A randi

+7 komment után hozom a következőt

- „Sam?” – törte meg a nevem kérdésével a romantikus csendet.
- „Hmm?” – kérdeztem vissza halkan, el sem mozdulva egymástól.
- „Megpróbáljuk?” – kérdezte szintén halkan, de félénken.
- „Ha lehet…” – válaszoltam nyugodt hangon.

Úgy 30 cm-re eltávolodtunk egymástól, nehogy máris egyből címlapsztori legyen belőlünk. Majd máskor, de nem most. Majd leültünk a legközelebbi padra.

- „És most? Mit csináljunk?” – néztem Nathan-re.
- „Én is azon gondolkozom, de mi lenne, ha elmennénk a Tesco-ba? Úgyis nagy az a hely, majd mikor odaérünk, bemegyünk a legközelebbi ruhaüzletbe, ahol veszek magamnak, teljesen más stílusú ruhákat, átveszem és senki nem fog felismerni. Na?” – menősködött az ötletével.
- „Nem is rossz ötlet.” – mutattam feléje a LIKE jelet.
- „Menjünk taxi-val.” – vetette fel a következő ötletét, mire én csak bólogattam.

Kiléptünk az utcára, hogy megnézzük jön-e egy taxi. Nagy szerencsére pont jött egy, amit Nath le is intett. Beszálltunk, és a Tesco-hoz kértük az utat. Meg is, érkeztünk aztán siettünk is be a nagy üzletbe, pontosabban kommandóztunk. Beléptem és teljesen ledöbbentem, hogy az itteni (londoni) Tesco mennyire másképp néz ki, mint az otthoni. Ahogy beléptem és balra vettük az irányt, egyből ott voltak ilyen kisebb féle boltok. Először jött egy zöldséges stand, egy könyves bolt és végül a harmadik volt a sorban a ruhaüzlet. Be it mentünk Nathannel. Míg Nath az öltözékével volt elfoglalva, én a ruhaboltba található kis ékszerbolt sarokkal voltam elfoglalva. Olyan gyönyörű ékszerek voltak ott, de rájöttem, hogy ilyenem sose lesz, mert borzasztóan drága. Kimentem közbe a ruhaüzlet bejárata elé, hogy készítsek egy pár képet twitterre.

- „Mehetünk?” – jött egy hang mögülem. Hátranéztem, de első ránézésre, tényleg fel se ismertem a fiút. Főleg a HAWAII-i ing miatt.
- „Ez…ez te vagy?” – kérdeztem meglepve.
- „Ezek szerint bejött az ing.” – mutogatott magára.
- „Az biztos.” – mutattam én is rá.
- „Akkor mehetünk?” – nézett rám, ugyanúgy amikor legelőszőr találkoztunk.
- „Aha.” – bólogattam rá.

Az indulást követő negyed órában csak beszélgettünk, amikor észrevettem, hogy valaki, vagy valami bökdösi a bal kezem. Lenéztem és észrevettem, hogy Nath keze az. Azt akarta, hogy fogjam meg a kezét, majd felnéztem rá kérdően.

- „Nyugi, nem lesz belőle semmi baj, hisz látod, fel se ismernek.” – nyugtatott, körbe mutatott az ujjával, majd rám mosolygott.
- „Ha te mondod, jól van, bízok benned.” – rá mosolyogtam, majd megfogtam a kezét, és összekulcsoltuk azokat. Benne éreztem, hogy meg tudok bízni, mert amik történtek velem, azok után, már nem nagyon tudok bízni szinte senkiben se.

A következő megállóig az utat (ami egy kis étkezde volt) kéz a kézben tettük meg.

Leültem a kis asztalhoz (ami mellett ilyen bőr fotel volt, ami így kanyarodott a kis asztal körül) amíg Nathan leadta és hozta az ételeket, amiket rendeltünk. Én rendeltettem magamnak salátát és mellé egy Sprite-ot, ő magának, pedig vett 2 diós palacsintát.

- „Jó étvágyat.” – mondtam, mire ő csak bólogatott, mert nem akart teli szájjal beszélni, de értettem mit akar.

A nagy evésem közepedtén éreztem, hogy baloldalról valaki figyel. Oldalra néztem és láttam, hogy Nathan figyel, aki a telefonját felém, irányította.

- „Meg ne próbáld.” – fenyegettem egy salátadarabbal.
- „Már késő.” – nyújtotta ki felém a nyelvét.
- „Jól van, te akartad.” – a telefonomat kerestem, de nem találtam a kis táskámban. Visszanéztem és láttam, hogy Nath-nél van, és a levegőbe lóbálta, hogy nála van.
- „Adod vissza.” – nyújtottam felé a kezem, de nem jártam sok sikerrel, mert csak egy pacsit adott bele.
- „Csak ha adsz egy puszit ide, akkor visszakapod.” – mutatott a jobb arcára.
- „Látom nagyon elemedbe vagy ma.” – nevettem
- „Na? Kell a telefonod vagy nem?” – még mindig a telefonommal babrált.

Felálltam, pontosabban, egy kicsit arrébb ültem, hogy megkapja a pusziját a telefonomért.
Adtam volna neki a puszit, erre ő hírtelen jobbra rántotta a fejét, és az arc puszi helyett, egy szájra puszi lett a vége, ami átment egy kisebb féle csókba. Közbe ideadta a telefonomat, de az most pont nem hiányzott.

Eltávolodtunk egymástól, majd Nathan a homlokát az enyémnek döntötte. Elmosolyodtam, mire ő is. Még sétálgattunk odabent és olyan 7-8 óra fele lehetett (este) amikor Nathan szólt, hogy induljunk. Kérdeztem tőle, hogy hova és azt mondta, majd meglátom. El is indultunk, én csak követtem őt, mert fogalmam sem volt, hogy hova visz. Egy háznak a legtetejére értünk, ahol épp látni lehetett a lemenő Napot.

- „Ezért jöttünk.” – mutatott a lemenő Napra.

A nap fénypontja egy Naplemente volt. Egyszerűen gyönyörű volt.
Rátámaszkodtam az előttem lévő korlátra, elő vettem a gépemet, és csináltam róla egy pár képet, majd készítettem Nath-ről is egy pár képet, amint a korlátnak támaszkodva figyeli a Napot.

Közelebb mentem hozzá, majd a fejemet a vállára hajtottam, mire ő megfogta a kezem, és így néztük, ahogy a Nap lemegy.

*20-30 perc múlva*

- „Nem jössz velem haza?” – kérdeztem tőle más kissé álmos hangon.
- „Ha szeretnéd, szívesen.” – válaszolt szinte majdnem suttogva.

El is indultunk haza a hotelbe. Bementünk a szobámba, mondtam a fiúnak, hogy feküdjön le, mindjárt jövök. 5 perc múlva ott is voltam. Befeküdtem mellé, magához húzott és úgy aludtunk el.