája elé tartottam a poharat szívószálastól.

- „Köszönöm.” – majd viszonzásul egy csókot kaptam.

Negyed óra múlva Nath felemelte a két karját, mint aki nyújtózkodik, mert álmos, és baloldalról átölelt. Tudtam, hogy el fogja ezt játszani, csak vártam rá.

Úgy fél óra múlva azt vettük észre, hogy elől már nem, ketten hanem négyen ülnek. Néztünk össze Nathan-nel, hogy az hogy történt. Rá 10 percre elkezdett dörögni az ég, de nem sok kellett ahhoz, de az egész áram elment a házba.
Olyan sötétség lett az egész lakásban hírtelen, hogy szó szerint nem láttunk semmit. Az elől ülő Siva, Tom, Max és Jay csak telefonvilágítás segítségével jutottak ki a teremből. Nem sok idő múlva hallottuk, hogy Tom és Max ordított egyet. Egyből gondoltuk Nath-tel, hogy Siva és Jay tettek valamit.

Irtózatosan nagyot dörgött az ég. Nem is dörgött, hanem recsegett szinte.

Mivel Nathan ölébe ültem, egyszer csak azt vettem észre, hogy valaki meg fogja majd simogatni, kezdi a bal arcom, majd lassan magához húzott és lassan, gyengéd csókot váltottunk.

Olyan negyed óra múlva hallottuk, hogy a srácok örülnek, hisz visszajött az áram. Kiszálltam Nath öléből, majd mindketten a terem ajtaja felé vettük az irányt. Kimentünk és láttuk, hogy a néhy fiú biliárdozik, ahova Nathan is beszállt. Megkértem őket, hogy álljanak egymás mellé, hogy had csináljak róluk egy képet. A kép el is készült.

Hajnali 2 óra lehetett, és már nagyon álmos voltam. Közültem a srácokkal, hogy én megyek aludni, mert már állni nem bírok. Nath-től kaptam még egy jó éjt puszit és ölelést.
Felmentem a szobámba, lefeküdtem az ágyamra és azon nyomban el is aludtam.

Új élet

+7 komment után hozom a következőt

Elég fura, de reggel a csendre keltem. Túl nagy volt a csend. Mikor felkeltem abban a tudatban életem, hogy még mindig a hotelben lakom, de amikor magamhoz tértem a reggeli kómaságból rájöttem, hogy a The Wanted házában vagyok.

Felkeltem a hatalmas ágyamból, majd átöltöztem. Vettem fel egy lila hosszú, bőpólót és egy fehér rövid kisnadrágot. Javítottam még a fürdőszobámba a kinézetemen, majd próbáltam lejutni a konyhába abba a nagy házba. Sikerült is lejutnom, de mielőtt a hűtőt kinyissam, hogy találok-e nekem való ételt, egy cetlit találtam az ajtón, ezzel a felirattal; „Elmentünk egy fotózásra és egy interjúra. 5 körül jövünk.” – The Wanted

Tudomásul vettem az üzenet, majd végre kinyitottam a hűtőt. Szerencsére volt olyan étel, ami nekem pont jó. Leültem az asztalhoz, és közbe elővettem a telefonomat, majd láttam, hogy van egy SMS-em, amit kb. 20 perce kaptam, Nathan-től, ki mástól; - „Első jó reggeles napodat a TW házban ;) xx”

Nem akartam neki visszaírni, mert nem tudtam, hogy most a fotózáson vagy az interjún vannak. A reggelimet befejezve elmosogattam az edényt, majd felhívtam anyát. Később pedig Lily-t hívtam fel aki éppen a otthon a Balatonon nyaralt. Ha tudná, hogy én hol vagyok… Lily mondta, hogy Klaus kapott 1 jegyet Svédországba és 1 jegyet az ott lévő Eric Saade koncertre, szóval Lily figyelmeztetett, hogy kár lesz felhívnom, mert úgyse venné fel a telefont, de majd ha beszél vele Lily, akkor átadja neki üdvözletemet.
Nagyon jó volt ismét hallani Lily és anya hangját.

Felnéztem twitterre is amikor megláttam, hogy Jay és Nathan kiírtam, hogy most végeztek a fotózással, most lesz majd az interjú. Gondoltam, hogy ilyenkor több 100 lány ír nekik, így hát én is írtam. Kivácsi volt, hogy fog-e rá reagálni.

”@flowersam: @NathanTheWanted i love you ;P” – nem kellett rá sokat várni, rá 5 percre kaptam is a választ: „@NathanTheWanted: i love you too :p RT ”@flowersam: @NathanTheWanted i love you ;P”

Kíváncsiságból kihasználtam az egyedüllétemet a házban és megnéztem mindegyik fiú szobáját. Senki a holmijához nem nyúltam, mindent úgy hagytam ott, ahogyan ott volt, mert úgy volt tökéletes.
Direkt Nath szobáját hagytam legutoljára. Az ő szobájába se turkáltam szét semmit, kivéve egyet; a legeslő közös képünk, ki volt neki nyomtatva egy A/4-es lapta, ami ki volt nyomtava és be volt kereteztetve az ágya melletti kis szekrényen. Ezen egy kicsit meghatódtam, mert olyan jól esett ilyet látni.

Mivel már 16:00 volt, így gondolta, hogy készítek valami gyorsan elkészíthető vacsorát az 5 előrelátható éhes hasnak.

Amit gyorsan vacsorának tudtam készíteni az spagetti volt. Meg is terítettem gyorsan nekik. Az egész házat bejárta az illat.

16:45 körül érkező kocsit hallottam jönni. Gondoltam, hogy a srácok lesznek azok.
Nyílt az ajtó és jöttek befele egymás után.

- „Hűű micsoda illatok. Éhes vagyok.” – jöttek halmozva ezeket a mondatok, de Nathan nem volt köztük.
- „A vacsora tálalva a konyhába 5 főre.” – kacsintottam és a konyha fele mutattam. – „De hol van Nathan?” – kérdeztem utólag, mikor kaptam mindenkitől sorra 1-1 ölelést.
- „Kint van a kocsinál és pakol valamit.” – válaszolt szépen Jay
- „Köszönöm Jay.” – mosolyogtam rá
- „Mi köszönjük a vacsorát, de nem kellett volna fáradoznod.” – állt meg menet közbe Tom
- „Áh, semmiség, ha már így befogadtattok, akkor ez a minimum.” – hálálkoztam.
- „Nem került semmibe, szívesen tettük.” – jött a hátam mögül egy hang. Megfordultam és az ötödik tag volt az. – „Szia.” – köszönt, vagyis üdvözölt utólag, megölelt, majd egy puszit adott a homlokomra.
- „Szia.” – öleltem és pusziltam neki vissza
- „Ha nem haragszol, most ennék, mert nagyon éhes vagyok.” – jelentette ki félénken.
- „Nyugodtan menny csak, majd utána beszélünk.” – adtam neki nyugtató választ
- „Ahh köszönöm. Te nem jössz?” – kérdezte a konyhaajtóból.
- „Én nemrég ettem, egyetek nyugodtan.” – mondtam a lépcsőről, mert a szobám fele vettem az utat. Később visszamentem az éhes falkához a konyhába, de ha én oda nem megyek be, akkor 100% hogy kajacsata lesz. Bementem és leültem az egyetlen szabad székre, ami Siva és Tom között volt.

- „Hogy sikerült az interjú és a fotózás?” – kérdeztem
- „Rólunk rossz kép nem lehet.” – jött az ego-s válasz Max-től.
- „És az interjú?” – kérdeztem újra
- „Simán ment, mint mindig. Igaz néha elvicceskedjük, de jól ment.” – Siva

A vacsora utána, mindenki ült és nézett egymásra, legfőképpen rám. Tudtam, hogy azt akarták, hogy mosogassak el, de azt vártam, hogy mondják ki.

- „A nagy fenéket mosogatok el, nem kell ennyire nézni.” – mutogattam mindenkire. – „Maximum, ha segít valaki, akkor. Talán.” – tettem hozzá
- „Nathan!” – mondta a másik négy fiú, akik egyenesen rá mutattak.
- „A többség döntött. Menjél. Menjél a csajodnak segíteni.” – lökte oldalba Nath-et Max, majd a többi 4 fiú otthagyott engem meg Nathan-t kettesben, a konyhában.”

Én mosogattam, Nathen pedig szárazra törölte az edényeket, amiket adtam neki. A mosogatást követően, megbeszéltük, hogy kimegyünk a kertbe és csinálunk egy „tábortüzt”. Kettőnk részéről rendben volt, csak a többi 4 embertársunkat kellett megkérdezni, hogy jönnek-e. Nem is kellett kétszer mondani, Tom fogta a gitárját és rohant is kifelé. Max és Jay szereztek fát és később kész is lett a tűz. Körülültük, majd hallgattuk, ahogy Tom gyönyörűen kitározik.
Miközben hallgattuk, hogy Tom gitározik, én Nathan ölébe ültem, azért néha-néha 1-2 csók is elcsattant, de olyankor a többiek csak HUHUHUHU-ztak, amin csak nevettünk, de be voltunk azért egy pléddel takarva, mint Max, Siva és Jay is, nehogy megfázzunk, mert nem volt valami 30 fok meleg odakint este 8-9 fele.

Mikor vége lett olyan 11-12 óra fele az egész tábortüzes féleség, amikor éppen indultunk volna be, egyszer csak tűzijáték kezdődött a mellettünk lévő házba. Így még ott maradtunk a helyünkön és onnan néztük az egész fényjátékot. Egyszerűen csodálatosan szép volt. Az egész alatt éreztem Nathan szuszogását a nyakamnál és a keze érintését a hátamon. Hátranéztem rá, megfogtam a kezét, majd arcon-pusziltam.

Költözés

+7 komment után hozom a következőt

Reggel a madarak csicsergésére ébredtünk, legalábbis én.

Kimentem a konyhába és készítettem egy gyorsan összedobható reggelit. A reggeli pirítós és tea volt. Amíg én reggeliztem addig Nathan aludt. A reggelit befejezte elpakoltam magam után és elmentem a fürdőbe, hogy kivasaljam a hajam.

- „Sam?” – jött egy most kelt hang a konyhából.
- „Tessék?! Itt vagyok a fürdőbe a hajamat vasalom. Tettem neked ki reggelit. Sajnos csak ezt tudtam gyorsan összedobni.” – kiabáltam vissza
- „Megfelel.” – jött vissza a válasz.

A hajam kész is lett, majd kimentem, a konyhán keresztül a szobámba, hogy felöltözzek. Természetesen azt a ruhát vettem fel, amit nemrég vettem (kép). Felöltöztem, még egyszer megigazítottam a hajam, majd kimentem a reggelizőhöz.
Leültem az asztalhoz, majd láttam Nath-en, hogy az evést egy időre szüneteltette, majd végigmért.

- „Baj van?” – kérdeztem tőle vigyorogva, erre ő csak rázta a fejét, hogy „nincs”.

- „Figyelj!” – szólított meg.
- „Hmm?” – kérdeztem.
- „Mi lenne, ha… ha nálunk laknál? Van +1 szoba a házba, már minden meg van beszélve a srácokkal, csak rajtad múlik, hogy belejössz-e.” – kacsintott felém.
- „Huhh” – álltam le egy pillanatra.- „Én… nem is tudom, mit mondjak. Nem akarok az utatokba lenni, nem akarlak titeket zavarni, meg minden…” – halkultam el.
- „De nem lennél senkinek se az útjába, főleg az enyémbe nem.” – mondta miközben a tányérokat ment elmosogatni.
- „Biztos?” – kérdeztem félénken.
- „De, csak ha szeretnéd, nem erőltetem.” – nézett rám szomorú szemekkel. – „Meg nem lennél itt egyedül magadba.” – tette hozzá.
Sóhajtottam egyet, majd megszólaltam és bólogattam; - „Jól van.”
- „Biztos?” – kérdezte aggodalmasan.
- „Igen.” – majd kitettem egy mosolyt az arcomra.
- „Akkor…én most felhívom Siva-t, hogy jöjjön el értünk, addig esetleg összepakolhatnád a dolgaidat, mindjárt megyek és segítek.” – mondta miközben a telefonját babrálta.

El is mentem pakolni. Kb 5 perc múlva jött Nathan is segíteni. Röpke 1 óra alatt ketten együtt kész is lettünk a pakolással. Addig, míg jött Siva addig mindketten kimentünk a teraszra. Én pont azon a kezemen támasztottam magam, amelyek a Yin Yang tetoválásom van, vagyis a bal kezemen.

- „Mióta van meg?” – mutatott a tetoválásra.
- „Mi? Ja a tetoválás. Kb olyan 6-7 hete.” – válaszoltam
- „És.. mit szimbolizál?” - érdeklődött
- „Az életem. Azt a sok rosszat, meg kevés jót, amiket elmeséltem neked is. Azt is szimbolizálja, hogy mennyi mindenen átmentem, és hogy kibírtam sok mindent. Hogy erős vagyok.” – mondtam miközben a távolba, néztem. Próbáltam nem sírni, de már nem volt sok belőle, hogy elsírjam magam miattuk megint. Nem érik meg. – „Meg a két betegségem is ott van. Cukorbeteg vagyok 14 éve, lisztérzéken, pedig 11 éve.” – tettem hozzá, majd lehajtottam a fejem.
- „Ezt eddig nem is mondtad nekem.” – nézett rám (vagyis éreztem).
- „Mert féltem.” – néztem még mindig a távolba, majd le.
- „De nem kell. Tudom, hogy ezek nem vírusok, igaz még csak hallottam róluk, de aki emiatt nem szeret téged, az elég h***e. Már bocsánat a kifejezésért. De engem nem zavar.” – erréb jött felém, majd magához ölelt.
- „Még egyet elmondok jó?” – kérdeztem tőle kicsit félve, hogy mit fog szólni
- „Rendben.”
- „Akkor mikor tudod 8 éven át folyamatosan bántottak, akkor mindenért magamat hibáztattam, és…” – egy kis szünet – „… vagdostam magam.”
- „De, ugye…már nem csinálod?” – kérdezte tőlem aggódva
- „Nem, már nem. Az a múlt.” – adtam neki kielégítő választ.
- „Köszönöm, hogy elmondtad nekem.” – fújtuk ki mindketten egyszerre a levegőt.

Úgy 15 perc múlva el kezdett csörögni Nath telefonja, hogy itt van Siva értünk. Fel is vettünk a 3+1 bőröndöt ( a +1 az egy kistáska). Míg én kijelentkeztem a portásnak, és a kulcsokat visszaadtam, addig Nathan kivitte a bőröndjeimet. A sikeres kijelentkezés után, kimentem Nathan-höz és Siva-hoz, de aztán láttam, hogy Max is ott van. Üdvözöltem őket, beszálltunk a fekete nagy sötétítette ablakos kocsiba és már indultunk is a házhoz. Az út alatt tök jól elbeszélgettünk és megismerkedtem Siva-val és Max-szel.

15-20 perc múlva már ott is voltunk a háznál. A ház kívülről egyszerűen gyönyörű volt. Először mikor beléptem abba a házba, hát elállt a szavam. Ha a fiúk nincsenek ott, akkor tuti, hogy eltévedek. Az a nappali a tűzhellyel, egyszerűen nem tudtam mást tenni, csak nézni. Először felkísértek az énszobámba, ami ilyen világoskék és fehér volt. Az ágyam köré ilyen karácsonyfa-izzó-sor volt feltekerve. Sikeresen lecuccoltam magam, majd a három fiú egy házkörbevezető túrát adtak nekem. Az én szobám mellett volt Jay szobája. Az övé mellett volt Nathan-é. Nathan-é mellett volt Siva szobarésze. Max szobája tetszett a legjobban. Nagyon jól meg volt csinálva az angol hatát. És végül jött Tom szobája.

- „Biztos, hogy nem fogok zavarni senkit?” – néztem a három srácra.
- „Biztos.” – mondta Nath és Max egyszerre, de Siva csak bólogatott.
- „Jay és Tom hol vannak?” – érdeklődtem
- „Gondolom a kondiba, vannak.” – vonta meg a vállat Siva.

- „Gyere, mutatok még egy pár dolgot.” – mondta menet közbe Siva, és mutatta, hogy kövessem. Az emeleti részen, ahol én vagyok ott is volt egy fürdőszoba, meg a földszinten is volt. Mutatott nekem Siva, egy biliárdasztalt is, amely a ház hátsó részében volt található.
Végezetül Max mutatta meg nekem a kertjükben lévő kis faházféleséget.

- „Ez a ház egyszerűen gyönyörű. Köszönöm, hogy itt … itt lakhatok. Nem kellene ennyi mindent megtenni értem.” – igen, most jött ki belőlem az a sírás, ami más az indulásnál ki akarta jönni. Nem tehetek róla, hogy ennyire érzékeny vagyok.
- „Ohhh.” – jött egy nagy csoportos ölelés felém.
Eközben a két másik fiú, Jay és Tom is megérkezett.
- „Látom megérkezett a 6. tag.” – nevetve üdvözölt Tom. Jay csak integetett nekem.
- „Sziasztok.” – köszöntem nekik vissza szóval is és integetéssel is.

Már este olyan 9-10 óra lehetett. Felmentem az új szobámba. Leültem a kényelmes nagy ágyra, elővettem a telefonomat, és a fényképezőmet. Írtam anyának egy SMS-t, hogy minden rendben van és, hogy majd holnap felhívom. Természetesen a két lányról sem felejtkeztem meg. Kimentem a szobám teraszára, hogy képeket készítsek, de amikor jobbra néztem, csak három fejt láttam; Max, fölötte Nathan, és Nath felett, pedig Jay fejét. Amikor meglátták, hogy észrevettem őket, mindannyian behúzták magukat, mintha semmi se történt volna. Ezen elmosolyodtam magam előtt. Tudtam fotózni egy jó pár képet a tájról, majd vissza leültem az ágyamra, amikor Tom és Nathan jött be.

- „Nem láttál, semmilyen három fejet ugye?” – kacsintva kérdezte tőlem Nathan.
- „Nem. Azt se tudom, miről van szó.” – próbáltam komoly maradni, de nem sikerült.

Üdvözöltük egymást Tommal, később kimentek a szobámból, Nath még egyszer visszajött, hogy adjon egy lágy puszit az arcomra, rám mosolygott, kiment az ajtóm elé, majd visszanézett rám, rá mosolyogtam, ő vissza, és kiment.

Lefeküdtem az ágyra, de nem aludtam, csak gondolkoztam, majd végül elszunyókáltam, ami átment alvásba.

A randi

+7 komment után hozom a következőt

- „Sam?” – törte meg a nevem kérdésével a romantikus csendet.
- „Hmm?” – kérdeztem vissza halkan, el sem mozdulva egymástól.
- „Megpróbáljuk?” – kérdezte szintén halkan, de félénken.
- „Ha lehet…” – válaszoltam nyugodt hangon.

Úgy 30 cm-re eltávolodtunk egymástól, nehogy máris egyből címlapsztori legyen belőlünk. Majd máskor, de nem most. Majd leültünk a legközelebbi padra.

- „És most? Mit csináljunk?” – néztem Nathan-re.
- „Én is azon gondolkozom, de mi lenne, ha elmennénk a Tesco-ba? Úgyis nagy az a hely, majd mikor odaérünk, bemegyünk a legközelebbi ruhaüzletbe, ahol veszek magamnak, teljesen más stílusú ruhákat, átveszem és senki nem fog felismerni. Na?” – menősködött az ötletével.
- „Nem is rossz ötlet.” – mutattam feléje a LIKE jelet.
- „Menjünk taxi-val.” – vetette fel a következő ötletét, mire én csak bólogattam.

Kiléptünk az utcára, hogy megnézzük jön-e egy taxi. Nagy szerencsére pont jött egy, amit Nath le is intett. Beszálltunk, és a Tesco-hoz kértük az utat. Meg is, érkeztünk aztán siettünk is be a nagy üzletbe, pontosabban kommandóztunk. Beléptem és teljesen ledöbbentem, hogy az itteni (londoni) Tesco mennyire másképp néz ki, mint az otthoni. Ahogy beléptem és balra vettük az irányt, egyből ott voltak ilyen kisebb féle boltok. Először jött egy zöldséges stand, egy könyves bolt és végül a harmadik volt a sorban a ruhaüzlet. Be it mentünk Nathannel. Míg Nath az öltözékével volt elfoglalva, én a ruhaboltba található kis ékszerbolt sarokkal voltam elfoglalva. Olyan gyönyörű ékszerek voltak ott, de rájöttem, hogy ilyenem sose lesz, mert borzasztóan drága. Kimentem közbe a ruhaüzlet bejárata elé, hogy készítsek egy pár képet twitterre.

- „Mehetünk?” – jött egy hang mögülem. Hátranéztem, de első ránézésre, tényleg fel se ismertem a fiút. Főleg a HAWAII-i ing miatt.
- „Ez…ez te vagy?” – kérdeztem meglepve.
- „Ezek szerint bejött az ing.” – mutogatott magára.
- „Az biztos.” – mutattam én is rá.
- „Akkor mehetünk?” – nézett rám, ugyanúgy amikor legelőszőr találkoztunk.
- „Aha.” – bólogattam rá.

Az indulást követő negyed órában csak beszélgettünk, amikor észrevettem, hogy valaki, vagy valami bökdösi a bal kezem. Lenéztem és észrevettem, hogy Nath keze az. Azt akarta, hogy fogjam meg a kezét, majd felnéztem rá kérdően.

- „Nyugi, nem lesz belőle semmi baj, hisz látod, fel se ismernek.” – nyugtatott, körbe mutatott az ujjával, majd rám mosolygott.
- „Ha te mondod, jól van, bízok benned.” – rá mosolyogtam, majd megfogtam a kezét, és összekulcsoltuk azokat. Benne éreztem, hogy meg tudok bízni, mert amik történtek velem, azok után, már nem nagyon tudok bízni szinte senkiben se.

A következő megállóig az utat (ami egy kis étkezde volt) kéz a kézben tettük meg.

Leültem a kis asztalhoz (ami mellett ilyen bőr fotel volt, ami így kanyarodott a kis asztal körül) amíg Nathan leadta és hozta az ételeket, amiket rendeltünk. Én rendeltettem magamnak salátát és mellé egy Sprite-ot, ő magának, pedig vett 2 diós palacsintát.

- „Jó étvágyat.” – mondtam, mire ő csak bólogatott, mert nem akart teli szájjal beszélni, de értettem mit akar.

A nagy evésem közepedtén éreztem, hogy baloldalról valaki figyel. Oldalra néztem és láttam, hogy Nathan figyel, aki a telefonját felém, irányította.

- „Meg ne próbáld.” – fenyegettem egy salátadarabbal.
- „Már késő.” – nyújtotta ki felém a nyelvét.
- „Jól van, te akartad.” – a telefonomat kerestem, de nem találtam a kis táskámban. Visszanéztem és láttam, hogy Nath-nél van, és a levegőbe lóbálta, hogy nála van.
- „Adod vissza.” – nyújtottam felé a kezem, de nem jártam sok sikerrel, mert csak egy pacsit adott bele.
- „Csak ha adsz egy puszit ide, akkor visszakapod.” – mutatott a jobb arcára.
- „Látom nagyon elemedbe vagy ma.” – nevettem
- „Na? Kell a telefonod vagy nem?” – még mindig a telefonommal babrált.

Felálltam, pontosabban, egy kicsit arrébb ültem, hogy megkapja a pusziját a telefonomért.
Adtam volna neki a puszit, erre ő hírtelen jobbra rántotta a fejét, és az arc puszi helyett, egy szájra puszi lett a vége, ami átment egy kisebb féle csókba. Közbe ideadta a telefonomat, de az most pont nem hiányzott.

Eltávolodtunk egymástól, majd Nathan a homlokát az enyémnek döntötte. Elmosolyodtam, mire ő is. Még sétálgattunk odabent és olyan 7-8 óra fele lehetett (este) amikor Nathan szólt, hogy induljunk. Kérdeztem tőle, hogy hova és azt mondta, majd meglátom. El is indultunk, én csak követtem őt, mert fogalmam sem volt, hogy hova visz. Egy háznak a legtetejére értünk, ahol épp látni lehetett a lemenő Napot.

- „Ezért jöttünk.” – mutatott a lemenő Napra.

A nap fénypontja egy Naplemente volt. Egyszerűen gyönyörű volt.
Rátámaszkodtam az előttem lévő korlátra, elő vettem a gépemet, és csináltam róla egy pár képet, majd készítettem Nath-ről is egy pár képet, amint a korlátnak támaszkodva figyeli a Napot.

Közelebb mentem hozzá, majd a fejemet a vállára hajtottam, mire ő megfogta a kezem, és így néztük, ahogy a Nap lemegy.

*20-30 perc múlva*

- „Nem jössz velem haza?” – kérdeztem tőle más kissé álmos hangon.
- „Ha szeretnéd, szívesen.” – válaszolt szinte majdnem suttogva.

El is indultunk haza a hotelbe. Bementünk a szobámba, mondtam a fiúnak, hogy feküdjön le, mindjárt jövök. 5 perc múlva ott is voltam. Befeküdtem mellé, magához húzott és úgy aludtunk el.

Baráti segítség

+7 komment után hozom a következőt

Másnap reggel a Nathannel való séta után eléggé jókedvűen ébredtem. Reggel az ölemből a laptopomról böngészgettem a neten. Ám amikor a twitterre értem, egy léggé meglepő dolgot láttam;

”SivaTheWanted followed you”
”Jay TheWanted followed you”

„Max TheWanted followed you”

„Tom TheWanted followed you”

Elsőre gondoltam, hogy Nathan jóvoltából történt az egész.

Felvettem a köntösömet, majd kimentem a teraszra, amikor valaki hívni kezdett a telefonom. Egy idege szám volt, ezért, csak félve szóltam bele.

- „Tessék?!” – kérdeztem félve
- „Szia Sam, itt Jay, Jay McGuiness.” – nagy kő esett le a szívemről.
- „Szia Jay, mit szeretnél?” – gondoltam, hogy Nathan-től szerezte meg a számon, kitől mástól?!
- „Szeretnék veled beszélni, de ez nem telefon téma. El tudsz jönni most a Starbucks-ba?” – érdeklődött
- „Igen, persze.” – vágtam rá.
- „Remek, akkor ott várlak. Szia.”
- „Jól van. Sziaa.” – tettem le a telefont, majd mindent gyorsan elrendeztem és már rohantam is a megbeszélt helyre.

Oda is értem a helyre, ahol láttam, hogy Jay már ott ül, a szívem majd ki ugrott a helyéről, attól, hogy vajon mit akar.

- „Szia Jay, hogy vagy?” – köszöntem oda neki, majd megöleltem.
- „Szia Sam, jól köszi kérdésed.” – majd visszaölelt
- „Szóvaal, miről szeretnél beszélni?” – érdeklődtem.
- „Nos, mióta legelsőnek találkoztál Nathan-nel, azóta, egy nap felében csak rólad beszél. Ő elmondta nekem, de arra kért ne mondjam el, de veled megosztom, hogy Nath többet szeretne tőled, csak fél neked bevallani, és…”
- „Szeretnéd, hogy beszéljek vele?!” – fejeztem be a mondatát.
- „Igen, igen az lenne a legjobb, mert én nem szeretnék beleszólni, de nem tudom, hogy te mit érzel iránta.”
- „Hogy őszinte legyek, én is szeretem őt, de nem úgy, mint egy barátot. Mivel ő híres, ezért nem hittem volna, hogy lehetne több köztünk, mint barátság.”
- „Figyelj, közted és Nath között több is lehet, mint barátság, ha akarjátok, csak beszéljék meg. Ha lehet.”
- „Huh, Jay most nagyon sokat segítettél.” – hálálkoztam
- „Szívesen bármikor. Ha van valami probléma velem, bármikor beszélhetsz. Meghallgatlak és segítek, ha tudok.” – adta fel az ajánlatát.
- „Te leszel nekem a második bátyám, mivel ott, ahonnan jöttem, ott már van egy bátyám.” – meséltem neki.
- „Jól van SamHugi. De most mennem kell, mert Tom-mal meg Siva-val még van egy kis dolgunk. Örültem, hogy beszéltünk. Sziaa.” – állt fel a helyéről, majd megölelt
- „Sziaa.” – köszöntem el töle.

Elsétáltam a parkba, ahol nagy meglepetésre, nem volt ott senki. Majd miután leültem a három hinta egyikére, kikerestem Nathan nevét a telefonomban, majd felhívtam.

- „Szia Sam, mi újság?” – szólt ő bele elsőnek
- „Szia Nath, nincs semmi új. Azt szeretném megkérdezni, hogy nincs-e kedved esetleg lejönni ide a parkba, beszélgetni?” – tettem fel neki a kérdést.
- „Persze, egy olyan 10-15 perc és ott leszek.” – válaszolt rá rögtön
- „Jól van, itt várlak. Sziaa.” – köszöntem el.

A parkban lévő hinták egyikén ültem, amikor kevesebb, mint 10 perc múlva, egy ismeretlen személy fogta meg a bal vállam. Hirtelen hátranézni se mertem.

- „Szia.” – nagy kő esett le a szívemről, amikor meghallottam Nathan hangját.
- „Sziaa.” – köszöntem vissza neki, amikor ő leült a mellettem lévő hintára.

A mély beszélgetésünket a telefonom csörgése zavarta meg. A kis táskámban annyira kerestem a csörgő telefonomat, hogy az kiesett mellém.

A telefonomért hajszálpontosan nyúltunk érte, amikor a kezünk összeért. Az összeérés pillanatában, egymás szemében néztünk. Olyan szép zöldes-kék szeme volt, hogy az valami hihetetlen. Azon vettem magam észre, hogy teljes mértékben belepirulok. De ahogy észrevettem ő is elpirult ebben. Nem tudom, hogy ez, most megtörtént, hogy ennek tényleg így kell történni, vagy csak egy álom akar lenni. A szívem olyan heves vert, hogy egy hegyoldalt le tudott volna vele bontani.

Felállt a hintáról, és elém állt. A kezével az államnál fogva felemelte a fejemet, majd mindkét kezével megfogta az arcomat, egymás szemébe néztünk és megcsókoltuk egymást.

A csókot követően felálltam a hintáról, hogy egy magasságban legyek vele, megcsókolt még egyszer, mindketten elmosolyodtunk, majd szorosan és hosszasan megölelt.

- „Szeretlek.” – mondta halkan
- „Én is.” – válaszoltam halkan.

Vásárlás és séta

+7 komment után hozom a következőt
(bocsánat, de 5 helyett felvittem 7-re, mert ilyen gyorsan nem tudok begépelni meg kitalálni ;D
és tényleg, nagyon jól esik, hogy tetszik a blog *-*)

Az egész vihart végigaludtam. Reggel 10 óra volt. Nagy nehezen, de sikerült kimásznom az ágyból. Megreggeliztem, megmosakodtam, felöltöztem, fel tettem a legvéknyabb alapsminket, felvettem magamra egy kis vékony kabátot, mert a tegnapi vihar miatt egy kicsit lehűlt a levegő, és a kedvenc fekete Ray Ban napszemüvegemet, majd elmentem egy kisebb vásárlói útra.

Bezártam magam mögött az ajtót, és már mentem is megkeresni a legközelebb eső üzleteket. Először egy ételboltba mentem, ahonnan 2 csomag táskával jöttem ki. Onnan egy ruhaboltba vettem az irányt, ahol sikerült is vennem egy pár ruhát (kép1 / kép2 / kép3). A vásárlás után vissza a hotelbe siettem.

Lepakoltam, leöltöztem, és amiket a vásárlás során vettem, elpakoltam azokat a helyükre.

„@flowersam: puding ;) xx”

El is készítettem a pudingot, amelyet 5 pohárral csináltam.

10 perc múlva a telefonom elkezdett rezegni, mert a hangot nem vettem fel rajta. Nathan volt az. El is felejtettem a nagy főzőcskézésbe, hogy azt mondta tegnap, hogy fel fog hívni.

- „Szia Nath, hogy vagy?” – szóltam bele én elsőnek a telefonba
- „Hey Sam, nincs semmi, most értünk haza egy interjúról és te?” – kérdezett vissza
- „Épp most fejeztem be a pudingkészítést. De előtte voltam vásárolni.”
- „Csokis, epres vagy vaníliás?” – érdeklődött
- „Természetes vaníliás, az a kedvencem, de bármelyiket megeszem.”
- „Akkor ugye ma este ráérsz?” – tért a lényegre
- „Persze, akkor mikor jössz ide?”
- „Hozzád 5-re megyek, és majd olyan 8-9 körül megyünk el a sétatúrára, ha neked jó.” – kaptam választ.
- „Nekem tökéletes. Azért 8-9 körül lesz a sétatúra, ahogy te nevezed, hogy ne lássanak meg?” – kíváncsiskodtam
- „Pontosan, van neked eszed.” – viccelődött
- „Tudom.” – egoskodtam
- „És ego-ja is van.” - nevetett
- „Tudom” – nevettem én is
- „Na a srácokkal még el kell mennünk valahova, akkor 5-kor nálad.”
- „Rendben, sziaa.”

Eljött az 5 óra.
Kopogást hallottam az ajtón. Megálltam az ajtóban, mély levegőt vettem és kinyitottam az ajtót. Meglepetésemre Nathan állt az ajtóban, egy csokor virággal a kezében, és természetesen sapkában, ami nem meglepő.

- „Szia.” – köszöntünk egymásnak elég félénk hangon.
- „Ezt neked hoztam.” – és átadta a csokor virágot
- „Köszönöm szépen. Gyere be.” – mosolyogtam – „Mindjárt jövök, csak keresek egy vázát a virágoknak, addig ülj le nyugodtan.
- „Jól van. Addig megnézhetem a képeidet, amiket fotóztál? De csak a gépeden, mert a fényképeződhöz szerintem egyáltalán nem értek semmit.”
- „Nyudodtan.” – szóltam vissza a másik szobából.
- „Nagyon tehetséges fotós vagy.” – dicsért meg a képek alapján

- „Csak amatőr szinten csinálom.”

Nathan miután a képeket megnézte, letette a laptopomat majd így szólt;

- „Mesélj magadról kicsit.” – nézett rám
- „Biztos? Biztos vagy benne?” – néztem rá kérdően, mire Nath csak bólogatott.
- „Jól van, de előre szólok, hogy több lesz a rossz, mint a jó. Szóval…” – és ezzel el is kezdtem mesélni az egész élettörténetemet, az fájt a legjobban amikor ahhoz a részhez értünk, amikor általános iskolába 8 éven át bántottak, testileg és lelkileg is. Az egész önbizalmamat elvettél, 8 éven át azt beszélték belém, hogy ronda vagyok. Minden kis apróságért bántottak, minden reggel gyomorideggel mentem iskolába… Ez nagyon fájt. Még visszagondolni is nehéz rá.
Amikor ezeket mind elmeséltem, a hangom egyszer-kétszer csuklott és egy pár könnycsepp is lefolyt az arcomon. Nathan ezt észrevette, hogy mennyire fáj róla beszélnem, ő felállt a helyéről, leült mellém és megölelt.

- „Sajnálom.” – mondta szomorúan
- „Mégis mit?” – kérdeztem szipogva
- „Ezt ez egészet, hogy ezt tették veled.” – magyarázkodott
- „Én is, pedig én a világon semmit nem tettem ellenük, hogy ezt érdemeltem.” – tört ki a sírás belőlem majdnem. De aztán a maradék jókat is elmeséltem magamról. Elmondtam, hogy miket szeretek, mik/kik a kedvenceim.

5-től 8-ig csak magunkról beszélgettünk. A beszélgetés már olyan volt, mintha már nagyon rég óta ismernénk egymást, pedig csak 3 napja. Kérdezte tőlem, hogy van-e twitterem. Nagyon megörültem, mikor a laptopomon láttam, hogy megjelent egy ilyen, hogy;

”Nathan Sykes followed you”

A beszélgetés után körbejártuk a szállodaszobámat, majd mikor az én szobarészemhez értünk meglátta a Real Madrid sálamat, mire ő közölte velem, hogy az ő kedvence a Manchester United. Később betessékeltem a konyhába, hogy üljön le, mire én kivettem azt a bizonyos pudingot a hűtőből, amit délután készítettem.

- „Jó étvágyat.” – tettem le elé az asztalra a vaníliás pudingot és egy kanalat.
- „Ez az a bizonyos puding?” – mutatott kanállal a pudingra
Én csak szimplán bologattam.
- „Akkor rossz ízű nem lehet. Nem mérgezted meg ugye?” – nézett rám nagy komoly arccal, de nem bírta sokáig el elmosolyodott
- „De, de azt tettem, megmérgeztem” - majd rávágtam a sapkája simléderére, ami lentebb ment és nem látott semmit, és elkuncogtam magam.

*9 óra*

- „Akkor mehetünk?” – vetette fel a kérdést
- „Persze.” – mosolyogtam, rá

Felöltöztem, felkaptam a telefonomat és a fényképezőmet, leoltottam a lámpákat, bezártam magunk mögött az ajtót és már mentünk is a sétatúrára.

London éjszaka/este még szebb, mint gondoltam. Nathannel felszálltunk a LondonEye-ra, ahonnan a kilátás egyszerűen gyönyörű volt.

A sétálásunk olyan éjfélig, hajnali 1-ig tarthatott. Nath hazakísért a hotelhez, még beszélgettünk pár sort, majd elköszöntünk egymástól, megöleltük egymást, majd egy nekem meglepő fordulat következett; kaptam egy arcra puszit tőle, NATHAN SYKES-tól, aki a THE WANTED tagja. Kicsit meg is lepődtem, még jó hogy sötét volt, mert nem látta, hogy mennyire elpirultam tőle, majd rám mosolygott, én rá, és ő elment, én pedig siettem fel, a szállodaszobámba.

”@flowersam: csodás nap *-* London gyönyörű este, főleg, ha van társaságod *---*”

@NathanTheWanted: London. Vörös. Barát.”

Ez most vicc? 2. rész

+5 komment után hozom a következőt

Köpni-nyelni nem tudtam, annyira izgultam.

2 – 3 telefon kicsöngés után egy mély fiús hang szólt bele.

- „Hello?!”
- „Szi-szia.” – válaszoltam félénken.
- „Ki az?” – kérdezett vissza.
- „Elég, ha annyit mondok vörös?”
- „Vörös, vöröske, Sam. Ugye? Jól emlékszem?” – kérdezett ismét, de nem magabiztosan.
- „Pontosan.” – bólogattam, amit természetesen ő nem látott.
- „Akkor ezek szerint megtaláltad a számot, a kártya hátlapján.” – hallatszott egy kisebb féle nevetés a hangjában.
- „Meg, megtaláltam, mert ha nem találtam volna, meg akkor, most nem beszélnénk nem?” – oktattam ki viccesen.

- „Végül is, igazad van.”
- „Na látod.”

* pár perc szünet múlva Nathan feltett számomra, egy kicsit meglepő kérdést*

- „Ömm, azt szeretném megkérdezni, hogy ráérsz-e holnap?!” – félénkeskedett
- „Eddig holnapra nincs semmilyen programom. Miért?” – érdeklődtem
- „Esetleg elmehetnénk… elmehetnénk sétálni.” – tette fel az ajánlatát
- „Benne vagyok. Miért ne? Még úgyis csak tegnap jöttem a városba, ezelőtt még sose voltam itt, most vagyok itt először.”
- „Örülök, hogy eljössz velem. Akkor nekem még a feladom az is lesz, hogy útikalauz legyek számodra.” - hallatszott a hangján az öröm és a megkönnyebbülés. – „Már csak azt kellene megmondanod, hogy laksz, mert nélküle kicsit nehéz lesz.”

El is mondtam neki, hogy hol is lakok, hogy melyik hotelben, ami számára kicsit meglepő volt.

- „Te most komolyan egy hotelben laksz?” – kérdezte meglepve
- „Még mindig jobb, mintha híd alatt élnék. Mint már mondtam, még csak most jöttem ide, és nem találtam megfelelő házat.” – válaszoltam kérdésére
- „Értem.” – ő is visszaválaszolt, de a hangjában érezni lehetett, hogy elgondolkozik valamin.
- „Umm, Nath, ha nem haragszol, most le kell tennem, mert anyukám hív a skype-on.” – félénkült el a hangom.
- „Semmi baj, menny csak nyugodtan, majd holnap felhívlak, rendben?”
- „Rendben, hívj csak, bármikor.” – nyugtattam
- „Okés, szia… vörös.” – nevette el a végét
- „Jól van már… sapkás.” – nevettem el magam én is. – „Sziaa.” – és letettük mindketten a telefont.

Az idő londoni óra szerint este 9 volt. Leültem a laptopom elé, felnyitottam, és beszélgettem anyával skype-on, de most a testvérem is ott volt a képre, és annyira őrütem, hogy halljuk és látjuk is egymást.

A beszélgetés után dobtam a két lánynak 1-1 SMS-t.

Mivel még nem voltam álmos, ezért kimentem a hotel teraszára, hogy képeket készítsek Londonról, amikor éjszakai fényben van.
Egyszerűen gyönyörű volt, csak egy valamire figyeltem fel a távolban, hogy a felleg villogott, szóval tudtam, hogy vihar lesz. Legalábbis azt gondoltam, mert a szél is egyre erősödött.
Visszamentem a hotelba, hogy a redőnyöket lehúzzam, és az ablakokat bezárjam.

”@flowersam: egyszerűen jó nap volt ma *-* igaz még most úgy látszik innen, hogy lesz egy kisebb vihar ;) x’

Még a vihar előtt elmentem és vettem egy jó meleg fürdőt. A fürdés mellé tettem fel egy kis komolyzenét, ami engem megnyugtat és olyan jó hallgatni.

A fürdést követően felvettem a pizsamámat, kinéztem még egyszer az ablakon. A fejemet az ablak üvegének döntöttem és elgondolkoztam, hogy mi is történt velem ma, elmosolyodtam és elmentem aludni, mert nagyon álmos voltam.

Villany leoltva.

Ez most vicc? 1. rész

+5 komment után hozom a következőt
és kérek szépen mindenkit, hogy IDE nézzen be ;)

Épp, hogy hazaértem a szállodába, vagyis a hotelbe, elkezdett esni az eső, de nem is akárhogy. Felhőszakadás volt. Rá párperccel később már dörgött is, de az se volt hal, jó hangosan, amit én mellesleg szeretek.
Köszöntem a nőnek, aki ott állt a hotel pultjánál, elkértem a kulcsaimat és felmentem a szobámba. Az autogramkártyáimat letette a laptopom mellé, majd a gépet bekapcsoltam, rácsatlakoztattam a fényképezőgépemet, és felmásoltam a képeket a laptopra.
Addig, amíg a képeket töltöttem fel a gépemre, felcsatlakoztam twitterre, és olvasgattam, miket irkálnak kifelé az emberek. Böngészésem közepedtén, egyszer csak megszólalt a telefonom, ránéztem a képernyőre és látom, hogy a testvérem hív. Jó volt vele beszélgetni, és jó volt hallani a hangját, így 2 nap elteltével. Gondoltam én is megosztok valamit twitterren;

”@flowersam: hihetetlen nap *-* később leírok mindent (: most ebben a pillanatban London utcáit egy kisebb vihar pusztítja, de úgy tudom, hogy London általában elég csapadékos :(: de nem annyira vészes ;) xx”

Hírtelen akkorát villámlott és dörgött egyszerre, hogy szabályosan megrezzentem, pedig nem szoktam. Mintha vakuztak volna.

Bekapcsoltam a TV-t, mert nagyon nem szeretem a csendet főleg meg egyedül. Három féle közül választhattam; zenecsatorna, mesecsatorna vagy labdarúgás. A focit választottam. Elmentem a konyhába burgonyasziromért, mert imádom, és nem hallom tőle a TV-t, de sebaj. Jobban megnéztem és Spanyország – Írország ellen játszott. Felmentem ismét twitterre, csa most telefonról és kipötyögtem; „@flowersam: viva espana x”

A félidőben eszembe jutottm hogy én kaptam ma autogramkártyákat a The Wanted tagjaitól. Felálltam a kanapéról elmentem a kis asztal melletti fotelhez (mert oda tettem őket) megfogtam őket, és lefotóztam azokat is, mert, hogy képen is meg legyenek az aláírások örökítve. Le is fényképeztem őket, össze is szerkesztettem az 5 képet és felposztoltam szintén twitterre, ezzel a felirattal; „@flowersam: na mim van? :P aha x” – jött is rá pár RT, aminek örültem, hogy egyáltalán látták, mert én általában egyedül érzem magam.
Miután elküldtem a képet, Nathan aláírásánál a jobb felső sarokban láttam egy kis nyilat. Kérdőre vont szemöldökkel néztem, hogy ez mi?! Kicsit furcsálltam a helyzetet, de megfordítottam, és hirtelen elállt a szavam. Egy telefonszám volt ráírva a hátoldalára.

- „Ez ez ez biztos csak valamiféle vicc.” – nem hittem a szememnek.

Leültem abba a fotelbe, ami közelebb volt hozzám, és azon törtem a fejem, hogy ez most igaz vagy csak valami tréfa.

Később erőt vettem magamon, mély levegőt vettem, amit kifújtam, majd felhívtam…

Találkozás

+5 komment után hozom a következőt

*kopp-kopp* - érdekes volt arra kelni az első londoni reggelemen, hogy kopogtatnak az ajtómon.

- „Ki az?” – kérdeztem az ajtóállótól

- „Szobapincér, hoztam a reggelijét” – válaszolt vissza egy fiús hang

- „1 perc és kinyitom!” – néztem a telefonom órájára és 9 óra volt. Ezek szerint itt korán van a reggeli. Ki is nyitottam az ajtót.
- „Ez az öné!” – nyújtott felém egy fém kistálcát
- „Köszönöm!” – elfogadtam a kis fémtálcát, adtam neki egy kis borravalót és elköszöntem tőle, majd bezártam az ajtót.

Az ajtó bezárása után, letettem a kis asztalkámra a tálcát, majd kerestem a konyhában valami evőeszköz félét, majd leültem és megreggeliztem. A reggelit követően elmentem megzuhanyoztam, hogy felfrissüljek, majd átöltöztem hétköznapi ruhába, s végül feltettem magamra egy alapsminket.

Úgy gondoltam szétnézek a városban, de előtte felhívtam anyát, hogy tudassam vele, hogy minden rendben van. Fél óra skyep beszélgetés anyával után felhívtam Klaut sés Lilyt is, hogy elmondjak neki mindent, ami eddig történt.

- „Ez is letudva!” – sóhajtottam.

Egyszer csak nagy lármára és sikítozásokra lettem figyelmes odakint. – „Mi ez a nagy lárma?” – kérdeztem magamtól. Kinéztem az ablakon, de csak egy nagy tömeget láttam. Tudtam, hogy van ott valaki vagy valakik, de azt már nem láttam.

Felkaptam a telefonomat és f fényképezőmet, meg persze egy napszemüveget, és gyors léptettek léptem ki a hotel ajtaján.

Fotóztam a tömeg meg mindent, amit találtam. Nagy nehezen, de a tömeg elejére kerültem, mire rájöttem mi ez a nagy sikoltozás meg minden.

Dedikálást illetve fotózást tartott a The Wanted, amiről senki se tudott, a váron egy meglepetésbak szánta. Hát jó nagy meglepetés lett. Pont jókor jöttem ide, ebbe a városba.
Gyorsan elővettem a felefonom és kipötyögtem ezt a nagyszerű dolgot twitterre;

”@flowersam: ezt nem hiszem el *o* itt állok kb 3 méterre a The Wanted-től, akik meglepetésként vannak itt. Senki se tudott róluk, hogy itt leszek. Később leszek, ha élve maradok ;D x”

Ha már itt vagyok akkor természetesen beállok a sorba. Ezt nem hagyhatom ki, ha vihar lesz is. Elővettem a fényképezőmet, és fotózni kezdtem őket. Elég jó amatőr fotós vagyok szóval szerintem a képek elég jók lettek. Hátranéztem és egy, kb velem egykorú idős lány állt a hátam mögött. Megkérdeztem tőle, hogy segít-e lefotózni a srácokkal.

- „Szia, öö esetleg lefotóznál velük? Én is lefotózlak velük szívesen ;)” – kérdeztem tőle kiabálva, mert most ebben a helyzetben halkan beszélni nem nagyon lehetett.
- „Hello, persze segítek ;) Az nagyon jó lenne, ugyanis én kicsit ügyetlen vagyok.” – válaszolta vissza szintén kiabálva, nagy mosollyal az arcán.
Egy kis beszélgetés után megismerkedtünk kicsit, de nem nagyon, egymás nevét megtudtuk, az ő neve Mira volt. Végre kb 1 óra várakozás múlva ránk került a sor. El se hittem.

Először jött Siva, aki elvette az én napszemüvegemet, ő meg ideadta az övét, hogy úgy készítsünk közös képeket. – „Köszönöm a napszemüveget, és a képet.” – mondtam, mosolyogva, majd megöleltem. – „Nagyon szívesen, máskor is ;)” – válaszolta vissza.

Következett Tom, aki szamárfület mutatott nekem, cserébe ő is egy nagy ölelést kapott. És az a tök jó, hogy olyan képet is készítettek, amikor megöleltem. Tök aranyos lett (gondolom).

A sorban következő volt Jay, akinek a közös kép elkészülése után a tetoválásait csodáltam, mire én utána én is megmutattam a Yin Yang tetoválásomat, amit ő le itt fényképezett és felposztolta twitterre. – „Jó tetoválás ;)” – ezt a címet írta a képhez twitterre, megmutatta nekem, hogy nem mást írt. Én pedig megköszöntem, hogy feltette az internet világára.

A Jay-től kapott ölelés után Max következett, akivel csak egy szimpla közös napszemüveges képet készítettünk. ;)

És végül jött Nathan, aki mint most is sapkát hordott Viselt még visszatükröződő police napszemüveget, egy Stewie Griffin-es fehér pólót, egy szakadt farmer nadrágot és egy fehér cipőt.

- „Gyere vörös!” – szólított és intett, hogy mennyek oda hozzá. Odamentem hozzá és így szóltam; - „Így se szólítottak még engem.” – nevettem közben, majd megöleltetem (mint képeknél szokás természetesen ő is visszaölelt) és elkészült a kép.
- „Senki?” – kérdezte meglepődve
- „A-a, senki.” – ráztam a fejem
- „Akkor én voltam az első.” – kuncogott, de nem tudtam pontosan, hogy ezzel most mi a szándéka.

Részemről a képekkel kész voltam. Még azt a lányt kellett lefotóztatnom a srácokkal, aki segített nekem. Megköszönte a segítségemet és el is viharzott. Sajnos, pedig jó barátok lehettük volna.

Megkérdeztem a srácokat, hogyha szerzek egy papírt, akkor aládedikálják-e nekem. Jay és Max full egyszerre rávágták, hogy igen, miközben Nathan, Tom és Siva képeket készítettek velük. Nagy nehezen, de csak egy szórólapot találtam, más papírfélét egyáltalán nem találtam. Megfogtam a papír, és odaadtam Nathan-nek, hogy kezdje ő aláírni.

- „Vöröske te. Most komolyan egy szórólapot akarsz aláíratni?” – kérdezte tőlem komoly arccal, mikor letolta a napszemüvegét, hogy úgy nézzen rám.
- „Na, már meg vöröske, amúgy meg igen, csak ezt találtam.” – mondtam, kicsit már félénkebben és elszégyenkezve.
- „Hát másképp nem tudlak szólítani, mert a nevedet nem tudom. Várj adunk neked külön-külön autogramkártyákat, amiken itt helyben alá íis írunk gyorsan.” – nevetett egyet, majd mosolygott
- „Köszönöm szépen, amúgy a nevem Sam. Flowe Sam.” – nyújtottam felé a kezemet.
- „Örülök, hogy találkoztuk, Sam. Az én nevem, hogy ne legyek bunó, Nathan. Nathan Sykes.” – viccelődött.
- „Tudom, tudom, hogy hívnak titeket.” – mutattam Nathan-re és a többi srácra (akik pakolták össze a nagy vászont és a nagy asztalt.) – „Na, de srácok, nekem most mennem kell, remélem még fogunk találkozni, ja és köszönöm a képeket és az aláírásokat.”
- „Mi is örültünk, hogy találkoztunk.” – szólalt meg Jay mögöttem, majd mosolygott.

Szépen lassan elindultam haza, vagyis a hotelbe. Még egyszer úgy 10 méter távolságnál megálltam és hátranéztem, és láttam, hogy mind az 5 fiú; Nathan, Jay, Tom, Siva és Max pakoltak, telefonáltak és gondolom, aki ott volt férfi, az a testőrük volt, ő vele beszélgettek. Visszafordultam és az út hátra lévő részében azon gondolkoztam, hogy mik is történtek velem az elmúlt 3 órában.