Reptér és utazás

+5 komment után hozom a következőt (amúgy, nem hittem volna, hogy az +5 komment ilyen hamar meglesz oo)

Vasárnap reggel, muszáj voltam 7-kor kelni, 11 helyett, mert készülődnöm kellett, hiszen a repülő, amivel elmegyek, délután 2-kor indul.

- „Hogy lehet neked ennyi cuccod?” – (a cuccot a sok ruhára kell érteni) – kérdezte a földön testvérem, aki éppen a ruháimmal szenvedett.

- „Lányból vagyok, nem tehetek róla.” – vágtam rá
- „Csinálok neked útravaló ételt, addig, amíg pakoltok.” – mondta anya aki a szobám ajtajánál állt.

- „Köszi anya!” – köszöntem meg.

- „Na kész vannak a ruháid dilibogyó.” – mondta tesóm, aki ezúttal egy barackot is adott a fejemre, mert tudja nagyon jól, hogy ezt nem szeretem.

- „Hééééé, tudod, hogy ezt nem szeretem!”

- „Azért csináltam!”

- „Haha, de vicces valaki!” – gúnyolódtam, rajta miközben hozzávágtam egy párnát.

Tesóm kiment a szobából és csak én maradtam a szobámban. Az éjjeli szekrényemen lévő családi és baráti bekeretezett fotókat megfogtam a kezemben, és csak néztem azokat, majd fogtam és betettem a bőröndömbe, természetes mellé betettem a legkedvencebb plüss mackómat is.

12 óra. Eljött az idő az indulásra. Anya és a testvérem segítettek bepakolni a 3 db bőröndömet a taxi csomagtartójába, aztán már be is szálunk a járműbe, hogy elinduljunk a reptérre. 20 perc elteltével már ott is voltunk a reptérnél, és ahogy egyre jobban közeledett láttam, hogy ott áll Klau és Lily. Lelassított majd leállt a taxi, kiszálltunk belőle, és amint kiléptem a járműből a két lány megrohamozott az ölelésükkel.

- „Nektek is szia.” – nyögtem ki ezt a kis mondatot, amint levegőhöz jutottam.

Amint kibújtam a lányok öleléséből, mind az öten elindultunk, a repülőgép váróterembe, leültünk és még beszélgettünk egy kicsit, majd eljött az idő a búcsúzkodásra.

Előszőr jött a két lány, Klau és Lily. – „Csajok, van net, van telefon és van skyep, megoldjuk.” – mondtam nekik rájuk dobva 1-1 kacsintást.

- „Nekünk máris hiányzol!” – Lily elég érzékeny típus, mint én, szóval szegény el is kezdett sírni.
- „Ne sírj, mert én is sírni fogok!” – mondtam neki, miközben Klau oda ment hozzá, hogy megnyugtassa.

Jött anya, akire ránéztem és láttam, hogy az arcáról nagy óceánokban folynak a könnyei.
- „Ne sírj, anya, minden rendben lesz, minden simán fog menni!” – csuklott el a hangom, mert már én is a sírás határán voltam. – „Amint odaértél, hívj!” – mondta anya, miközben a szemét törölgette.

És végül jött a drága szeretett testvérem, aki az ölelést követően egy barackot nyomott a fejemre, aminek most kifejezetten örültem.

Még egy közös utolsó ölelésre volt időm, mert már lassan indulnom kellett, a repülőhöz vezető folyosó felé. Mialatt én húztam magam után nagy nehezen a három bőröndömet, még egyszer megálltam, hátranéztem és integettem nekik a könnyes szemeimmel, miközben örültem, hogy mehetek Londonba, de szomorú is voltam egyben, mert a családomat, és a két legjobb barátnőmet egy időre itthon hagyom.