Igen vagy nem?

Sziasztok. Tudom, hogy várjátok (már ha várjátok) az új részt, de a téli-szünetig egyáltalán nem fogok tudni hozni újat, mivel az iskola most nekem fontosabb, mivel jövőre érettségizek.

Plusz nem tudom, hogy megérné-e folytatni ezt a blogot vagy nem. Ha lehet írjatok IGEN-t vagy NEM-et, és írhatok hozzá okot, hogy miért. Köszönöm. x x

A rossz és a jó 3.

+7 komment után hozom a következőt

 (ui: megint nem tudom mikor tudom, hozni a legújabb részt, mivel, ez a rész előre meg volt írva a pendrive-omon, és ami a füzetbe volt 3 fejezet = 20 füzet lappal: összetéptem apró kis darabokra, mivel kaptam nemrég az előző fejezetre egy szép 7. kommentet ami nekem nagyon fájt, mivel engem nagyon hamar meg lehet bántani, szóval, ne haragudjatok)

*Másnap reggel*

Az eseménydús nap után, reggel kivételen senki és semmi nem keltett fel. Magamtól keltem. A Nap is sütött szépen.

A fejemet jobbra fordítottam és láttam, ahogyan Nathan ott fekszik, és gondolom, alszik szépen, mint egy aranyos kiskutya. Elmosolyodtam majd a bal-oldalamra fordultam.

Lecsuktam a szemem, hogy kicsit visszaaludjak még. Ez lehetetlen volt, mivel Valaki egy puszit adott az arcomra.

Feléfordultam, majd megszólalt;
- „Jobban vagy már?” – kérdezte meg az a reggeli, mély rekedtes hangjával.
- „Jobban, mint tegnap.” – mosolyodtam el, majd a mellkasára tettem a fejem, ő pedig a hajamat simogadta/babrálta.

- „Figyelj, ha nem haragszol, meg akkor most nekem mennem kell most lezuhanyozni, mert ma mennünk kell fotózásra délután.” – nézett rám kiskutya szemekkel.
- „Miért haragudnék meg? Nyugodtan, megértem én.” – mosolyogtam rá.
- „Biztos?” – húzta fel a szemöldökét, de viccesen.
- „Biztos.” – nevettem el magam.
- „Jól van. Lent találkozunk. Gondolom. Ja.” – igen, mire kimondta ezeket a szavakat, eltelt majdnem fél óra. Amúgy nem. Csak irónia.
- „Biztosan.” – mondtam hozzátéve. – „Mindjárt lent leszek.”

A beszélgetés után, kimásztam az ágyból, hogy egy hajgumit keressek. Kénytelen voltam átmenni a szobámba egyért. Majd észrevettem, hogy Nathan pólója és egy kis nadrág van rajtam. Fogtam magam, és lementem a konyhába reggelizni, de a következményekkel nem számoltam. Tom-mal és Max-szel.

- „Miért van rajta Nathan tegnapi pólója?” – mutatott a pólóra Max.
- „És mi az a kis piros folt a nyakadon?” – mutatott Tom arra a helyre a nyakamon, ahol ezek szerint Nathan aktív volt.
- „Szóhoz juthatok? Akkor szóval az első válasz: ez volt közelebb. Kettő: szúnyog. Tudjátok, megcsípett egy szúnyog.” - próbáltam mentegetőzni.
- „Télen meg kék hó esik. Azt akarod, hogy most ezeket higgyük el?” - Tom

És ami fokozta a hangulatot az volt amikor Nathan megjelent.

Mikor Nathan leült mellém Tom és Max sugdolózni kezdtek.

- „Mi a téma?” – ez hiányzott az életemből. Csak ez, hogy Nathan megkérdezze, hogy mi a téma.
- „Az, amit ti ketten műveltetek.” – mutatott ránk Max és Tom.
- „Mert? Mit csináltunk?” – kérdezte Nathan „értetlenül”, mint aki nem tudja, de persze tudta.

Remek. Tom és Max úgy ültek le elénk, mintha valami kihallgatáson lennénk.

- „Csak valljátok be. Gyerünk.” – Tom.
- „Jó. Bevallom.”
- „Ez az Nathan. Ez az.” – gondoltam magmban.
- „Bevallom. Süt a Nap az égen.”
- „Haver. Ha ezt nem tudod full hülyén halunk meg mindketten.” – mondta Tom, mivel Max éppen reggelizett.
- „Ajjj, de mondjátok már eeeeeeeeeeeeeeeel. Nem fogok tudni aludni.” – vágta be a mű-durcát Tom.

A következőt viszont már nem kellett volna megtenni; ránéztem Nathan-re, aki elkezdett vigyorogni, pontosabban mosolyogni, majd megfogta a kezem.

- „TUDTAM, TUDTAM!” – ordibált Tom.
- *khm* - Max
- „Akarom mondtani TUDTUK, TUDTUK!” – javította ki Tom.
- „És ha igen akkor miért nagy baj?” – kérdeztem karba tett kezekkel az asztalnál.
- „Dehogy baj. Csak végre nyugodtan fogunk illetve fogunk aludni.” – mondta Tom, miközben magára és Max-re mutatott.
- „De ha lehet ne, mondom NE írjátok ki sehova és NE mondjátok el. Oké?” – mutogatott Nathan.
- „Hülyék azért nem vagyunk.” – mondta Max aki végre megszólalt.
- „Remélem.” – mondtam.

A négyes beszélgetés után lejött Siva és Jay is.
Amint megláttam őket rögtön felálltam és kimentem a konyhából a nappaliba, hogy TV-t nézzek, mert nem akarom hallgatni a nagy Témát.

A fiúk kb 20 perc múlve jöttek ki a konyhából, nagy vigyorral az arcukon. Kapásból gondoltam, mi a helyzet.

A fiúk megkérdezték, hogy megyek-e velük a fotózásra, de most nem mentem velük. A fiúk elfogadták a válaszomat és mentek készülődni. A srácok 30 perc készülődés után lejöttek majd elmentek. Az a nagy ház most az enyém volt. Teljesen az enyém. Bármit csinálhattam volna, de helyette felmentem a Vámpírnaplók könyvemért és a nappaliban olvastam.

A ház urai 2-3 óra múlva hazajöttek és mindenki a nap hátralévő részében, amit akart.

A rossz és a jó 2.

+7 komment után hozom a következőt (amint tudom, de azért remélem még tetszik:)

… megláttam a 3 fő volt osztálytársamat. A gyomrom teljesen összeszorult és sírni akartam, de nem tettem. Próbáltam erős maradni.

- „Nocsak, nocsak ki van itt. A kis Sam.” – incselkedett egyikük.
- „Mit akartok tőlem?” – kérdeztem feszülten.
- „Most félnünk kellene?” – szólalt meg a másik. – „Amúgy meg mit keres itt egy ilyen szánalmas, sőt még arra se méltó, mint te?” – jött a harmadik.
- „Semmi közötök nincs hozzá. És nem is lesz.” – próbáltam erősnek maradni.
- „De kinyílt valakinek a csipája. Kis nyomorék még mindig.” – ez volt az utolsó szó, amit kimondott és a harmadikúk olyan erővel lökött meg, hogy felestem. Elestem. Bele egy nagy sárpocsolyába. Ők pedig nevetve elmentek. 2-3 ember segített felállni a sárból. Nem akartam sírni, de nem bírtam tovább, és muszáj voltam. Sírtam.

Körülnéztem. De Nathan-t nem láttam, ezért fogtam magam és elfutottam. Haza.

*Nathan szemszög*
- „Végre végeztem, most megkeresem Sam-et.” – gondoltam magamban, de nem találtam sehol. Felhívtam, de nem vette fel egyik hívásomat se. Sőt egyik üzenetemre se válaszolt.

Az úton gyorsan sétálva, kerestem Sam-et minden szeg-zugban. De akkor se találtam. 15-20 perc elteltével jött egy SMS; - „Itthon.”
Amint elolvastam futottam, rohantam haza.

*Sam szemszög*

Csak ültem a fürdőszobában az ajtónak támaszkodva. Miután elküldtem az SMS-t, úgy 10-15 perc múlva egy ajtó becsapást hallottam. Tudtam, hogy Nathan az, mert a földszinten csak az én nevemet kiabálta. Mivel gondolom lent nem talált meg, ezért feljött. Az emeleten a fürdőszoba az első. Szóval nem volt sok és megtalált, mivel be volt zárva az ajtó.

- „Sam! Sam engedj be. Kérlek.” – kiabálta felemelt hangon.

Mély levegőt vettem, és elfordítottam a kulcsot a zárba. A földről pont elértem, így ülve maradtam. Amint elfordítottam Nath be is jött.

- „Jézusom, jól vagy? Halálra aggódtam magam.” – ölelt magához szorosan a földön ülve.
- „Sa-sajnálom. Én csak nem akartam, hogy újra sírva láss.” – szipogtam, néhányszor a hangom viszont elcsuklott.
- „Nincsen semmi baj.” – adott puszit a fejemre.

Felállt mellőlem, majd a kezét nyújtotta felém. – „Gyere.”
Nagy nehezen a segítségével feltápászkodtam, majd kézen fogott és egy szoba felé vitt. Az ő szobája felé.
Beléptünk, de csak a kis éjjeli lámpát kapcsolt fel, mivel a redőny le volt a szobába húzva és kicsit sötét volt bent.

Leült az ágya szélére, majd az ölébe ültetett.

- „Akarsz beszélni róla?” – kérdezte meg halkan. Miután megkérdezte, elmondtam neki az egész történet, majd a végén a fejemet a vállára hajtottam és újra sírni kezdtem.
Az öléből átültem az ágyára. Két kezével megfogta az arcom majd a két nagy hatalmas könnycseppet letörölte az ujjaival. Majd homlokon csókolt és szemből, mivel szembe ültem vele a fejem ismét a vállára hajtottam.

Nem sokkal később eltelt egy kis idő, és éppen annyira tolt el magától, hogy egymás szemébe tudjunk nézni. Lassan, de gyengéden csókolgatni kezdett. Épp csak annyira váltunk el egymástól, míg egymás felsőjét levettünk.

- „Legyen?” – suttogva, halkan kérdezte miközben a homlokát az enyémhez, támasztotta.
- „Legyen.” – válaszoltam én még halkabban.

Nathan leoltotta a lámpát és….

Késés.

Sziasztok olvasók. Sajnálom, hogy nem tudok hozni új részt olyan sűrűn, ahogy ígértem, ugyanis eddig 6 történelem, 1 nyelvtan és pár angol érettségi tételt kell tanulnom. Egy huzamban. De ígérem, hogy az őszi szünetbe megpróbálom hozni a folytatást. Mellesleg a két következő rész már le van írva a füzetembe. Köszönöm.

PS: Aki szeretne, az követhet twitteren: @_BiankaSykes ;) xx

A rossz és a jó 1.

Fogalmam sincs mikor fogom tudni hozni a következő részt, de igyekszek, majd minél hamarabb.
Plus, ugyanúgy érvényes a minimum 7 komment.

Másnap arra keltem, hogy egy sms-t kaptam. Az üzenet feladója Maya volt.

Nagy nehezen, de kimásztam az ágyból, felöltöztem és lementem a konyhába.

Ahogy mentem a konyha felé hallottam, hogy valaki vagy valakik, nézi/nézik a TV-t. De ahogy közeledtem, láttam, hogy Jay az, aki épp az Avatar-t nézte.

- „Jó reggelt Jay.” – köszöntem neki.
- „Neked is Sam.” – jött a válasz vissza.
- „Többiek?” – érdeklődtem.
- „Konyhába veszekednek.”
- „Mi? Miért? Mert?” – kérdezősködtem.
- „Nyugi, csak Max eltört valami vázát vagy mi.” – kaptam meg a választ.
- „Már azt hittem valami komolyabb miatt.” – nyugodtam le.

A beszélgetés után bementem a konyhába a fiúkhoz, hogy végre reggelizzek.
Bementem és hírtelen négy pár szem nézett rám teljes csöngben.

- „Most mi van? Csak reggelizni jöttem. Amúgy jó reggelt.” – nyitottam ki a hűtőajtót.

Bezártam a hűtőajtót és hírtelen Tom és Nathan ott álltak keresztbe tett karokkal. Azt hittem, hogy rémültemben elejtem a kaját.

- „Jézusom! Normálisak vagytok?” – mosolyogtam el. – „A frászt hoztátok rám korán reggel!”
- „Reggel? Komolyan reggel? Délután 1 óra van Sam!” – mutatott a fali órára Tom.
- „Jójó. Tudod, nálam a nap akkor kezdődik, amikor felkelek.” – mosolyogtam Tom-ra.

Ez alatt a drága Nathan-ön odajött hozzá, megölelt és egy „reggeli” puszit kaptam, majd leültem megreggelizni, de természetesen Nath is leült mellém.

- „Mi a mai program?” – kérdeztem meg.
- „Én, Nareesha, Tom és Kelsey elmegyünk együtt vacsorázni meg néhány helyre.” – válaszolt Siva mikor Tom-mal pacsit váltottak.
- „Én meg Jay-jel elmegyünk a városba, vagy valami kocsma félébe.” – Max.
- „Akkor én meg elhívok Valakit a városi kisünnepségre, ha Neki megfelel.” – nézett rám Nathan mosolyogva.

- „Nekem tökéletes, miért ne.” – mosolyogtam.

- „Na mi akkor itt hagyunk titeket, most megyünk boltba, meg ide, oda, amoda.” – mondta Siva, Tom és Max, majd elnevették magukat.
- „Az a perverz fantáziájú agyuk.” – csóváltam a fejem mikor a mosatlant akartam elmosogatni.
- „Mert? Most miért ne?” – kacsintott és nevetett Nathan.
- „Az a perverz fantáziájú agyatok. Bocsánat.” – javítottam ki.

- „Jut eszembe. Mielőtt elmegyünk az ünnepségre, eljönnél velem a telefonos boltba? Mert új telefont kell vennem.” – kérdezte meg, majd odaállt a hátam mögé és megölelt.
- „Persze.” – majd megfordultam, hogy Nath felé legyek, majd megöleltem.

Nathan felkapott majd felültett a konyhapultra, a lábaimat a dereka körül kereszteztem, puszilgatni kezdett, majd megölelt.

- „Hééé, mennyetek szobára!” – kiabálta Tom – „Egy kicsit hagyunk itt titeket, és máris ez folyik itt. Nem igaz.” – nem tudott teljes komoly lenni, mert a végét elvigyorogta.
- „Nyugodj meg Tom, nem kell féltékenynek lenni.” – mondtam.
- „Ott van neked Kesley nem?” – kérdezte Nathan Tom-tól, miközben Nath lesegített a pultról.
- „Jó, de most ő nincs itt.” – vágta be a szomorú arcot, majd hozzátette – „Megyek fel is, hívom.” – és el is tűnt.

- „Mikor is kezdődik, azaz ünnepség?” – kérdeztem rá.

- „5-kor, de most van dél, szóval majd 3-kor elindulunk, mert tudod előtte…”
- „…el kell menni az új telefonodat megvenni.” – fejeztem be a mondatát.
- „Igen.” – sóhajtott, majd magához húzott.
- „Van valami baj?” – kérdeztem közben.
- „Nem, nincs. Miért?” – kérdezett vissza.
- „Csak mert olyan nagyot sóhajtottál.”
- „Ja, csak mert örülök, hogy … vagy nekem illetve velem.” – simogatta a hátam.

2 óra lehetett, amikor ebédelni akartunk, de mivel nem volt kedvünk kaját csinálni ezért pizzát meg más egyebeket rendeltünk.

Az ebéd után felmentem Én és Nathan, hogy átöltözzünk. Az én ruhám összeállítása lila (kép) volt. Plus természetes fekete RAY BAN napszemüveg.

Én hamarabb végeztem, mint Nathan ezért lementem addig Tom-hoz aki, a TV-t nézte.
- „Mit nézel?” – kérdeztem meg, mint aki nem látná, hogy mit néz.
- „Mikor melyik csatornát.” – és kapcsolgatta tovább a csatornákat.
- „Az jó.”
- „Esküszöm, amúgy, hogy Nathan tovább öltözködik, mint te.” – nevetett. – „De csak azért, mert meg akar felelni neked.”
- „Nekem? Nekem nem teljesen mindegy milyen ruha van rajta, nem kell hozzám igazodnia.” – mondtam el a véleményem, és a beszélgetésünk ennyibe is maradt, mert Nathan végre elkészült.

Esküszöm, nem tud rosszul öltözni. Durván 5 hónapja vagyunk együtt, de még egyszer se láttam volna rosszul felöltözve.

- „AXE-t használsz haver? Mert ha igen, akkor rájöttem, mert már az egész ház tőled illatos.” – kiabált Tom mellőlem a kanapéról, miközben már a telefonját nyomkodta.
- „De. Azt használ. Felismerem. Baj?” – kérdeztem vissza, majd megcsikiztem oldalból Tom-ot.
- „Hogy tudja.” – nevetett Tom.
- „Jogos, hogy tudja.” – szólalt meg Nathan. – „Na? Mehetük?” – foga meg a kezem, hogy felálljak a kanapéról.
- „Egyértelmű.” – mosolyogtam.

Kiléptünk az ajtón. Megfogtuk egymás kezét, majd elindultunk.

Magamba azon gondolkoztam el, hogy ez még számomra még mindig hihetetlen ez az egész, hogy itt vagyok, hogy mi folyik körülöttem.

- „Amúgy… jó az illatod.” – dicsértem meg hírtelen.
- „Te meg jól nézel ki. Igaz mindennap jól nézel ki, de akkor is.” – dicsért vissza és megpuszilt, én, pedig éreztem, hogy pirulok.
- „Te is jól nézel ki drágám, minden egyes percben.” – dicsértem vissza.

10-15 perc múlva ott is voltunk a telefonos boltnál, be is mentünk. Nathan vásárolt egy fehér iPhone-t kicsit se lettem rá féltékeny. De használja egészséggel.

Újabb 15 perc elteltével ott is voltunk a helyszínen, ahol épp egy koncert volt folyamatban. Az előadó a színpadon Exampe volt.

- „Example.” – mondtam ki.
- „Igen, ismered?” – kérdezte
- „Személyesen nem, de ismerem a számait és szeretem is, mint előadó.” – válaszoltam.
- „Én ismerem, mert ő írta nekünk a Chasing The Sun című dalunkat.” – adott információt Nath és hozzátette. – „Ha szeretnéd, akkor meg tudom tenni, hogy találkozz vele most.”
- „Tényleg?” – lepődtem meg.
- „Persze, miért ne.” – mosolyodott el.
- „Akkor oké, benne vagyok.” – válaszoltam, mert elindultunk az öltözője felé, ahova nem könnyű bejutni, hiszen 3-4 őr áll előtte.

 Example épp lejött a színpadról, hogy egy kis szünetet tegyen. Nathan-nel odamentünk az őrökhöz, hogy engedjenek be minket. Az őrök nem vették a lapot, de gondolom, ezt hallotta, Ex, mert kijött. Beszélt az őrökkel, akik után beengedtek minket.

- „Example! Hogy vagy mostanában?” – kérdezte tőle Nath miközben férfiak módjára kezet, fogtak egymással.
- „Haver, Nathan, mi járatban? Amúgy jól vagyok köszi.” – kérdezett Nathan-től vissza.
- „Ő itt a barátnőm Sam, aki rajongód.” – mutatott be neki. Le is voltam fagyva és vigyorogtam is, mert egy; jó volt hallani hogy Barátnőjének hívott, kettő; találkozok most Example-lel.

- „Sam. Sam Flower vagyok.” – mutatkoztam be illedelmesen.
- „Akkor mint tudhatod ismereteid alapján én Example vagyok.” – mondta majd barátiasan megölelt. Ezt a pillanatot Nathan az új telefonjával meg is örökítette.

A közös kép után Example ment is ki, mert már leját a kis szünete.
Nath-tel kimentünk az öltözőből és mentünk tovább. A képet Nathan fel is töltötte twitterre;

”@NathanTheWanted: @FlowerSam és @Example ;) x”

Az út során találkoztunk pár rajongóval. Amíg Nathan a rajongókkal volt elfoglalva, én addig elmentem pár ilyen kis standot megnézni. Ám egyszer egy pár számomra nagyon ismerős hangok szólítottak meg.

Megfordultam és megláttam őket…

Cím nélküli bejegyzés

Sziasztok. Sajnálom, hogy elhanyagoltam a blogom, de ígérem, hogy fogom folytatni. Megpróbálok minden héten egy új részt hozni, azért csak ennyit, mert most az érettségire kell készülnöm.
Btw olvastam az utóbbi bejegyzésben, hogy valaki kérte a twitter nevem, akkor [itt] van. ;) x

Vidámpark és Zoo 2. rész

+7 komment után hozom a következőt

(ui: nagyon nagyon sajnálom, hogy nem hoztam új részt illetve részeket, mert kicsit el lettem foglalva a családban, meg nagyon azon voltam, hogy Nathan visszakövessen twitteren. De szerencsére megérte, mert a The Wanted hivatalos twitter is meg maga Nathan is visszakövetett, aminek nagyon örülök. És most végre tudtam hozni a legújabb részt.)

Az állatkert után elindultunk a vidámparkba. Amit Max és Tom végigművelt az úton az valami hihetetlen. Olyan délután 3 óra lehetett mikor odaértünk.

Ahogy beléptünk az első egy olyan stand volt, ahol a poharakat kell leverni egy labdával, és ha sikerül akkor választhatsz egy ajándékot.

„6-ot.” – lépett az asztalhoz Jay, hogy labdákat kérjen. A bácsi, aki ott állt adott is nekünk 6 labdát. Ez alatt Siva készített egy képet, amit fel is posztolt az Instagram-ján;

„@SivaTheWanted: ZOO pipa, most állatkert ;) x x”

Az első Jay volt, akinek elsőre sikerült eltalálni a poharakat és egy zöld nagy plüss gyík-félét választott magának, amit le os fotózott, majd feltöltötte twitterre.

Tom és Max elszerencsétlenkedtek. Mit is várjunk tőlük.

„Én jövök.” – ugrándoztam, majd megfogtam a labdát, megcéloztam a poharakat, eldobtam és le is vertem azokat.  Én cserébe egy plüssmacit kértem.

Utánam Siva és Nathan következett, akik direkt egyszerre dobták el a labdákat. Siva egy plüsslabdát, Nathan pedig egy Stewie Griffin plüssfigurát.

- „Bob, kaja vagy kaja, bob?” – vetette fel a kérdést Tom.

- „Első verzió.” – vágta rá Siva.

Amikor a bob-hoz értünk, azon kezdtek el a srácok úgymond, vitatkozni, hogy én kivel üljek egy bobba. Már ahhoz folyamodtak, hogy kő-papír-ollósat játszottak.

- „Szóval!” – kezdtem bele, mire mind az 5 szempár rászegeződött. – „Siva Nathannel, Max Tommal, én pedig Jay-jel. Nincs reklamáció.” – kicsit kuncogva mutattam a fiúkra.

- „De…” – kezdett bele Nathan.
- „Nincs de.” – vágtam rá.
- „Hallottad Nath, nincs de.” – mutatott Max rá, mire Nathan bevágta a mű-durcát.
- „Ohh egyem meg azt az aranyos műdurcás arcod. Majd kapsz valamit.” – igen, kellett nekem az utolsó részt kimondani, mert a többiek máris a HÚÚÚÚ-zgatásba kezdtek, én, pedig csak ráztam a fejem.

Az első páros Tom és Max volt, akik az egész utat szinte végigsikították, vagy végigordították, nem tudom, de ilyen hangokat az életben nem hallottam.

- „Hova kerültem én?” – kérdezte Jay és Siva egyszerre.

Másodiknak mentem én és Jay. Jobbranéztem a négy fiúra, Jay integetett és már mentünk is. A bob kormányt én használtam. Mikor a végéhez értünk azt hittem kirepülünk onnan, mert a fékező kisfalnak kicsit nagy erővel mentünk neki, de szerencsére élve maradtunk. Kiszálltunk onnan és mentünk vissza a fiúkhoz.

Mire visszaértünk addigra már Nathan és Siva a bobban ültek indulásra készen. Ők is sikeresen végigmentem, és látszólag jól is érezték magukat.

Mindannyian végeztünk, majd mentünk is enni az ottani egyik büfébe. Találkoztunk egy pár rajongóval, én addig elmentem a büfébe és leadtam a kajarendelést és próbáltam magamnak olyan ételt, ami nekem való.
Úgy 5 perc elteltével Tom ült le mellém.

- „Üdv néked.” – köszönt úgy, mintha tök régen beszéltünk volna.
- „Szi-a.” – válaszoltam neki vissza. – „Többiek?” – kérdeztem.
- „Mindjárt jönnek.” – kaptam meg a választ mire én, csak bólogattam.
- „Rendelsz a többieknek is?” – kérdeztem úgy 3 perc elteltével Tom-tól.
- „Aha.” – mondta és le is adta a rendelést.

Ez alatt Max, Siva, Jay és Nath is megérkezett, akik nagy kényelembe leülte az asztalhoz a büfé elé. Negyed óra múlva készen is lettek a kaják, majd én meg Tom megpróbáltuk felszolgálni őket.

- „Micsoda felszolgálólányok.” – gúnyolódott Max.
- „Ha ha ha, de vicces vagy.” – vágott vissza Tom.

Leültünk Tom-mal az asztalhoz. Én Nathan-nel szembe ültem le. Az evés közbe éreztem, hogy valaki babrálja a lábamat, ránéztem Nath-re, de ő csak vigyorgott, mire hozzátette: - „Mi van?” – majd én – „Hogy beszélsz? Amúgy szerda.”

Nathan belerúgott a mellettem ülő Tom-ba, aki Siva-ra kezdett el kiabálni, hogy miért rugdossa. Én meg Nathan csak röhögtünk, Siva csak nézett értetlenül, hogy mi történt.

Befejeztük az evést, kifizettük és mentünk a legutolsó megállóhoz a vidámparkba.

Az utolsó hely egy olyan hely volt, ahol vízen megy át a nagy facsónakszerű.

- „Én erre fel nem szállok.” – jelentettem ki
- „Én se.” – jelentette ki Nathan is.
- „Ti tudjátok, mi mentünk.” – kiabált vissza Tom.

Nath és én a kerítéshez álltunk és onnan figyeltük a többieket. Én még elővettem a fényképezőmet és készítettem pár képet (kép1 / kép2 / kép3) róluk.

- „Kérsz valami fagyit vagy jégkását?” – kérdezte meg tőlem Nathan amikor megölelt egy kézzel a derekamnál.
- „Persze.” – válaszoltam, majd adtam egy puszit a szájára.
- „Oké, akkor mindjárt jövök.” – mondta.
- „Jól van.” – mosolyogtam.

Időközben készítettem még pár képet.

Nath később meg is érkezett és hozta, amit vett.

- „Tessék.” – mondta és átnyújtotta a fagyit, magának pedig egy jégkását vett.
- „Köszönöm.” – mosolyogtam rá, mire egy puszit adott az arcomra.

Természetesen a vidámparkban is voltak rajongók. Csak Nathan-nel tudtak képeket készíteni vagy éppel aláírást kérni, mert ugye a többiek valahol vizes csúszdánál voltak. Nathan rám nézett, én pedig csak bólogattam, hogy csak nyugodtan csinálja a dolgát.

Elővettem a telefonom, hogy felnézzek twitterre, amikor valaki félénk hangon, a nevemen szólított.

- „Sam?!” – mondta félénken a lány. Gondolom azért, mert nem tudta, hogy harapok-e vagy nem. Ránéztem, és folytatta. – „Készíthetek veled is egy közös képet?”
- „Persze, miért ne? Gyere.” – mosolyogtam és intettem, hogy jöjjön, mire Nathan is odajött, elvette a lánytól a fényképezős és ő fényképezett le minket. – „Köszi a képeket.” – fogta meg a lány a fényépezőjét és hozzátette: -„Szép pár vagytok. Gratulálok.” – mosolygott majd elsietett.

Odaléptem Nathan-höz, majd megöleltem, aki természetesen visszaölelt.

Úgy 3 perc múlva egy harmadik személy ölelését éreztünk magunkon. Megnéztünk és Tom volt az.

- „Családi ölelés.” – mondta Jay és Max akik pont akkor érkeztek meg Tom után.

Még a vidámparkon belül elmentünk egy pár kis helyre, aztán indultunk haza.

Olyan este 8-9 lehetett, amikor közösen eldöntöttük, hogy elindulunk haza. Ám amikor úton voltunk elmentünk abba a bizonyos parkba, ami hozzám és Nathan-höz kötődik.

- „A bizonyos park.” – mondta ki Nathan.
- „Mi? Miért? Miről maradunk le? Mi történt?” – kérdezte egyszerre Tom és Siva.
- „Hát… itt jöttünk össze.” – válaszoltam, majd megfogtam Nath kezét.
- „De aranyos.” – mondta jó kedvvel Jay aki a hintán ült.

10 perc után azt vettük észre, hogy Tom és Max eltűnt, de aztán láttuk őket, ahogyan a hintánál elszórakoznak, mint két 10 éves. Tök cukik voltak. Mi csak nevettünk.

Olyan 11 fele lehetett, amikor végre hazaértünk. Mindenki elment a saját szobájába elvileg aludni. Én még felmentem a telefonomról twitterre és írtam Nathan-nek, kíváncsi voltam fog-e rá reagálni valamit.

”@FlowerSam: @NathanTheWanted jó éjt :-) <3 x x”

Nem kellett sok és jött is a válasz;

”@NathanTheWanted: @FlowerSam neked is ;-) i <3 u x x”

Vidámpark és Zoo 1. rész

+7 komment után hozom a következőt

Miután Nath lenyugodott egy kicsit a sokkos álmától, én felmentem és lezuhanyoztam, majd átöltöztem. A lépcsőn felfelte úton Siva-val találkoztam.

- „Reggelt Siva! Mi a mai program?” – kérdetem tőle.
- „Ömm állatkert és vidámpark?!” – válaszolta.
- „Tényleg? Az tök jó. A többiek tudják már?” – kérdeztem vissza.
- „Még nem. Most fogok nekik megmondani.” – mosolygott.
- „Oké.”

A Siva-val való beszélgetésem után, oda indultam, ahova készültem; megzuhanyozni és átöltözni.

Épp Nath ment el a folyosón, amikor mentem ki a szobámból.

- „Hej. Jobban vagy?” – kérdeztem tőle halkan, de aggódva.
- „Hát, egyre jobban. Köszi.” – mondta majd magához húzott.
- „Biztos?” – kérdeztem tovább.
- „Ühüm.” – dünnyögte.

A csendben zajló ölelésünket a hasam korgása zavarta meg. El is pirultam kicsit. Szinte éreztem.

- „Én… most… megyek és reggeliztek, mert már a hasam jelzett.” – mondtam nevetve, de pirulva.
- „Semmi baj.” – nevetett – „Én is megyek, és átöltözök, mert ma vidámpark és állatkert.” – tette hozzá.
- „Alig várom.” – mosolyogtam, majd kaptam egy homlok puszit és ment mindenki a maga dolgára.

Lementem a konyhába, hogy egyek, de láttam, hogy Tom és Max ott vannak. Tom a telefonján keresztül zenét hallgatott, ezért meg akartam ijeszteni. Mutattam Max-nak, hogy SHH, mire ő csak bólogatott és vigyorgott. Tom leült az asztalhoz enni. Pont szerencsém volt, mert arra az oldalra ült háttal, ahogy pont be lehet menni a konyhába. Odalopóztam és hátulról olyan szinten megijesztettem, hogy az asztalt majdnem felborította annyira megijedt, meg sikított.

- „Ki az? Hol van? Sam?! Mit művelsz?” – kérdezett vagy húszat egyszerre.
- „Sam. Érted Tom? Sam vagyok.” – nevettem.
- „Ilyet még egyszer ne.” – mutatott rám, majd kapkodta a levegőt.
- „Jó jó.” – bólogattam, majd elmentem és a fényképezőmet kerestem, mert azért szeretnék jó képeket készíteni.

Hála az égnek kb. másfél óra múlva mindenki kész lett. Én csak néztem, mikor megláttam a srácokat azokban a ruhákban. (Nathan / Siva / Jay / Tom / Max)

- „Akkor mehetünk?” – kérdezte Max miközben a kulcsokat, kereste.
- „Aha. Igen. Persze.” – jöttek az „Igen” válasz több félében.

- „Jó, hogy hatan vagyunk, de öt személyes a kocsi.” – szólaltam meg.
- „Majd ölt a barátod ölébe.” – bökött oldalba Siva.
- „Nekem jó.” – jött mögülem a hang (Nathan).
- „Ha beférek úgy, akkor miért ne?” – próbáltam visszavágni, de nem jött össze, mert a fiúk „HUHUHUHUHHUUU”-gásba kezdett.

Mindenki befért a kocsiba, még én, úgy, ahogy a drága Siva mondta; Nathan ölébe öltem egész végig, a többiek meg csesztettek minket.

Először az állatkertbe mentünk.

- „Majd mi fizetjük a részedet.” – mondta Tom mosolyogva rám.
- „Tényleg? Köszönöm szépen.” – mosolyogtam vissza.
- „Semmiség.” – Siva

Beléptünk a kapunk és az állam a földön volt. Egyszerűen gyönyörű volt. Főleg amilyen nagy állatszerető és állatvédő vagyok, nekem nagyon tetszett már az elején a hely.

Nathan-nel már egymás kezét fogva mentünk, mivel az engedélyemmel a világra hoztuk a kapcsolatunkat.

Rengeteg képet csináltam róluk is, magunkról már most. Készült sok közös kép. Na az nagyon vicces volt, mikor a fiúk vettek egymásnak lufit, és átváltottak olyankor 5 éves korba.

Egy idő után egy ilyen főtt kukorica, sima pattogatott kukorica. Szóval ilyen kis kajálda és ékszer standnál álltunk meg. Egyedül Siva, Tom és Max vettek kaját, pontosabban főtt kukoricát. A séta további részében néha - néha találkoztunk pár olyan emberrel, aki ha meglátta a fiúkat nem kapott szinte levegőt, Tom még meg is ölelt egyet, de lehet nem kellett, volna, mert a lány kicsit túlzásba vitte.

Tovább mentünk, 10 percen át annyit lehetett hallani, hogy Tom csámcsogja a kukoricát.
Egy pingvinekkel teli részhez értünk, ahol megbeszéltünk, hogy szétválunk, kettesével; Max Tom-mal, Siva Jay-jel és Én pedig Nathan-nel.

Épp egy olyan helyhez tartottunk, ahol egy nagy jegesmedve volt, akit, hogyha lentebb megyünk azon a lépcsőn, ami előtte volt akkor az egész medencét alulról és maga a medvét látni lehetett. Szóval odatartottunk, amikor egy lánycsorda, ami olyan 8-9 fős lehetett elkezdtek sikítozni. Nath-tel egymásra néztünk, majd lassan megfordultunk. Oké. Most élem át ezt először, és fogalmam sincs, hogy mi fog történni.

Megfordultunk, és pedig egy kis mosolyt erőltettem az arcomra. Egymás után kérdezték Nath-től, hogy lehet-e vele közös képet csinálni. Addig, hogy ne zavarjam őket én addig lementem ahhoz a lépcsőhöz, ahol a macit lehet látni. Azon járt az agyam, hogy azok a lányok biztos, hogy megutáltak engem, vagy nem tudom.

A gondolkodásomból az zökkentett ki, hogy két fotózkodó lány jött oda hozzám.

- „Szia. Te vagy Nathan barátnője ugye?” – kérdezte a kisebbik félénken.
- „Sziasztok. Igen én, én lennék az.” – válaszoltam szintén félénken.
- „Nyugi, mi nem negatív szándékkal jöttünk. Hanem pozitívval.” – mosolygott a nagyobbik. Amikor ezt a mondatot meghallottam, nagy kő esett le a szívemről. – „Mi, csak egy képet szeretnénk veled is, ha nem gond.” – tette hozzá szégyenlősködve újra a kisebbik.
- „Hogy velem?” – mutattam meglepve magamra.
- „Igen.” – vágták rá egyszerre majd elmosolyodtak.
- „Jó persze. Miért ne?” – válaszoltam, majd azt gondoltam, magamba: „wáo”
- „Szerencsés vagy ám.” – mondta a kép elkészültével a nagyobbik, mire én csak mosolyogtam.

A két lány ki is ment ott, ahol bejöttek, majd én továbbnéztem a jegesmacit ahogy, ott úszkál. Olyan megnyugtató volt számomra. 5 perc elteltével csak azt vettem észre, hogy valaki egy bagoly alakú nyakláncot tesz a nyakamba, majd megölel hátulról.

- „Már te is híres vagy.” – szólalt meg.
- „Hogyne” – nevettem el magam.
- „Figyeld meg. A közös képed fent lesz az Interneten. Fogadjunk?” – incselkedett.
- „Mibe?” – jó lehet nem kellett, volna visszakérdeznem, mert Nath egy kicsit furán nézett rám. – „Ja. Jó. NEM.” – miután leesett a tantusz Nathan csak vigyorgott, én, pedig oldalba bökdöstem.

”@NathanTheWanted: @FlowerSam Bökdösni facebook-on kell, nem állatkertbe. :D”
”@FlowerSam: @NathanTheWanted: … ezért még kapsz ;D”
”@NathanTheWanted: @FlowerSam: jójó ;D várom xx”

A macinézelődés után még jó pár állathoz elnéztünk. Találkoztunk a többiekkel a megbeszélt helyen, majd indultunk a következő megállóhoz: a vidámpark…

Ugye ez csak álom?!

+7 komment után hozom a következőt

Egy pillanatig azt se tudtam, hol vagyok, amikor kinyitottam a szemem.
Tulajdonképpen arra keltem, hogy dörög az ég, de nem lehetett olyan sötét odakint, mert attól, hogy vihar volt, még világos volt.

Majd észre vettem, hogy a fejem, valakin rajta van, mert ahogy vette a levegőt a mellkasa fel és le mozgott, és a szíve dobogását és hallani lehetett.

Épp, hogy annyira mozdítottam fel a fejem, hogy lássam kin, vagyok. Természetes Nathan volt. Pár perc múlva leesett, hogy miért is voltunk itt. A fejemet visszahelyeztem, és egy kart ölelt át balról.

Mindketten visszaaludtunk úgy 2 óra hosszára, majd arra keltünk fel, pontosabban kaptunk frászt, hogy Tom fut a házon keresztül és röhög, mint valami nem normális.

- „Na jobb, ha felkelünk, mert ebből már nem lesz semmi.” – szólalt meg rekedtes hangon Nath.
- „Egyetértek.” – értettem vele egyet. – „Most megyek és megfürdök.” – tettem hozzá, majd adtam neki egy puszit.

Felmentem a fürdőbe, bezártam az ajtót, belenéztem a tükörbe, amint megláttam magam, elkezdtem sírni és …

*Nathan szemszög*

- „Tom, neked mi a frász bajod lelt?” – vágtam oldalba.
- „Mindenki aludt és én akartam felkelteni mindenkit.” – húzott vállat.
- „Sikerült. Gondolom.”
- „Látom a vihar kicsit elcsendesedett, most megyek és elnyomok egy cigit.” – amint kimondta már indult is ki az udvarra.

A konyhába tartó Siva jött be majd rákérdeztem;

- „Várj kitalálom. Tom?” – kérdeztem rá
- „Az. Ugye milyen ötletes?” – majd ásított, én pedig csak bólogattam a gabonapelyhes tálammal.

*Sam szemszög*

Kisírt szemekkel ültem a kába. Ruhástól. Nem zártam el a csapot, így már teljes folyt kifelé a kádból is a víz. Bőven ment az ajtón túlra is. Nem érdekelt semmi, egyszerűen meg akartam fulladni. Egyik pillanatról a másikra elhomályosult majd elsötétült minden.

*Nathan szemszög*

- „Nathan, Siva gyertek gyorsan!” – kiabálta Max az emeletről. Siva-val csak néztünk egymásra, majd rohantunk is felfele.

Felértünk és Max mutatott a földön lévő hatalmas víztócsára. Felkaptam a fejem majd az ajtót kezdtem ütni.

- „Sam! Sam!” – kiabáltam. Épp Jay jött ki a szobájából, hogy mi ez a hangzavar. Siva elküldte Jay-t a tartalék kulcsokért, mert az ajtót magára zárta. Jay rövid időn belül már itt is volt a kulcsokkal, amiket ide is adott nekem, majd bejutottunk a fürdőbe. Kicsit számomra sokkos képet láttam, legalábbis számomra; eszmélet vesztve, félig fejjel a vízbe volt ruhástól.

- „Siva segíts! Jay te hívd a mentőket.” – adtam az utasításokat.

Max kiszúrta, hogy a fürdővíz színe nem olyan, mint kéne lennie, hanem ilyen kicsit pirosas. Mikor kiszedtük Sam-et tudtam, hogy miért olyan. A jobb kezén volt egy hatalmas mély vágás.

Ezalatt a mentőket Jay híva és Tom-mal is beszélt, hogy mi a szitu.

A mentők 2-3 perc múlva nálunk is voltak. Sam-et hordágyra tették, és már vitték is. Én, pedig kiabálni és csapkodni kezdtem.

Mind az 5-en gyorsan kocsiba szálltunk és a kórházba mentünk.

Beléptünk az ajtón és az információs pulthoz rohantunk. Kérdezgettem a hölgyet, aki ott volt, majd azt válaszolta, hogy a folyosó végén jobbra és a második ajtó. Odarohantunk, megálltunk az üvegablak előtt, majd láttam, ahogy ott fekszik bekötött kézzel, pár kábellel a testéhez kapcsolva.

Ott ültünk a szoba előtt, vagyis a többiek. Én fel alá járkáltam, míg egy orvos meg nem jelent.

- „Doktor úr, jól van?” – kérdeztem aggódva.
- „Ön a hozzátartozó?” – kérdezett vissza.
- „A barátja vagyok.” – válaszoltam.
- „Tudja, hogy cukorbeteg?” – kérdezősködött.
- „Persze, de azt mondta, hogy csak fürödni megy.”
- „Ne tessék aggódni, mindent elrendeztünk, egy kicsit sok vizet nyelt, de megoldottuk, a vércukorszintet stabilizáltuk, a kezét is elláttuk, és ha nem történik semmi más dolog, akkor holnap délután haza is mehet. Most csak alszik, nincs kómában.” – nyugtatott az orvos.
- „Hálásan köszönöm.” – fogtam kezet az orvossal. – „És be lehet hozzá menni?” – kérdeztem utólag, mikor már félúton volt az orvos.
- „Csak egy embernek” – válaszolta.
- „Srácok, köszönöm nektek is a segítséget, de hazamehettek, majd én itt maradok vele. Ha van valami, akkor hívlak titeket.” – fordultam hozzájuk, mire ők egy-egy bíztató ölelést adtak és már mentek is.

Mély levegőt vettem majd bementem hozzá. Leültem az ágya melletti székre, majd lassan megfogtam a kezét. Miközben alszik is olyan szép. Ám egyszer a szeméből egy könnycsepp folyt le az arcán, amitől az én szemem is könnybe lábadt. De nem csak attól, hanem attól is, ahogy azok a kábelek rajta vannak.

Hírtelen a szívritmust mutató gép elkezdett élesen sípolni és pittyegni, és egy vízszintes vonal jelent meg rajta. Az orvosok már ott is voltak, majd valaki a nevemet kezdte el kiabálni…

***

- „Nathan! Nathan!” – kiabáltam
- „Úristen, te élsz?” – tágra nyílt pupillája, majd hírtelen fekvésből felült majd szorosan magához ölelt, én, pedig csak néztem.
- „Héj. Nyugodj meg. Rosszat álmodtál?” – simogattam a hátát fel - le, ő csak bólogatott a vállamnál.
- „Észre vettem, mert nagyon kiabáltad a nevemet. Nincs semmi baj.” – próbáltam nyugtatgatni.
- „Nagyon, nagyon rossz volt.” – látszott rajta, hogy kicsit sokkba került.
- „Shh! Nyugodj meg, itt vagyok veled.” – könny szökött a szemembe, ahogy szegénykém kisebb sokkot kapott, ahogy a szíve vert, ahogyan szorosan ölelt magához, és ahogy lihegett.

Eltoltam magamtól egy kicsit, hogy a szemébe tudjak nézni, majd lassan és lágyan megcsókoltam.

- „Na, jobb?” – mosolyogtam rá.
Vett egy mély levegőt, majd kifújta és azt válaszolta;
- „Igen, jobb egy kicsit.” – majd ő újra visszacsókolt.

Ustream 2. rész

+7 komment után hozom a következőt

A reakcióm… bólogatás volt. Vagyis azt jelentette, hogy jelentse ki nyugodtan, hogy van valakije.
A szívem a torkomban dobogott, annyira féltem.

- „Nos, igen. Igen van barátnőm. Nem érdekel, hogy kt mit mondd, én szeretem őt, tiszta szívemből.” – felénk fordította a camera részét, de csak vigyorogni tudtam, mást nem. – „Természetes a vörös hajú, aki bal oldalt ül.” – tette hozzá. Visszafordította a kamerát, a többiek, pedig csak tapsoltak Nath mögött. Miután visszafordította én, vagyis mi Maya-val a kommenteket kezdtük el olvasgatni.

A háromnegyed nép véleményéből azt szűrtük ki, hogy örülnek nekünk, de volt egy pár rossz akaró vélemény, amire Maya azt mondta, hogy ne foglalkozzak.

Megkönnyebbülés fogott el, de nem 100%-osan. Mi van, ha majd meg akarnak engem fenyegetni majd?

Rápillantottam a twitter-emre és láttam, hogy a követőim száma egyre nő.
5 perc múlva elkezdett rezegni a telefonom. Lily neve volt a kijelzőn. Mondtam Maya-nak, hogy mindjárt jövök, csak telefonálnom kell.
Felvettem és egy ordításba hallottam, hogy; - „GRATULÁLUUUNK!” – azt hittem ott süketülök meg.
- „Ezek szerint láttátok a Ustream-et.” – vágtam le köszönő szövegként.
- „Mióta? Mióta? Mióta?” – Klau-nál beakadt a szalag
- „Most lesz egy hónapja.” – válaszoltam
- „Na, majd mindent szépen elmesélsz. Mert ha nem…” – fenyegetőzőt Lily
- „Mi lesz?” – nevettem
- „Nem tudom, valami.” – nevetett ő is
- „Jójó. Majd. Talán. Egyszer. TALÁN.” – adtam egyszavas mondatokat. – „Most le kell tennem majd, később beszélünk, sziasztok.” – búcsúztam el.
- „Sziaaa.” – jött kórusba

Miután a telefonbeszélgetés után visszamentem a házba, épp le akartam ülni vissza Maya mellé, szól nekem Nathan, hogy üljünk oda melléjük. Tom és Jay elültek onnan, hogy oda tudjunk ülni. Mindkettőnkről mondtunk egy-egy rövid bemutatkozó szöveget.

Ahogy olvastuk a chat-et, már ki is szúrtuk azt, hogy nekem és Nath-nek adtak becenevet. Mégpedig azt, hogy „SaThan”. Nem is volt rossz név. Maya már twitteren el is kezdte híresztelni. Jól esett az is, hogy az emberek többsége elfogadott, mert azért engem egy jó ideig utáltak és mindig is azt éreztem még most, hogy utálnak.

Fél óra múlva vége is lett a chat-nek. Maya egyfolytában a telefonját bújta és nézte, hogy a követőink száma nő nő és csak nő.

Maya 18:30-kor el is ment, mert dolga volt.

Eljött a 19:00 óra vagyis, kezdődött a Castle. Siva-val egyszerre rohantunk a TV elé. Siva a telefonjával készített egy közös fotót, majd felposztolta twitterre; „@SivaTheWanted @flowersam –mel CASTLE nézés ;)” – egyből kapott rá +50 RT-t.

Én csak kiírtam, hogy; „@flowersam castle nézés @SivaTheWanted –dal, YO =)” én is kaptam rá 50 RT-t.

- „Imádom, amikor akkor van reklám, amikor a legizgibb rész van.” – háborodtam fel.
- „Dettó!” – Siva

A Castle után, mindenki csinálta a maga dolgát. 10 órakkora (este) mindenki aludni tért, mert mindenki fáradt volt. Én kint ültem a szobám teraszán, és a laptopomon az eddig fényképezett képeimet szerkesztgettem. Közbe zenét hallgattam a telefonomon keresztül.

A kedvenc zeném után jött a következő kedvenc zeném, de az után egy számomra nagyon -nagyon szomorú zene jött. A laptopom tetejét lecsuktam, majd kimentem a medencéhez és leültem annak szélére. A lábamat a medencébe lógattam, majd a víz tükrében láttam, ahogy a csillagok az égen csillognak.

Olyan rossz érzés az, amikor hiába nem arra az időre gondolsz, mégis ott kötök ki. Elegem van belőlük.

A zene újraindult, nem bírtam tovább és elkezdtem sírni. Nem tehetek róla, hogy érzékeny lélek vagyok, de ez nekem nagyon rossz.

Egy idő múlva valaki odajött mellém, a füleseket kivette a fülemből, majd magához húzott és nyugtatni próbált.

- „Nyugodj meg! Ne sírj.” – simogatta a hátam fel – le.

Én megszólalni se tudtam a sírástól és a könnyeimtől, már ki se láttam.
Két kezet éreztem az arcomon, ami maga felé irányít. Majd egy pár barna szembe néztem (amennyire a medence lámpánál látni lehetett), amelyekből ki lehetett olvasni, hogy aggódik és, hogy … szeret.

Letörölte mindkét kezével a könnyeimet, majd megcsókolt.

- „Mi a baj?” – kérdezte, miközben magához ölelt.
- „Az a sok emlék. Hiába akarom őket elfelejteni, nem tudom. Egyszerűen nem megy. Belém égett.” – válaszoltam, miközben egyszer, kétszer elcsuklott a hangom. – „Sajnálom.” – tettem hozzá.
- „Nem kell bocsánatot kérned, ha neked így könnyebb, hogy kisírod magadból, akkor nyugodtan. Ha szeretnél róla beszélni, akkor meghallgatlak ahányszor, csak akarod, vagy bármiről. Itt vagyok. Csak az olyan rossz látni, amikor sírsz, mert a szívem olyankor fáj, hogy esetleg én tehettem valami rosszat.” – adta a lelki támaszt – „Csak szólj. És segítek, ha tudok.” – tette hozzá.
- „Köszönöm.” – törtöltem meg könnyes szemeimet.
- „Egyet viszont ne feledj, mi 5 fiú és Maya, mi 100%-osan szeretünk téged, és nem zavarsz itt senkit se. Te már családtag vagy, és az is maradsz.” – lelkizett – „Még azt ne feledd, a rajongók akármit mondanak rólad vagy rólunk és akkor is szeretni foglak!”- „Én is .. szeretlek, köszönöm, hogy itt vagy velem.” – bújtam bele a pulcsijába.

Felállt a földről, majd engem is felsegített, bementünk a nappaliba, ahol szorosan egymás közelségében a kanapén aludtunk el.

Ustream 1. rész

+7 komment után hozom a következőt

Reggel elég furcsa volt arra kelnem, hogy leesek az ágyról. Felültem a földön. Nathan észre se vette, hogy ledübbentem.

- „Jézusom, jól vagy?” – vagy mégis
- „Már igen.”

- „Megütötted magad?” – pattant ki az ágyból aggódó arccal.
- „Persze, csak a bal kezemre este, de semmi komoly. Mindjárt jobban lesz. Nyugi.” – néztem rá mosollyal az arcomon.
- „Biztos? Ha nincs semmi baj, akkor elmegyek és megzuhanyzok. Mindjárt jövök.” – mondta az ajtóból.

Amíg ő elvolt, én addig azt a pólót, ami rajtam volt azt levettem, és felvettem helyette a lila Stewie Griffin-eset. Igaz, egy kicsit bő meg nagy volt rám, de szeretem, ha egy póló bő.

- „Na ne.” – jött belőlem a hang. Ránéztem, és rájöttem, miért mondta. Mindkettőnkön Stewie-s póló volt, csak rajta fehérbe.
- „Remélem nem baj.” – pirultam el – „Én is szeretem a Family Guy-t”
- „Miért lenne baj?” – jtt oda hozzám, majd megölelt.
- „Sapka nem kell?” – kérdeztem tőle
- „Uh tényleg.” – rohant el egy sapkáért, pedig csak viccből kérdeztem.

Lementünk reggelizni, amikor a lépcsőnél jártunk és Max megszólalt; - „A két Stewie Griffin.” – Majd pakolta tovább a reggelihez a palacsintákat.
Leültünk az asztalhoz, de Tom és Jay sehol se volt.

- „Tom és Jay?! Hol vannak?” – kérdezte Nath.
- „Tom-ot most küldtem fel Jay-ért.” – kapott választ Siva-tól.

Negyed óra múlva már jött is le a két hiányzó ember.

- „Az mosogat el, aki utoljára ül le.” – kiabálta nekik oda Max.
Jay és Tom el kezdtek rohanni lefele a lépcsőn át a nappaliba majd be a konyhába. Tom hamarabb odaért egy kicsivel, mint Jay, de Tom kicsit hamar örült. Tom amikor épp le akart ülni Jay meg fogta a széket és kihúzta alóla, Tom pedig a szék helyett a földön ült. Jay elfoglalta a széket.

- „Ezek szerint Tom mosogat.” – beszélt magáról E/3-ik személyben.
- „Ma amúgy Ustream-elnünk is kell, ne felejtsétek el.” – figyelmeztette a srácokat Nath.
- „Még jó, hogy hoztam az én laptopomot, majd arról nézlek titeket. Mellesleg nagy baj lenne, ha áthívnám Maya-t?” – mondtam közbe.
- „Hehe, jó ötlet. És nem, nem baj, hívd csak át nyugodtan.” – Jay.
- „És.. hánykor lesz?” – kérdeztem még egyet.
- „4-kor miért?” – Max
- „Mert 7-kor kezdődik a Castle, amit imádok.” – válaszoltam.
- „Azt én is imádom.” – szólalt meg Siva.

Mindenki befejezte a reggelit, amikor Max mondta Tom-nak, hogy; - „Mosogathatsz Tom háziasszony.” – vágott rá egy gúnyos mosolyt is.
- „HAHA, nagyon vicces vagy.” – vágott hozzá egy törölközőt Tom Max-hoz.

Felálltam az asztaltól, majd kimentem az udvarra, hogy akkor áthívjam Maya-t.
Egy pár kicsörgés után fel is vette a telefont.

- „Szia Maya, itt Sam.”
- „Szia Sam, mizujs?”
- „Nincs semmi új. Öhm, azt szeretném megkérdezni, hogy nincs-e kedved 4 körül átjönni?” - tettem fel neki azt a kérdést, amiért felhívtam.
- „Persze, hogy van.” – örült a meghívásnak.
- „Okés, akkor hamarosan.”
- „Jaja, sziaa.” – majd letette a telefont.

- „Hé Sam, nincs kedved tollaslabdázni?” – mutatta a két tollasütőt, és egy labdát.
- „Dehogynem. Imádom.” – örvendeztem, majd kaptam egy ütőt.

*15 perc múlva*


- „Én játszok a győztessel.” – jött ki Nathan aki leült a napozóágyra.
- „Mennyi az állás eddig?” – kérdezte

- „13 - 4” – válaszolta Jay
- „És kinek van 13?”
-  „Sam-nek.” – mutatott rám az ütővel Jay.

*10 perc múlva

- „Miért nézel?” – kérdeztem a játék közbe háttal a napozóágyon fekvőnek.
- „Ki? Mi? Hol? Mikor? Mert?” – játszotta az értetlent
- „A nagyanyám, otthon.” – válaszoltam nevetve
- „Honnan tudtad, hogy a nagymamád otthonról néz?” – látszott rajta, hogy nagyon unatkozik.
- „Nem tudom, de valamiért én érzem, ha néznek.” – válaszoltam
- „Ez igaz, mert…” – Jay elmesélte, a tegnapit, mikor nézett és az asztalba beverte a lábát.
- „NYERTÉL! NYERTEM!” – vágtuk rá egyszerre Jay-jel.
- „Én jövök.” – pattant fel Nathan.
- „Sok sikert haver.” – adta oda az ütőjét Jay Nath-nek.

Le is játszottuk a játékot. 18 – 20 – ra nyertem.
- „Nem játszol rosszul.” – dicsértem meg Nathan-t
- „Te se.” – dicsért vissza
- „Tudom.” – ego-skodtam
- „Ego-s. Megint.”
- „Az biztos.”

Bementünk a házba, amikor Jay éppen a nappalin keresztül ment át, és megkérdezte, hogy melyikünk nyert.
- „Na? Ki nyert?” – kérdezte, mire én magamra mutattam, Nath pedig szintén rám.

20 perc múlva csengettek.
- „Kinyitom!” – kiabálta Max.
- „Szia Maya, gyere be.” - Max
- „Hey Max, hogy vagy?”
- „Jól köszönöm, és te?”
- „Én is jól.”

- „Sam, itt van Maya.” – kiabálta nekem Max, én pedi úgy rohantam lefele a lépcsőn, hogy majdnem elestem, de nem.
- „Szia Maya.” – üdvözöltem, mire ő üdvözlésképpen egy ölelést adott.

10 perc múlva megjelent az 5 fiú egy webkamerás laptoppal a kezökben.

- „Szóval, itt lesz az ustream, ha akarjátok, nézhetitek.” – Tom
- „Nézni akartuk a Sam laptopjáról.” – mutatott a laptopomra Maya.

4 óra volt és az Ustream el is kezdődött. Előszőr csak 1000 néző volt, majd 10ezer és végül a számláló 40ezernél megállt.

Nézegettük a kérdéseket, hogy miket kérdeznek a rajongók tőlük. Egyszer, nem is egyszer vagy 100szor láttam egy barátnősdi kérdést Nathan-től.

- „Mi lenne, ha bevallanátok? Így is félig híres vagy már, mert a sztájliszjuk vagy velem együtt. Csak nyugodtabb lenne az egész nem?” – kérdezte tőlem halkan.
- „Pont ezen gondolkoztam én is.” – válaszoltam neki szintén halkan.

Nathan felolvasta azt a bizonyos kérdést, majd rám nézett és a reakciómat várta, hogy mit mondjon.

Mély levegőt vettem és a reakcióm…

Rendezvény

+7 komment után hozom a következőt

*11 óra*

- „Sam! Sam!” – hallottam, hogy valaki fel akar próbálni kelteni, de nem tudtam, hogy álom-e.
- „Fent vagyok. Most már.” – válaszoltam, és lassan kinyitottam a szemem, majd megláttam Max-et és Nathan-t.
- „Szeretnénk tőled kérdezni valamit.” – kezdte el Max.
- „Kérdezzétek.” – nyújtózkodtam
- „Ma délután 4-kor lesz egy megjelenésünk, és azt szeretnék megkérdezni, hogy velünk tartnál-e?!” – kérdezte Nath miközben leült az ágyamra.
- „Persze, hogy vetek tartok, ha nem zavarok sokat, de hogy…” – mire a végére értem a mondatna, Max félbeszakított és folytatta
- „…rájönnének? Egyszerűen. Beállítunk téged, mint fotós és öltöztető. Egy; egész jól fotózol, kettő: jó a stílusérzéked. Szóval a másik öltöztető-lány mellé már be is vagy téve. Hivatalosan is két sztájliszt-unk van.”
- „Nem is rossz ötlet.” – másztam ki az ágyból, hogy keressek magamnak valami értelmes ruhát.

Hallottam, hogy valaki kimegy a szobámból, de azt nem tudtam, hogy Nath bent maradt.
A ruhakeresgélés közbe két kart éreztem összefonódni a derekamnál és egy állat a jobb vállamnál.

- „Jó reggelt vörös.” – olyan halkan mondta, hogy a hideg is kirázott
- „Neked is.” – mondtam, feléje fordultam és megöleltem, mire ő elindult a fal fele irányult majd nekitámasztott, és csókolgatni kezdett.
- „Hupsz! Egy szerelmespár!” – nevette magát el Jay aki a szoba előtt ment el és pont benézett.

Mindketten elpirultunk, majd elmosolyodtunk. Adott még egy puszit és hagyott átöltözni.

Felöltöztem, rendbe tettem magam és lementem reggelizni.
- „Hello mindenki, akivel még ma nem találkoztam.” – köszöntem nekik oda
- „Szia.” – jött egyszerre a válasz.
Fogtam és leültem közéjük enni. Névszerit: Jay, Max és Tom.

Mivel szokásom érezni, hogyha valaki figyel, ezért reggelizés közben is éreztem. Ám amikor hírtelen bal ránéztem Jay olyan hírtelen kapta el a fejét, hogy a térdét be is vágta az asztalba, de úgy, hogy az asztal szabályosan berezonált. Mindenki hatalmas nevetésbe tört ki. Max majdnem megfulladt a kajától.

- „Ez azért volt, mert néztél.” – mutattam Jay-re a kanalammal.
- „Jó van, na.” - vágta be az áll durcát Jay.

*5 perc múlva*

- „Fel tudja esetleg jönni az öltöztető?” – jött az emeletről a hang, úgy, hogy az „öltöztető” szón volt a hangsúly.
- „Megyek. Futok. Rohanok. De nem ma.” – kiabáltam vissza.

Felértem az emeletre, ahol látom, hogy Jax és Siva egy szál boyerben állnak.

- „Ez most komoly?” – nevettem el magam – „Mi kéne?”
- „Esetleg ruha?!” – Siva
- „Ez az.” – indultam meg a közös nagy ruhaszekrény felé.

Nathan kapott egy fekete farmernadrágot, egy lila pólót és egy fekete bőrfélekabátot. Meg persze egy fekete cipőt.

Siva kapott egy sötétkék V kivágású rövid ujjú pólót, egy sötétbarna nadrágot, napszemüveget és persze ő is kapott cipőt.

- „Na nézzétek meg, én lent leszek.” – odaadtam nekik az összeállított ruhákat és mentem.

*15 perc múlva*

- „Nem is olyan rossz öltöztető ez a Sam.” – „Jajaja, tudja, hogy kinek milyen ruha illik.” – jött le a lépcsőn Siva és Nathan.
- „Köszönöm. Süket még nem vagyok.” – kacsintottam rájuk miközben a fényképezőmet szereltem össze.

Eljött a 3 óra, amikor hallottuk, hogy a limuzin itt van értünk.

- „Biztos mehetek akkor?” – kérdeztem Tom-tól.
- „Persze, már minden el van intézve. Nyugi.” – kaptam meg a választ.

Kiléptünk mind a hatan az ajtón, és aki utoljára jött ki a zárta. Az utolsó most Max volt. Kinyílt a kocsi ajtaja, majd beszálltunk szépen sorban. (Max > Siva > Jay > Én >Nathan és Tom). Az út alatt kaptam egy hivatalos sztájliszt és VIP kártyát, amit a nyakamba akasztott Siva.

Mikor odaértünk olyan 15:45 körül, megláttam azt a hatalmas tömeget, és elkezdtem félni, mert nem tudtam, hogy mit fognak hozzászólni, ha meglátnak. A kocsi elkezdett lassítani, majd megállt. Ahogy beszálltunk, ugyanabban a sorrendben szálltunk ki. Mikor én szálltam ki, egy pillanatra néma csend lett. Természetesen miattam, de hála, hogy a testőr ott volt, aki bemutatott engem az ott lévő lányoknak, hogy aggodalomra semmi ok, mert én vagyok a hivatalos második sztájliszt-juk a fiúknak. Miután a bemutatás megtörtént, tapsolni majd örülni kezdtek. Nagyon nagy kő esett le a szívemről, hogy nem téptek szét.

Bekísértek engem és a srácokat az öltözébe/sminkes szobába.
Kicsit még azért paráztam, hogy mit fog szólni az első számú sztájliszt.
Odajött hozzám a fiúk legelső öltöztetője, akit úgy hívtak, hogy Maya. Tudta, hogy én is ott leszek vele, illetve velük. Próbaképpen odahivatott egy közelben lévő lányt, hogy milyen ruhákat adnék rá. Ki is választottam őket, majd elment a próbafülkébe, hogy felvegye őket.
Egész jól állt a lányon a ruha. Maya még meg is dicsért, hogy tényleg értek a ruhákhoz. Ha már vele kell „dolgoznom” akkor már tudta, hogy én meg Nath járunk, de megigérte, hogy nem mondja el. Jól összebarátkoztunk egymással.

Egy kis csúszással, de 16:15-kor jöttek a srácok, először előadták 1-2 számot majd csak utána dedikáltattak.

- „Sok sikert.” – mondtam Nathannek mosolyogva, amikor mentek kifele az ajtón.
- „Meglesz.” – ő pedig visszakacsintott rám.

- „Kijössz megnézni a srácokat? Úgyis képeket kell készítenem róluk.” – kérdeztem Maya-tól az öltözőbe.
- „Persze, hogy megyek.” – miközben mentünk és leültünk a VIP helyre, közbe megkérdezte tőlem, hogy; - „Fotós is vagy amúgy?”
- „Csak amatőr szinten csinálom, de egész jól.” – válaszoltam neki, miközben a fiúkat fényképeztem.

A második és az egyben utolsó számukat adták elő a rendezvényen, a Gold Forever-t. Alap volt az, hogy a dalok előadása közben Nath ha 100-szor nem nézett rám akkor egyszer se.
Amikor Nathan a második versszakához ért, akkor végig engem nézett egy bizonyos soroknál; „Butterflies, butterflies..we were meant to fly, You and i, you and i..colours in the sky…”

A fal vége fele én meg Maya visszamentünk az öltözőbe, hogy összedobjuk a fiúknak a dedikáláshoz a ruhákat. Maya választott Max-nek, Jay-nek és Siva-nak ruhát, én Nathan-nek és Tom-nak.

- „Na, tetszett?” – kérdezték tőlünk az 5 srác, mire Maya-val egyszerre rávágtuk; - „Na ná!”
- „Maya-val kivágattuk nektek a dedikáláshoz való ruhákat.” – mutattam az 5 kiterített ruha-összeállításra.

Fel is vették a ruhákat. Fiú léttükre lélegzetelállítóan néztek ki a ruháikban, amiket összeállítottunk nekik. Megköszönték a ruhákat és már mentem is dedikálni. Most is mint az előbb, Maya-val mentünk ki a srácokhoz, de most a testőr is ott volt velünk, velük, mert a sort azért meg kellett alakítani a lányok között. Rengeteg képet készítettem most is.

Elég meglepő volt számunkra, hogy hozzám meg Maya-hoz idejött 3-4 lány, hogy a szájliszt-okkal is szeretnének képeket készíteni. Természetesen elkészítettük a közös képeket, utána a fiúkra néztem, amikor Jay egy LIKE jelet mutatott nekem, amit még le is fényképeztem, mi pedig visszamutattam a LIKE jelet.

Mi addig időközben Maya-val közbejártuk a Plázát (mert a rendezvény egy plázában volt). Magunkról is csináltunk pár közös képet. Megbeszéltük, hogy majd valamelyik nap átjön hozzánk.

A dedikálás olyan 8-9 óráig tartott. Maya-val nagyon jól elbeszélgettünk. Összepakoltuk a cuccokat, majd hazaindultunk.

Hazaértünk, és mindenki aludni tért. Én nem, mert még kimentem a szobám teraszára levegőzni egy kicsit, mert a fejem így is fájt.

- „Azt hittem már alszol.” – szólalt meg egy ismerős hang a teraszajtóból.
- „Nem tudok, mert borzasztóan fáj a fejem, így kijöttem levegőzni, hátha jobb lesz.” – válaszoltam neki. – „És te? Hogy-hogy nem alszol?” – kérdeztem vissza.
- „Túl vagyok pörögve. Ilyenkor nem tudok aludni.” – mellém állt, majd egy szál rózsát nyújtott felém.
- „Köszönöm.” – csuklott el a hangom, mikor megláttam, majd mindketten fogtuk az egy szál rózsát, és magához ölelt.
- „Fáj még a fejed?” – kérdezte
- „Nem. Már nem.”
- „Mennyünk aludni?” – tette fel az ajánlatot.
- „Aha.”
- „Hozzád vagy hozzám?” – álltunk meg az ajtónál, mikor feltette a kérdést.
- „Hozzád.”

Megfogta a kezem, majd maga után húzott a szobájába. Befeküdtünk az ágyba, Nath magához húzott, kaptam még egy jó éjt puszit a homlokomra és összebújva aludtunk el.

Mozi

+7 komment után hozom a következőt

A tűzijáték után mindannyian bementünk a házban, amikor hírtelen Jay megszólalt;

- „Mi lenne, ha megnéznénk egy horrorfilmet?” – tette fel érdeklődve a kérdést
- „Jó! Rendben. Benne vagyok.” – hangzottak el egyszerre a válaszok
- „Sam? Benne vagy?” – kérdezte tőlem Max aki már a DVD tokban, kereste a megfelelő filmet.
- „Egyértelműen igen.” – vágtam rá
- „El is felejtettük neked azt mondani, hogy a ház alatt, van egy hatalmas nagy moziterem, tele székekkel stb stb.” – jutott eszébe Nathan-nek.
- „Jó tudni.” – nevettem el
- „Na akkor induljunk.” – terelt minket Siva.

A földszíntől 10 lépcsővel lejjebb már ott is voltunk a mozi terem ajtaja előtt. Beléptem, én meg csak néztem, mint borjú az újkapura. Hihetetlen volt.
A kivetítő panel kb. 3x2 méter lehetett.

Míg leültem a terem közepén lévő székre, ami mellesleg fekete és bőr volt, én láttam, hogy ott elől Tom és Max szerencsétlenkednek egy sort a DVD-vel. Öröm volt nézni. Siva és Nathan nem volt bent. Egyszer valaki megpöckölte a jobb vállamat, amitől szabályosan frászt kaptam. Oldalra néztem és a mögöttem lévő székben ülő Jay volt az.

- „Jézusom. A frászt hoztad rám.” – pattantam fel egy kicsit
- „Nem akartam. Nem direkt volt.”
- „Semmi baj, az én hibám, hisz én gondolkoztam el.” – mosolyodtam el
- „És min? Már ha szabad tudni.” – érdeklődött
- „Ezen az egészen, hogy itt vagyok, hogy itt vagyok veletek, és, hogy…”
- „… Nathan barátnője vagy?!” – fejezte be a mondatomat.
- „Igen” – vágtam rá
- „Azért kerültél ide, mert amikor először meglátott téged Nathan, azonnal megtetszettél neki, és nagyon is szeret téged. Nem úgy viselkedtél, mint gondolom, akkor láthattad, akik amikor meglátnak egyből olyan visításba kezdenek, hogy megsüketülsz. Egy szépen ott álló átlagos lányként álltál ott. … Meg hallottam Nath-től a szomorú történetet az eddigi életedről. Ezért is megérdemled. Hidd el.” – adta ki a magyarázkodó választ Jay, mire elgondolkoztam egy kicsit azon, amit most mondott, és megköszöntem tőle. Ismét.

5 perc múlva meg érkezett Nathan és Siva 4 csomag krumplisszirommal és popcorn-nal.
Max és Tom sikeresen be tudta tenni a DVD-t a lejátszóba. Már csak el kellett indítani.

Nath beült mellém, Jay egy pár sorral hátrébb ült, aki mellé társult Siva. Tom és Max pedig a legelső sorba ültek be.
A 4 csomag ropogtatnivalóból egyet előre, és egyet háta dobtam. A másik két csomagot magunknak hagytuk.

- „Indul!” – kiabálta Tom, mintha vagy százan lennék a terembe. A film címe; A Tükrök. Remek ötlet volt mondhatom, mivel már egy párszor belenéztem, de az is épp elég volt, ráadásul ilyen nagy kivetítő még jobb lehet. Gondoltam magamban.

Hátulról hírtelen egy hatalmas zacskórecsegésre megijedtem, vagyis szívrohamot kaptam. Majdnem. De csak azért, mert már bele voltam mélyedve a filmbe.

- „Jól vagy?” – kérdezte nagyon halkan a mellettem ülő.
- „Persze, csak a hátsósorban két személy zacskórecsegtetéséről frászt kaptam, mert már bele voltam mélyedve a filmnézésbe.” – válaszoltam szintén halkan, mire észrevettem, hogy valaki vagy valakik popcorn-nal dobálóznak hátulról.
Nathan lazán hátranézett és a jobb kezén lévő középsőujját felemelte feléjük.

- „Majd én megvédelek.” – mosolygott (már amennyit láttam belőle), majd megfogta a kezem.

Nagyon jó film mondhatok, tuti, hogy nem fogok aludni semennyit. Sőt az is biztos, hogy az 5 fiú valamelyike vagy mindegyike, valakire/valakikre frászt fog hozni. 100%

Úgy fél óra múlva, elől Tom és Max akkorát sikított, hogy nem igaz.

Később megszomjaztam, mivel az egész sós burgonyaszirmot megettük. Szerencsére volt nálam egy üveg Cola. Beleszürcsöltem, direkt úgy, hogy legyen hangja, majd hírtelen az előttem lévő szék mögé tettem. Tom hátranézett, hogy ki volt az, én meg úgy tettem mintha semmise történt volna. Ezt követően Nath megkérdeztem, hogy;

- „Kaphatok?” – mutatott az összekulcsolt kezünkkel a Cola-s poharamra. Én csak szimplán bólogattam rá, majd a szája elé tartottam a poharat szívószálastól.

- „Köszönöm.” – majd viszonzásul egy csókot kaptam.

Negyed óra múlva Nath felemelte a két karját, mint aki nyújtózkodik, mert álmos, és baloldalról átölelt. Tudtam, hogy el fogja ezt játszani, csak vártam rá.

Úgy fél óra múlva azt vettük észre, hogy elől már nem, ketten hanem négyen ülnek. Néztünk össze Nathan-nel, hogy az hogy történt. Rá 10 percre elkezdett dörögni az ég, de nem sok kellett ahhoz, de az egész áram elment a házba.
Olyan sötétség lett az egész lakásban hírtelen, hogy szó szerint nem láttunk semmit. Az elől ülő Siva, Tom, Max és Jay csak telefonvilágítás segítségével jutottak ki a teremből. Nem sok idő múlva hallottuk, hogy Tom és Max ordított egyet. Egyből gondoltuk Nath-tel, hogy Siva és Jay tettek valamit.

Irtózatosan nagyot dörgött az ég. Nem is dörgött, hanem recsegett szinte.

Mivel Nathan ölébe ültem, egyszer csak azt vettem észre, hogy valaki meg fogja majd simogatni, kezdi a bal arcom, majd lassan magához húzott és lassan, gyengéd csókot váltottunk.

Olyan negyed óra múlva hallottuk, hogy a srácok örülnek, hisz visszajött az áram. Kiszálltam Nath öléből, majd mindketten a terem ajtaja felé vettük az irányt. Kimentünk és láttuk, hogy a néhy fiú biliárdozik, ahova Nathan is beszállt. Megkértem őket, hogy álljanak egymás mellé, hogy had csináljak róluk egy képet. A kép el is készült.

Hajnali 2 óra lehetett, és már nagyon álmos voltam. Közültem a srácokkal, hogy én megyek aludni, mert már állni nem bírok. Nath-től kaptam még egy jó éjt puszit és ölelést.
Felmentem a szobámba, lefeküdtem az ágyamra és azon nyomban el is aludtam.