Ugye ez csak álom?!

+7 komment után hozom a következőt

Egy pillanatig azt se tudtam, hol vagyok, amikor kinyitottam a szemem.
Tulajdonképpen arra keltem, hogy dörög az ég, de nem lehetett olyan sötét odakint, mert attól, hogy vihar volt, még világos volt.

Majd észre vettem, hogy a fejem, valakin rajta van, mert ahogy vette a levegőt a mellkasa fel és le mozgott, és a szíve dobogását és hallani lehetett.

Épp, hogy annyira mozdítottam fel a fejem, hogy lássam kin, vagyok. Természetes Nathan volt. Pár perc múlva leesett, hogy miért is voltunk itt. A fejemet visszahelyeztem, és egy kart ölelt át balról.

Mindketten visszaaludtunk úgy 2 óra hosszára, majd arra keltünk fel, pontosabban kaptunk frászt, hogy Tom fut a házon keresztül és röhög, mint valami nem normális.

- „Na jobb, ha felkelünk, mert ebből már nem lesz semmi.” – szólalt meg rekedtes hangon Nath.
- „Egyetértek.” – értettem vele egyet. – „Most megyek és megfürdök.” – tettem hozzá, majd adtam neki egy puszit.

Felmentem a fürdőbe, bezártam az ajtót, belenéztem a tükörbe, amint megláttam magam, elkezdtem sírni és …

*Nathan szemszög*

- „Tom, neked mi a frász bajod lelt?” – vágtam oldalba.
- „Mindenki aludt és én akartam felkelteni mindenkit.” – húzott vállat.
- „Sikerült. Gondolom.”
- „Látom a vihar kicsit elcsendesedett, most megyek és elnyomok egy cigit.” – amint kimondta már indult is ki az udvarra.

A konyhába tartó Siva jött be majd rákérdeztem;

- „Várj kitalálom. Tom?” – kérdeztem rá
- „Az. Ugye milyen ötletes?” – majd ásított, én pedig csak bólogattam a gabonapelyhes tálammal.

*Sam szemszög*

Kisírt szemekkel ültem a kába. Ruhástól. Nem zártam el a csapot, így már teljes folyt kifelé a kádból is a víz. Bőven ment az ajtón túlra is. Nem érdekelt semmi, egyszerűen meg akartam fulladni. Egyik pillanatról a másikra elhomályosult majd elsötétült minden.

*Nathan szemszög*

- „Nathan, Siva gyertek gyorsan!” – kiabálta Max az emeletről. Siva-val csak néztünk egymásra, majd rohantunk is felfele.

Felértünk és Max mutatott a földön lévő hatalmas víztócsára. Felkaptam a fejem majd az ajtót kezdtem ütni.

- „Sam! Sam!” – kiabáltam. Épp Jay jött ki a szobájából, hogy mi ez a hangzavar. Siva elküldte Jay-t a tartalék kulcsokért, mert az ajtót magára zárta. Jay rövid időn belül már itt is volt a kulcsokkal, amiket ide is adott nekem, majd bejutottunk a fürdőbe. Kicsit számomra sokkos képet láttam, legalábbis számomra; eszmélet vesztve, félig fejjel a vízbe volt ruhástól.

- „Siva segíts! Jay te hívd a mentőket.” – adtam az utasításokat.

Max kiszúrta, hogy a fürdővíz színe nem olyan, mint kéne lennie, hanem ilyen kicsit pirosas. Mikor kiszedtük Sam-et tudtam, hogy miért olyan. A jobb kezén volt egy hatalmas mély vágás.

Ezalatt a mentőket Jay híva és Tom-mal is beszélt, hogy mi a szitu.

A mentők 2-3 perc múlva nálunk is voltak. Sam-et hordágyra tették, és már vitték is. Én, pedig kiabálni és csapkodni kezdtem.

Mind az 5-en gyorsan kocsiba szálltunk és a kórházba mentünk.

Beléptünk az ajtón és az információs pulthoz rohantunk. Kérdezgettem a hölgyet, aki ott volt, majd azt válaszolta, hogy a folyosó végén jobbra és a második ajtó. Odarohantunk, megálltunk az üvegablak előtt, majd láttam, ahogy ott fekszik bekötött kézzel, pár kábellel a testéhez kapcsolva.

Ott ültünk a szoba előtt, vagyis a többiek. Én fel alá járkáltam, míg egy orvos meg nem jelent.

- „Doktor úr, jól van?” – kérdeztem aggódva.
- „Ön a hozzátartozó?” – kérdezett vissza.
- „A barátja vagyok.” – válaszoltam.
- „Tudja, hogy cukorbeteg?” – kérdezősködött.
- „Persze, de azt mondta, hogy csak fürödni megy.”
- „Ne tessék aggódni, mindent elrendeztünk, egy kicsit sok vizet nyelt, de megoldottuk, a vércukorszintet stabilizáltuk, a kezét is elláttuk, és ha nem történik semmi más dolog, akkor holnap délután haza is mehet. Most csak alszik, nincs kómában.” – nyugtatott az orvos.
- „Hálásan köszönöm.” – fogtam kezet az orvossal. – „És be lehet hozzá menni?” – kérdeztem utólag, mikor már félúton volt az orvos.
- „Csak egy embernek” – válaszolta.
- „Srácok, köszönöm nektek is a segítséget, de hazamehettek, majd én itt maradok vele. Ha van valami, akkor hívlak titeket.” – fordultam hozzájuk, mire ők egy-egy bíztató ölelést adtak és már mentek is.

Mély levegőt vettem majd bementem hozzá. Leültem az ágya melletti székre, majd lassan megfogtam a kezét. Miközben alszik is olyan szép. Ám egyszer a szeméből egy könnycsepp folyt le az arcán, amitől az én szemem is könnybe lábadt. De nem csak attól, hanem attól is, ahogy azok a kábelek rajta vannak.

Hírtelen a szívritmust mutató gép elkezdett élesen sípolni és pittyegni, és egy vízszintes vonal jelent meg rajta. Az orvosok már ott is voltak, majd valaki a nevemet kezdte el kiabálni…

***

- „Nathan! Nathan!” – kiabáltam
- „Úristen, te élsz?” – tágra nyílt pupillája, majd hírtelen fekvésből felült majd szorosan magához ölelt, én, pedig csak néztem.
- „Héj. Nyugodj meg. Rosszat álmodtál?” – simogattam a hátát fel - le, ő csak bólogatott a vállamnál.
- „Észre vettem, mert nagyon kiabáltad a nevemet. Nincs semmi baj.” – próbáltam nyugtatgatni.
- „Nagyon, nagyon rossz volt.” – látszott rajta, hogy kicsit sokkba került.
- „Shh! Nyugodj meg, itt vagyok veled.” – könny szökött a szemembe, ahogy szegénykém kisebb sokkot kapott, ahogy a szíve vert, ahogyan szorosan ölelt magához, és ahogy lihegett.

Eltoltam magamtól egy kicsit, hogy a szemébe tudjak nézni, majd lassan és lágyan megcsókoltam.

- „Na, jobb?” – mosolyogtam rá.
Vett egy mély levegőt, majd kifújta és azt válaszolta;
- „Igen, jobb egy kicsit.” – majd ő újra visszacsókolt.