Vásárlás és séta

+7 komment után hozom a következőt
(bocsánat, de 5 helyett felvittem 7-re, mert ilyen gyorsan nem tudok begépelni meg kitalálni ;D
és tényleg, nagyon jól esik, hogy tetszik a blog *-*)

Az egész vihart végigaludtam. Reggel 10 óra volt. Nagy nehezen, de sikerült kimásznom az ágyból. Megreggeliztem, megmosakodtam, felöltöztem, fel tettem a legvéknyabb alapsminket, felvettem magamra egy kis vékony kabátot, mert a tegnapi vihar miatt egy kicsit lehűlt a levegő, és a kedvenc fekete Ray Ban napszemüvegemet, majd elmentem egy kisebb vásárlói útra.

Bezártam magam mögött az ajtót, és már mentem is megkeresni a legközelebb eső üzleteket. Először egy ételboltba mentem, ahonnan 2 csomag táskával jöttem ki. Onnan egy ruhaboltba vettem az irányt, ahol sikerült is vennem egy pár ruhát (kép1 / kép2 / kép3). A vásárlás után vissza a hotelbe siettem.

Lepakoltam, leöltöztem, és amiket a vásárlás során vettem, elpakoltam azokat a helyükre.

„@flowersam: puding ;) xx”

El is készítettem a pudingot, amelyet 5 pohárral csináltam.

10 perc múlva a telefonom elkezdett rezegni, mert a hangot nem vettem fel rajta. Nathan volt az. El is felejtettem a nagy főzőcskézésbe, hogy azt mondta tegnap, hogy fel fog hívni.

- „Szia Nath, hogy vagy?” – szóltam bele én elsőnek a telefonba
- „Hey Sam, nincs semmi, most értünk haza egy interjúról és te?” – kérdezett vissza
- „Épp most fejeztem be a pudingkészítést. De előtte voltam vásárolni.”
- „Csokis, epres vagy vaníliás?” – érdeklődött
- „Természetes vaníliás, az a kedvencem, de bármelyiket megeszem.”
- „Akkor ugye ma este ráérsz?” – tért a lényegre
- „Persze, akkor mikor jössz ide?”
- „Hozzád 5-re megyek, és majd olyan 8-9 körül megyünk el a sétatúrára, ha neked jó.” – kaptam választ.
- „Nekem tökéletes. Azért 8-9 körül lesz a sétatúra, ahogy te nevezed, hogy ne lássanak meg?” – kíváncsiskodtam
- „Pontosan, van neked eszed.” – viccelődött
- „Tudom.” – egoskodtam
- „És ego-ja is van.” - nevetett
- „Tudom” – nevettem én is
- „Na a srácokkal még el kell mennünk valahova, akkor 5-kor nálad.”
- „Rendben, sziaa.”

Eljött az 5 óra.
Kopogást hallottam az ajtón. Megálltam az ajtóban, mély levegőt vettem és kinyitottam az ajtót. Meglepetésemre Nathan állt az ajtóban, egy csokor virággal a kezében, és természetesen sapkában, ami nem meglepő.

- „Szia.” – köszöntünk egymásnak elég félénk hangon.
- „Ezt neked hoztam.” – és átadta a csokor virágot
- „Köszönöm szépen. Gyere be.” – mosolyogtam – „Mindjárt jövök, csak keresek egy vázát a virágoknak, addig ülj le nyugodtan.
- „Jól van. Addig megnézhetem a képeidet, amiket fotóztál? De csak a gépeden, mert a fényképeződhöz szerintem egyáltalán nem értek semmit.”
- „Nyudodtan.” – szóltam vissza a másik szobából.
- „Nagyon tehetséges fotós vagy.” – dicsért meg a képek alapján

- „Csak amatőr szinten csinálom.”

Nathan miután a képeket megnézte, letette a laptopomat majd így szólt;

- „Mesélj magadról kicsit.” – nézett rám
- „Biztos? Biztos vagy benne?” – néztem rá kérdően, mire Nath csak bólogatott.
- „Jól van, de előre szólok, hogy több lesz a rossz, mint a jó. Szóval…” – és ezzel el is kezdtem mesélni az egész élettörténetemet, az fájt a legjobban amikor ahhoz a részhez értünk, amikor általános iskolába 8 éven át bántottak, testileg és lelkileg is. Az egész önbizalmamat elvettél, 8 éven át azt beszélték belém, hogy ronda vagyok. Minden kis apróságért bántottak, minden reggel gyomorideggel mentem iskolába… Ez nagyon fájt. Még visszagondolni is nehéz rá.
Amikor ezeket mind elmeséltem, a hangom egyszer-kétszer csuklott és egy pár könnycsepp is lefolyt az arcomon. Nathan ezt észrevette, hogy mennyire fáj róla beszélnem, ő felállt a helyéről, leült mellém és megölelt.

- „Sajnálom.” – mondta szomorúan
- „Mégis mit?” – kérdeztem szipogva
- „Ezt ez egészet, hogy ezt tették veled.” – magyarázkodott
- „Én is, pedig én a világon semmit nem tettem ellenük, hogy ezt érdemeltem.” – tört ki a sírás belőlem majdnem. De aztán a maradék jókat is elmeséltem magamról. Elmondtam, hogy miket szeretek, mik/kik a kedvenceim.

5-től 8-ig csak magunkról beszélgettünk. A beszélgetés már olyan volt, mintha már nagyon rég óta ismernénk egymást, pedig csak 3 napja. Kérdezte tőlem, hogy van-e twitterem. Nagyon megörültem, mikor a laptopomon láttam, hogy megjelent egy ilyen, hogy;

”Nathan Sykes followed you”

A beszélgetés után körbejártuk a szállodaszobámat, majd mikor az én szobarészemhez értünk meglátta a Real Madrid sálamat, mire ő közölte velem, hogy az ő kedvence a Manchester United. Később betessékeltem a konyhába, hogy üljön le, mire én kivettem azt a bizonyos pudingot a hűtőből, amit délután készítettem.

- „Jó étvágyat.” – tettem le elé az asztalra a vaníliás pudingot és egy kanalat.
- „Ez az a bizonyos puding?” – mutatott kanállal a pudingra
Én csak szimplán bologattam.
- „Akkor rossz ízű nem lehet. Nem mérgezted meg ugye?” – nézett rám nagy komoly arccal, de nem bírta sokáig el elmosolyodott
- „De, de azt tettem, megmérgeztem” - majd rávágtam a sapkája simléderére, ami lentebb ment és nem látott semmit, és elkuncogtam magam.

*9 óra*

- „Akkor mehetünk?” – vetette fel a kérdést
- „Persze.” – mosolyogtam, rá

Felöltöztem, felkaptam a telefonomat és a fényképezőmet, leoltottam a lámpákat, bezártam magunk mögött az ajtót és már mentünk is a sétatúrára.

London éjszaka/este még szebb, mint gondoltam. Nathannel felszálltunk a LondonEye-ra, ahonnan a kilátás egyszerűen gyönyörű volt.

A sétálásunk olyan éjfélig, hajnali 1-ig tarthatott. Nath hazakísért a hotelhez, még beszélgettünk pár sort, majd elköszöntünk egymástól, megöleltük egymást, majd egy nekem meglepő fordulat következett; kaptam egy arcra puszit tőle, NATHAN SYKES-tól, aki a THE WANTED tagja. Kicsit meg is lepődtem, még jó hogy sötét volt, mert nem látta, hogy mennyire elpirultam tőle, majd rám mosolygott, én rá, és ő elment, én pedig siettem fel, a szállodaszobámba.

”@flowersam: csodás nap *-* London gyönyörű este, főleg, ha van társaságod *---*”

@NathanTheWanted: London. Vörös. Barát.”