Ustream 2. rész

+7 komment után hozom a következőt

A reakcióm… bólogatás volt. Vagyis azt jelentette, hogy jelentse ki nyugodtan, hogy van valakije.
A szívem a torkomban dobogott, annyira féltem.

- „Nos, igen. Igen van barátnőm. Nem érdekel, hogy kt mit mondd, én szeretem őt, tiszta szívemből.” – felénk fordította a camera részét, de csak vigyorogni tudtam, mást nem. – „Természetes a vörös hajú, aki bal oldalt ül.” – tette hozzá. Visszafordította a kamerát, a többiek, pedig csak tapsoltak Nath mögött. Miután visszafordította én, vagyis mi Maya-val a kommenteket kezdtük el olvasgatni.

A háromnegyed nép véleményéből azt szűrtük ki, hogy örülnek nekünk, de volt egy pár rossz akaró vélemény, amire Maya azt mondta, hogy ne foglalkozzak.

Megkönnyebbülés fogott el, de nem 100%-osan. Mi van, ha majd meg akarnak engem fenyegetni majd?

Rápillantottam a twitter-emre és láttam, hogy a követőim száma egyre nő.
5 perc múlva elkezdett rezegni a telefonom. Lily neve volt a kijelzőn. Mondtam Maya-nak, hogy mindjárt jövök, csak telefonálnom kell.
Felvettem és egy ordításba hallottam, hogy; - „GRATULÁLUUUNK!” – azt hittem ott süketülök meg.
- „Ezek szerint láttátok a Ustream-et.” – vágtam le köszönő szövegként.
- „Mióta? Mióta? Mióta?” – Klau-nál beakadt a szalag
- „Most lesz egy hónapja.” – válaszoltam
- „Na, majd mindent szépen elmesélsz. Mert ha nem…” – fenyegetőzőt Lily
- „Mi lesz?” – nevettem
- „Nem tudom, valami.” – nevetett ő is
- „Jójó. Majd. Talán. Egyszer. TALÁN.” – adtam egyszavas mondatokat. – „Most le kell tennem majd, később beszélünk, sziasztok.” – búcsúztam el.
- „Sziaaa.” – jött kórusba

Miután a telefonbeszélgetés után visszamentem a házba, épp le akartam ülni vissza Maya mellé, szól nekem Nathan, hogy üljünk oda melléjük. Tom és Jay elültek onnan, hogy oda tudjunk ülni. Mindkettőnkről mondtunk egy-egy rövid bemutatkozó szöveget.

Ahogy olvastuk a chat-et, már ki is szúrtuk azt, hogy nekem és Nath-nek adtak becenevet. Mégpedig azt, hogy „SaThan”. Nem is volt rossz név. Maya már twitteren el is kezdte híresztelni. Jól esett az is, hogy az emberek többsége elfogadott, mert azért engem egy jó ideig utáltak és mindig is azt éreztem még most, hogy utálnak.

Fél óra múlva vége is lett a chat-nek. Maya egyfolytában a telefonját bújta és nézte, hogy a követőink száma nő nő és csak nő.

Maya 18:30-kor el is ment, mert dolga volt.

Eljött a 19:00 óra vagyis, kezdődött a Castle. Siva-val egyszerre rohantunk a TV elé. Siva a telefonjával készített egy közös fotót, majd felposztolta twitterre; „@SivaTheWanted @flowersam –mel CASTLE nézés ;)” – egyből kapott rá +50 RT-t.

Én csak kiírtam, hogy; „@flowersam castle nézés @SivaTheWanted –dal, YO =)” én is kaptam rá 50 RT-t.

- „Imádom, amikor akkor van reklám, amikor a legizgibb rész van.” – háborodtam fel.
- „Dettó!” – Siva

A Castle után, mindenki csinálta a maga dolgát. 10 órakkora (este) mindenki aludni tért, mert mindenki fáradt volt. Én kint ültem a szobám teraszán, és a laptopomon az eddig fényképezett képeimet szerkesztgettem. Közbe zenét hallgattam a telefonomon keresztül.

A kedvenc zeném után jött a következő kedvenc zeném, de az után egy számomra nagyon -nagyon szomorú zene jött. A laptopom tetejét lecsuktam, majd kimentem a medencéhez és leültem annak szélére. A lábamat a medencébe lógattam, majd a víz tükrében láttam, ahogy a csillagok az égen csillognak.

Olyan rossz érzés az, amikor hiába nem arra az időre gondolsz, mégis ott kötök ki. Elegem van belőlük.

A zene újraindult, nem bírtam tovább és elkezdtem sírni. Nem tehetek róla, hogy érzékeny lélek vagyok, de ez nekem nagyon rossz.

Egy idő múlva valaki odajött mellém, a füleseket kivette a fülemből, majd magához húzott és nyugtatni próbált.

- „Nyugodj meg! Ne sírj.” – simogatta a hátam fel – le.

Én megszólalni se tudtam a sírástól és a könnyeimtől, már ki se láttam.
Két kezet éreztem az arcomon, ami maga felé irányít. Majd egy pár barna szembe néztem (amennyire a medence lámpánál látni lehetett), amelyekből ki lehetett olvasni, hogy aggódik és, hogy … szeret.

Letörölte mindkét kezével a könnyeimet, majd megcsókolt.

- „Mi a baj?” – kérdezte, miközben magához ölelt.
- „Az a sok emlék. Hiába akarom őket elfelejteni, nem tudom. Egyszerűen nem megy. Belém égett.” – válaszoltam, miközben egyszer, kétszer elcsuklott a hangom. – „Sajnálom.” – tettem hozzá.
- „Nem kell bocsánatot kérned, ha neked így könnyebb, hogy kisírod magadból, akkor nyugodtan. Ha szeretnél róla beszélni, akkor meghallgatlak ahányszor, csak akarod, vagy bármiről. Itt vagyok. Csak az olyan rossz látni, amikor sírsz, mert a szívem olyankor fáj, hogy esetleg én tehettem valami rosszat.” – adta a lelki támaszt – „Csak szólj. És segítek, ha tudok.” – tette hozzá.
- „Köszönöm.” – törtöltem meg könnyes szemeimet.
- „Egyet viszont ne feledj, mi 5 fiú és Maya, mi 100%-osan szeretünk téged, és nem zavarsz itt senkit se. Te már családtag vagy, és az is maradsz.” – lelkizett – „Még azt ne feledd, a rajongók akármit mondanak rólad vagy rólunk és akkor is szeretni foglak!”- „Én is .. szeretlek, köszönöm, hogy itt vagy velem.” – bújtam bele a pulcsijába.

Felállt a földről, majd engem is felsegített, bementünk a nappaliba, ahol szorosan egymás közelségében a kanapén aludtunk el.